Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Vajon jól gondolom, hogy...

Vajon jól gondolom, hogy érdemes inkább barátkoznom most már lányokkal, mint a kemény PUA technikákkal nyíltan benyomni, hogy mennyire bejönnek nekem és akarom őket magamnak?

Figyelt kérdés
Valahogy nekem ez a hű, de jó csaj vagy felszedlek, mert én vagyok a tökös pua, aki bárkit megkaphat technika sosem vált be, bele is fáradtam már a csajozásba, a folyamatos elutasításokba és, ha visszagondolok eddig is mindig olyan lányoknak jöttem be külsőre is, akiknél nem is próbálkoztam, kb. észre sem vettem őket elvoltam én magamnak is fiatalabb koromban. Most szeretnék visszatérni ehhez az életmódhoz, de úgy felturbózva, hogy most lányokkal ismerkednék szigorúan barátkozási céllal és lesz, ami lesz alapon ráhagyom a dolgok alakulását, a sors majd hozza amit kell, ha csak barátok leszünk, már akkor is fejlődtem, végre nem kell úgy élnem, hogy minden lány egy ronda nyomit lát bennem vagy úgy élnem, úgy érezve magam, hogy én vagyok a lányok ellensége, mert kb. ilyesmi most a helyzet, úgy érzem a sok felszínes csaj miatt, akik elutasítottak, kigúnyoltak, lenéztek mióta hülye pua technikákkal ész nélkül kamikaze akciókkal égettem magam, hogy a lányok gonoszak és kegyetlenek, emiatt már nem is vagyok elájulva egy szép lány látványától, mintha már tényleg végbement volna bennem egy változás, a sok kegyetlen lány miatt hirtelen értékesebb lett a lányok jelleme és emiatt is szeretnék inkább haverkodni, mivel a csúnyább lányok általában nyitottabbak a barátkozsára is egy átlagos külsejű fiúval. Nyílván a szép lányo nem fognak velem barátkozni sem, de nem is baj, felszínese emberek nem kellenek az én életembe.
2013. jún. 19. 18:49
 1/4 anonim ***** válasza:
Mivel a PUA baromság, ezért igen.
2013. jún. 19. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Ez a macsós p1navadász technika eleve nem szól másról, mint az arra fogékony nők megbabonázásáról, manipulálásáról. Párkapcsolat szempontjából ennek két okból sincs értelme: egyrészt így nem lehet normális párkapcsolatban élni, másrészt pedig ki a f*sznak kell olyan liba, aki erre bukik...


Ez arra jó, hogy egy diszkóban, a felszínes, állatias párzási rituáléban eredményesen pinázd be a farkad. Persze mellé drága gönc, drága parfüm és jókora izomzat dukál. De ebből párkapcsolat... Nehezen hiszem...

2013. jún. 19. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
mi az a PUA ?
2013. jún. 19. 18:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Ha rendesen utána olvastál PUA dolgoknak, akkor használ belőle azt, amit már alapnak, a saját személyiséged részének tartasz és nem PUA szarságnak.
2013. jún. 19. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!