Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Valóban én vagyok a hibás...

Valóban én vagyok a hibás ebben a történetben?

Figyelt kérdés

Még nyár elején megismerkedtem egy sráccal az egyetemen, rokon szakra járunk, egy vizsga előtt találkoztunk, ennek kapcsán kezdtünk el beszélgetni. Nekem nagyon megtetszett, nem vagyok az a kezdeményezős típus, de este bejelöltem a kedvenc közösségi oldalunkon és írtam neki. Elkezdtünk beszélgetni, pár nappal később elhívott egy italra. Elmentem, jól elvoltunk, beszélgettünk. Nekem úgy tűnt tetszek neki. Majd az utolsó busszal hazamentem, elköszöntünk, adtam neki egy puszit, mondtam, hogy remélem még találkozunk és hogy jól éreztem magam vele. Ő is mondta, hogy alig várja a következő alkalmat, hogy lásson. Még pár napig beszélgettünk, aztán egyik nap amikor írtam neki, furcsa lett, tőmondatokban válaszolt, nem kérdezett semmit. Nem akarta folytatni a beszélgetést, nekem nagyon úgy tűnt.


Egy hónappal később véletlenül összefutottunk egy fesztiválon. Odajött, beszélgettünk. Olyan közvetlen volt, mint a találkozás előtt. Nem vártam sokat a dologtól az előzmények ismeretében, de azért montam neki, hogy holnap is itt leszek, hívjon fel ha szeretne találkozni. Persze nem hívott.


Most, jó félévvel később véletlenül összefutottam vele az utcán (azóta kirúgták az egyetemünkről). Számonkért, hogy miért fulladt "kudarcba" a dolog, miért nem kerestem őt, és a fesztiválon fel sem hívtam őt másnap. Engem eléggé ledöbbentett. Úgy gondolom, hogy megtettem a kellő lépéseket, szerintem egyértelmű volt, hogy tetszik nekem és szeretnék többet. Nekem nagyon úgy tűnt, hogy ő rázott le és került engem. Nem gondolnám, hogy nekem kellett volna felhívnom és tepernem. Én gondolom rosszul, vagy tényleg én hibáztam?


2014. jan. 21. 19:36
 1/2 anonim ***** válasza:
100%
Neked van igazad. Semmit nem rontották el. Max annyit, hogy ott helyben nem rúgtad jól t.k.ön
2014. jan. 21. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
45%
Igazat adok az elsőnek. Nehogymár te kellene a s..ét is kinyaljad sz.ás után.
2014. jan. 21. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!