Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Mit tegyek most, végső esetben...

Mit tegyek most, végső esetben hogyan tudnám esetleg elfelejteni őt?

Figyelt kérdés
Van egy lány akibe 4 éve szerelmes vagyok (mióta csak ismerem) ezt kb 2 éve ő is tudja, egy éve összejött egy sráccal, a barátság továbbra is megmaradt bár a pasija próbált távol tartani minket egymástól, januárban ott volt pont nálam a lány, a gyerek meg elkezdett nekem facen írogatni hogy megöl meg minden, erre a csaj elküldte a halál francba az én facemből, szakított vele (már egy ideje mondta hogy szakítani akar vele, de ez volt az utolsó csepp a pohárban), Valentin napon nem tudtunk találkozni de egy héttel később beszéltük meg hogy bepótoljuk, találkoztunk is és este kilenctől éjfélig sétálgattunk a városban, beszélgettünk meg minden, kaptam tőle egy gyújtót amire az ő nevének a a kezdobetujével és az én nevem kezdőbetűjével, mondta is hogy ez a két betű minket, kettőnket szimbolizál. Meg akartam csókolni, de ott volt az egyik barátnője mikor ideadta így nem tettem. Az én ajándékom számára még nem volt teljesen kész mert késett a bolt ahol csináltattam, úgy volt hogy másnap kapja meg. Másnap este elmentem hozzá, be kopogtam az ablakán de a "volt" barátja nézett ki az ablakon, én szó nélkül eljöttem, de már jött is az üzenet facen a gyerektől, hogy mennyek vissza, rendezzük le a dolgot. Egy órát sétálgattam a városban majd visszamentem és leraktam a gyújtót az ablakpárkányára és bekopogtam, eljöttem. Nekem ő az első igazi szerelmem, mit tegyek (ez vasárnap volt azóta nem is beszéltünk) esetleg hogyan tudnám túl tenni rajta magam? (Nem akarom elfelejteni csak a legvégső esetben)

2014. febr. 25. 13:14
 1/10 anonim ***** válasza:
ez már a végső utáni eset. tiltsd le, semmi kapcsolat. évek kellenek, 4 évig hülye voltál
2014. febr. 25. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

Ezt le kell tisztázni ember.. kétségek közt akarsz maradni..?


Gondolom nem viccből csináltatta azt az öngyújtót sem. Állítsd választás elé.

2014. febr. 25. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:

Szerintem elbizonytalanítottad:

"Meg akartam csókolni, de ott volt az egyik barátnője mikor ideadta így nem tettem. Az én ajándékom számára még nem volt teljesen kész mert késett a bolt ahol csináltattam, úgy volt hogy másnap kapja meg."


Itt.

Engem tutira nem érdekelt volna a barátnő.

Miért nem vittél legalább egy csokit, vagy bonbont...?

2014. febr. 25. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Csokit kapott, mert aznap értem haza Ausztriából és hoztam neki ajándékba, két dobozzal is, két különbözőt
2014. febr. 25. 14:43
 5/10 A kérdező kommentje:
Elnézést egy momentum kimaradt a kérdésből, tegnap megint kitették facen hogy kapcsolatban vannak, és ezt a gyerek is írta mikor írta hogy mennyek vissza! +azóta a csaj el sem olvasta amit facen írtam neki (mondjuk nem írtam túl sokat, csak annyit hogy hova tettem a gyújtót, ha akarja akkor tegye el és hogy ha ő is úgy gondolja hogy van értelme egyáltalán beszélnünk, akkor majd írjon) ugyan ezt elküldtem neki SMS ben is meg e-mailben is, hogy ha más nem legalább találja meg.
2014. febr. 25. 14:48
 6/10 anonim ***** válasza:
ez már lényegtelen
2014. febr. 25. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Nem értem, ha valentin napra (amikor a barátok amugy nem szokták egymást ajándékozni) egy ilyen, kettőnkre szabott ajándékot kapok tőle, akkor másnap miért megy vissza a volt pasijához, úgy hogy meg volt beszélve hogy aznap találkozunk, de aztán mikor felhívtam akkor mondta hogy nem engedik el a szülei, így gondoltam elmegyek, elviszem neki az ajándékot és akkor ott van a szobájában a "volt" pasija?! Akkor mi a francért volt ez az egész, lehet hogy én vagyok túl hülye a dologhoz, de nekem egy ilyen ajándékból az jött le, hogy ő is érez irántam valamit!
2014. febr. 25. 15:40
 8/10 anonim ***** válasza:

mert te tutyimutyi kis gyík vagy. nem viselkedsz férfiként


ott kell hagynod.

2014. febr. 25. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Utolsó, nem feltétlen.


Azért is lehetett az egész, mert a pasija valamennyit nyilván tudott rólad az események előtt. Nos ha jól teríti az ember az infókat, és jól keveri a kártyát, akkor igencsak féltékennyé lehet tenni valakit mindezzel.


A csajnak jól esett, hogy valaki figyelt rá a lapos kapcsolatával párhuzamosan. A másiknak meg felnyílt a szeme.


Szerintem hagy a fenébe az egészet, és próbáld meg elfelejteni. A lány se tudja mit akar igazán, azért ment vissza hozzá.

2014. febr. 28. 00:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim válasza:
Látott valaki szerelmet hülyék és hülyeség nélkül. Az egyik málészájú, a másik egy kitanult fickó. Tehát hogy ne csinálna hülyeséget.
2014. márc. 9. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!