Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » A férfiak miért nem értenek a...

A férfiak miért nem értenek a szép szóból?

Figyelt kérdés
Már régebben is sokszor észrevettem, hogyha a férfiakkal megpróbálom kedvesen tudatni, hogy nem akarok velük ismerkedni, akkor nem értik meg és nem állnak le, ha meg elküldöm őket a fenébe, akkor persze én vagyok a bunkó p*csa/r*banc. Tegnap rám írt egy srác facebookon, hogy nagyon tetszek neki és szívesen megismerne. Erre én szépen leírtam neki, hogy bocsi, de barátom van. Sajnálkozott, aztán megkérdezte, hogy mióta, mondtam, hogy 3 éve. Azt is kérdezte, hogy de attól még beszélgethetünk, nem? Mire én mondtam, hogy nem igazán szoktam férfiakkal rendszeresen beszélni, egyrészt mert szinte csak nőkből áll a baráti köröm, másrészt mert a barátom nem örülne neki és fordított helyzetben én sem és remélem, megérti. Azt írta, hogy jaj persze, abszolút megérti, csak nagyon sajnálja, hogy foglalt vagyok, mert annyira megtetszettem neki, de nem akarna nekem rosszat semmiképp, úgyhogy néha akkor majd beszélünk. Ráhagytam, gondoltam, majd félévente ír egyszer, de nem, már rögtön ma írt, hogy mi újság. Pedig úgy tűnt, hogy megértette a dolgot, de ezek szerint nagyon nem. Ti hogy kezelitek az ilyet? Én nem akarok bunkó lenni, nem vagyok az a fajta, de tényleg nem akarom, hogy írogasson és már másoknál is tapasztaltam régen, hogy amég nem mondom azt, hogy nem vagyok rád kíváncsi, szállj le rólam, addig nem hagynak békén.
2014. nov. 26. 22:02
 1/6 anonim ***** válasza:
90%
Nem voltál következetes, ennyit kellett volna csinálni: Ne próbálkozz, nem jövünk össze! Aztán letiltod a retekbe!
2014. nov. 26. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
48%
a női nyelvben: nem=igen
2014. nov. 26. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
91%
tiltás törlés :D
2014. nov. 26. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
De akivel meg igen annak is kelleted magad...
2014. nov. 26. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Jó kérdés, az udvarias nemet nem értik, aztán amikor határozottan kijelented, esetleg tiltod, akkor te vagy a bunkó....

Szerintem tiltsd le és kész.

2014. nov. 27. 00:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 Kurtz Bickle ***** válasza:
Muszáj neki válaszolnod? Nem. Na ugye...
2014. nov. 27. 06:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!