Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Hogyan tudnám elfelejteni?

Hogyan tudnám elfelejteni?

Figyelt kérdés

Több mint 1 éve megismerkedtem egy évfolyam társammal... kiderült hogy itt lakott a szomszéd utcámban ezért elkezdünk találkozgatni, de csak mint barátok.. nagyon sokat voltam vele meg nála és beleszerettem! De nem kellettem neki, csak mint barát. Tavaly júniusban elköltöztek és azóta csak egyszer találkoztam vele akkor lefeküdtün egymással amit bánok mert csak még jobban hiányzik. Nagyon gyakran adott kétértelmű üzeneteket, ezért össze zavarodtam hogy vajon ö mit érezhet, de soha nem jöttem rá. Úgy éreztem hogy csak játszik velem meg az érzéseimmel. Igaz többször is le tisztáztuk hogy csak barátok vagyunk meg leszünk de ettől még ugyanugy éreztem íránta ! Ami mai napig nem múlt el annak ellenére sem hogy már nem tartjuk a kapcsolatt, csak nagyon ritkán futok vele össze mert egy utvonalon járunk iskolába(én eljöttem abból amelyikbe ö jár). Van egy baráton tavaly június óta, akit teljes szívemből szeretek, de képes voltam megcsalni csak azért hogy "vele" lehessek, még ha csak pár órát is...

Kérlek segítsetek, mert meg teljesen kivagyok lelkileg és nagyon sokszor van az hogy csak meghallok egy olyan zenét amit még vele hallgattam és elsirom magam, vagy pedig csak az egyik pillanatról a másikra megváltozik a hangulatom és kifordulok magamból. Már nem bírom tovább, nem tudok mit tenni ez ellen, de nem akarom ezt igy folytatni, mert csak magamat örlöm.....



2015. jan. 13. 09:28
 1/10 anonim ***** válasza:
hagyd el a jelenlegi párod, mert megcsaltad...és addig ne is keress senkit magad mellé amíg ki nem tisztul a fejed...
2015. jan. 13. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
de éppen ez abaj hogy nem tisztul ki a fejem csak egyre inkább zavaros lesz
2015. jan. 13. 09:34
 3/10 anonim ***** válasza:
akkor a jelenlegi barátod ne tedd már tönkre!
2015. jan. 13. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

ö ezeket nem tudja, sejti de mindig tagadom... mindig kitalálok valamit hogy most éppen mivan, miért van ilyen kedvem, stb.... ö probál segíteni de nem tud

Hiába szeretem, az életemet is odaadnám neki de akkor sem tudom elfelejti a másik fiú

2015. jan. 13. 09:44
 5/10 anonim ***** válasza:
Szerinted a barátodnak jó érzés, hogy a lány, akit szeret folyton rosszkedvű? Szerintem ártasz neki ezzel az egésszel, mert előbb utóbb magában fogja keresni a hibát, hogy miért vag boldogtalan mellette.
2015. jan. 13. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
megcsaltad, titkolózol előtte, nem vagy őszinte...milyen kapcsolat ez?????
2015. jan. 13. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Ebben teljesen igazad van ! De ha ki is dobom mert akkor megteszem de attól még nem fogom elfelejteni...
2015. jan. 13. 10:14
 8/10 anonim ***** válasza:
talán tönkreteszed az életét ezzel a csalódással, mert megcsaltad és ha lelkileg összetörik emiatt akkor az a te hibád...minek jöttél össze mással ha bele vagy zúgva valakibe? szegény barátod sajnos melletted kötött ki...neked időre lenne szükséged, hogy elfelejtsd...a múlton nem tudsz változtatni, de mi van ha X év múlva kiderül? tehát elfelejted a srácot, nagyon szereted a barátod, kiderül, hogy megcsaltad és (jogosan) elhagy...szóval ebből nagyon rosszul jöhetsz ki...
2015. jan. 13. 10:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Szerintem a barátoddal szakítanod kell, mert nem szereted, és mert boldogtalanná teszed. Viszont azt nem feltétlenül kell bevallanod szerintem, hogy megcsaltad. Nem azért, hogy neked könnyebb legyen, hanem ha úgysem maradtok együtt, talán jobb ha nem bántod meg még ezzel is. Ebben az esetben igazat adnék annak a mondásnak, hogy amit nem tudok, az nem fáj.
2015. jan. 13. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim válasza:
Szarügy, de nyilván az a legfontosabb hogy te legyél boldog és nem más érdekeit kell szemelőtt tartanod, igaz durván belevágtad a barátod fejébe a fejszét nincs értelme köntörfalazni. De a bizonytalanságnak semmi értelme a szemszögedből muszáj lenne a másik sráccal megbeszélni a dolgokat, de legalább csak rákérdezni h mizu hogy érez irántad.
2015. jan. 13. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!