Az exem leendő férje eltiltott tőle, mit tegyek?

Nem akarom megbántani az érzéseidet, de nekem alapvetően az jön le, hogy te magad sem voltál, illetve vagy tisztában a saját érzéseiddel, azzal, hogy mit is akarsz ettől a Márk nevű férfitól.

Ilyen előzmények után neked nem egy szimpla barát, meg lelki társ, ahogy írod, teljesen függetlenül attól, hogy épp egyedülálló vagy vagy kapcsolatban élsz, és ezt John is tudja, mivel képben van arról, hogy Márk szeretője voltál abban az időszakban, amikor Attila menyasszonya voltál.

Miért feltételezné, hogy ha ti ketten nem szakadtok el végleg egymástól, akkor Márk nem folytat veled ugyanúgy szexuális viszonyt, mikor évente párszor hazalátogat Magyarországra, mint korábban, meg nem vágyódik utánad úgy, hogy közben vele él? Vagy ne legyen rád féltékeny egy biszexuális férfi párjaként (mára vőlegényeként), mert ő férfi, te meg nő vagy?

Felfoghatod úgy, ahogy fogalmaztál: "a pozícióját félti" tőled, de felfoghatod úgy is, hogy ha valóban szereti Márkot, és látja, hogy ő nem dolgozta fel érzelmileg a veled való szakítást, olyan szinten nem tud vagy nem akar szinten továbblépni, annak ellenére, hogy te egy éve - ha a tavalyi Valentin napról írtad, amit írtál - menyasszony vagy (oké, hogy már nem, de mint írtad, az ő tudomása szerint még Attilával vagy), hogy kétszer öngyilkosságot kísérel meg, akkor John nem, vagy nem kizárólag a "pozícióját" félti, hanem Márk nyugalmát, lelki békéjét, pszichés egészséget, illetve sajnos ha pszichésen ennyire labilis, akkor akár az életét.

Nyilván van valami komoly oka, hogy te és Márk valamiért nem vállaltátok fel, hogy többet jelentetek egymásnak, mint barátok (haver értelemben), annak ellenére, hogy leírod, hogy "de én hülye voltam és ragaszkodtam Attilához".

Marha nehéz elképzelni, hogy valaha ilyen élethelyzetben lennék, de ha igen, akkor belátnám, hogy nem kéne mások érzéseivel játszani, ha egy férfi szeret, szerelmes belém, többet jelentek neki barátnál, de én vagy nem tudom viszonozni az érzéseit, vagy nem akarom felvállalni a kapcsolatunkat, vagy belátnám a korábbi tapasztalataim alapján, hogy sajnos nem lenne hosszú távon működőképes a kapcsolatunk, akkor nem kéne erőltetni ezt a "legyünk csak barátok", meg "nem akarom elveszíteni a lelki társamat" dolgot, főleg nem egy olyan emberrel, aki lelkileg, pszichésen nincsen rendben.

Neki szerintem egy jó pszichológusra lenne szüksége, mielőtt még egyszer beborul, esetleg még súlyosabb, netalán tragikus következményekkel, neked meg arra, hogy először a saját fejedben tegyél rendet, saját magaddal tisztázd, hogy ki iránt mit érzel, és ne csak azt nézd, hogy te mit akarsz egy férfitól, hanem azt is, hogy tudod-e neki azt adni, amire vágyik tőled.

Ha nem, akkor érdemes lenne átgondolnod, hogy nem lenne-e bölcsebb, nagyobb érzelmi intelligenciáról tanúskodó dolog végleg elengedni őt a saját érdekében, hogy tényleg el tudjon távolodni, szakadni tőled, le tudja zárni a múltat, és továbblépjen végre, hogy ő is a saját életét élje.

"Ennyire nem bízhat a szerelmében, hogy nálam próbálkozik. De most komolyan, mondjak le mindkettőjük barátságáról egy olyan kapcsolatért, ahol nem bíznak egymásban??"

Szép, hogy fontosnak tartod a bizalmat egy párkapcsolatban, de azért gondolj bele, hogy te leírtad itt őszintén, hogy az eljegyzésed után csaltad a vőlegényedet Márkkal, amit azért nem volt túl nehéz titokban tartani, mert távkapcsolatban éltetek.

Megbízott benned a vőlegényed? Feltételezem, hogy igen.

Vele ellentétben John tudott arról, hogy menyasszonyként titokban viszonyod volt Márkkal 3 éven keresztül. Ezek után mennyire jogos szerinted azt várnod, hogy szavazzon neked, illetve nektek bizalmat, és higgyen abban, hogy ti ketten ezentúl pusztán baráti kapcsolatot tartanátok fenn egymással?

De a lényeget szerintem jól összefoglaltad abban a mondatban , hogy "Igaz, nem tudom eldönteni mit érzek pontosan iránta, csak azt, hogy önző módon szükségem van rá."