Sokkal jobb fiúval a szex mint a barátnőmmel, de mégis vele szeretnél élni. Hogy zárhatom le a másik kapcsolatomat? Egy nagyon aranyos most 18 éves fiú a másik fél, őt sem akarom megbántani.24f

Én nem foglak ekézni, mint az előttem szólók, de gondolom érzed, hogy nem volt fair, hogy a barátnőd mellett még a fiúval is "együtt" voltál/vagy.

Személy szerint én azt tanácsolnám, hogy próbálj meg erős lenni és tedd félre egy kicsit azt, hogy "normális" akarsz lenni, és nézz magadba, hogy kit is szeretsz jobban igazán és dönts, úgy ahogy igazán boldog lennél a későbbiekben.

Épp ez a baj, hogy nem azért akarod a nődet választani, mert ő számodra (leg)fontosabb, sőt az egyetlen, hanem mert "normálissá" akarsz válni. Ez vele szemben tisztességtelen, magaddal szemben pedig kitolás hosszútávon.

Különben is, ki mondja meg, hogy mi számít normálisnak? A média? A társadalom? Anyádék? Elárulom, a melegek is normálisak. A biszexek is normálisak. Ha sosem akarnál megnősülni és gyereket csinálni, az is normális lenne. Minden normális, ami boldoggá tesz téged, és amivel nem ártasz másnak. Ezt kellene helyretenned a fejedben.

Szerintem hatalmas hiba lenne, ha eldobnál egy fiút, aki ennyire képes elfogadni, feltétel nélkül szeretni téged. Más egy életen át csak álmodik arról, hogy egyszer sikerülhet találnia egy ilyen embert. Azt javasolnám, hogy ne cseszd el nála az esélyeidet, amíg nem tisztáztad le magadban ezt az ügyet, ne bántsd szerencsétlent fölöslegesen.

(Amúgy meg mi az, hogy atyai érzések? Az apák talán szexelnek a fiaikkal? :D)

Na jó, belemegyek a játékba, bár nem biztos, hogy hatása lesz rád.

Szerintem alapvető ösztöne minden embernek, hogy gondoskodjon arról, amit/akit szeret. Ha már heteronormatív síkon mozgunk, akár mondhatnám azt is, hogy a természet a férfit szánta a család (társ + gyerekek) védelmezőjének, így semmi meglepő nincs abban, amit érzel (más kérdés, hogy én még nőként is képes voltam így nézni a szerelmemre annak idején). Ha a menyasszonyod iránt nincs meg benned ez, az csak egy újabb bizonyíték rá, hogy nem érzel iránta semmi elmélyültet.

És most jöjjenek az ellenérveid:

1. Ez a te életed, nem a szüleidé, magadnak választasz társat, nem nekik. Az, hogy ők nem viseltetnek feléd elég toleranciával, csak őket minősíti, és egyáltalán nem azt jelenti, hogy neked kell idomulnod az összes elvárásukhoz. A saját boldogságodat ne áldozd fel az őseid hülyesége miatt. (Megjegyzem, sok szülőnél a kezdeti kifakadás és ellenkezés csupán ideiglenes állapot, lehet, hogy egy-két éven belül rendeződne köztetek minden, és ennyit bőven megér ez az egész.)

2. Ha a barátnődről kiderülne, hogy meddő, otthagynád? Amúgy ha már gyereket akarsz, nem gondolsz bele abba, hogy az ő élete milyen lenne? Annyian leírták már előttem, hová fog fajulni jó eséllyel, ha egy nem igazán működőképes párkapcsolatban vállalsz gyereket. Másrészt vannak alternatív megoldások a családalapításra (még itthon is).

3. Nem, szerintem 2 évig csalni valakit nagyobb szemétség, mint felbontani egy jegyességet, de emiatt már bőven megkaptad a magadét másoktól.:D Szintén szemetebb dolog lenne elvenni tőle azt a lehetőséget, hogy találjon magának olyan embert, aki nem csak egy eszközt lát benne a "normális" élethez, hanem valóban élete párját. Drága volt a gyűrű? Ezt most komolyan kommentáljam? :D A gyermekelhelyezési perrel egybekötött válóper még drágább lesz.

A két utolsó mondatod mindent elárul, egy párkapcsolat lényege az lenne, ami közted és a fiú között szemmel láthatóan már megvan, azaz egymás ismerete, megértése, elfogadása, szeretete, a kölcsönös bizalom, a színjáték és a hazudozás maximális hiánya. Ha mindez megvan, utána lehet esetleg elgondolkodni azon, hogy kéne egy gyerek. Benned teljesen hibás értékrend rögzült azt illetően, hogy mi a prioritás az életben, olyan, mintha a státuszt, a társadalmi megbecsültséget és a látszatot helyeznéd előtérbe (és a házasságot kvázi szükséges rossznak látod mindehhez), pedig a boldogság teljesen máshol kezdődik.