Leszbikus lehetnék? Már egy jó ideje piszkál és nem tudok válaszra jutni. Többi lent 🔽

Sziasztok!

Már vagy egy éve ezen rágódom és nem tudom kiverni a fejemből, mégsem tudtam rájönni, valóban így érzek e, vagy csak úgy elgondolkoztatott.

Nagyon örülnék ha azok akiknek van ilyen tájon tapasztalatuk, elolvasnák a helyzetemet és adnának valami tanácsot...

Szóval az egész valahogy úgy kezdődött, hogy egyszer amikor anyukámmal néztünk egy filmet, volt benne egy leszbikus jelenet és valamiért hirtelen úgy éreztem eltemetném magam. Bárhova szívesebben néztem volna mint a képernyőre. Felkavarodott bennem egy zavaros érzés, mintha bűntudatom lenne.

Akkor nem vettem komolyan, de utána mindig visszajött a gondolat hozzám és nem tudtam kiverni a fejemből. Olyan érzésem van, mintha valamit elrejtenék magamtól és senki másnak se mutatnám meg.

Amikor kicsi voltam (olyan óvodás féle), én voltam az egyetlen aki nem volt "szerelmes" egy olyan kisfiúba az oviban aki minden egyes lánynak tetszett. Persze mivel csak egy 5 éves voltam, nem tudhattam mi az a szerelem. Néha olyan gondolatok jöttek a fejembe, hogy 'milyen lenne, ha két lány vagy két fiú csókolózna??' . De úgy gondolom ez normális, mert miden kisgyerek még csak tanul a világról és válaszokat keres a kérdéseire.

Viszont ahogy tovább gondolok a múltamról, amikor kis általános iskolás voltam, mondhatjuk hogy elég népszerű voltam és folyamatosan azokat kaptam, hogy 'fiús vagyok', meg 'miért menőzök folyton'... Amikor felsős voltam, volt egy lány, aki mindig barátkozni akart velem és valamiért nagyon felnéztem rá. Az egyik fiú barátom mindig azt mondta nekem, hogy szerinte milyen szép és hogy neki tetszik és meg fogja neki mondani. Én láttam hogy a lánynak is tetszhet a barátom és valamiért ezért nagyon mérges voltam. Nem értettem miért voltam mérges, de eltoltam magamtól a lányt és azután már nem is beszéltem vele többet.

Mindig valamiért úgy gondoltam a lányok szépek és nem tudtam soha érteni, néhány barátom hogy tud rájuk irigy lenni.

Volt néhány pasim. Viszont mindig velem volt a probléma: nem éreztem helyesnek a dolgot és dobtam őket, hiába voltak jó páran akiknek "tetszettem". Mindig is zavart, hogy csak én nem bámészkodtam a félmeztelen csávókra a parton folyamatosan, és nem tudtam úgy elábrándulni benne. Nem azt mondom, hogy nem "tetszett" ha egy fiú izmos, szép és jóképű, de egyszerűen nem bírtam jól érezni magam a karjukban vagy abban a gondolatban, hogy 'mi lenne ha járnék velük'.

Egyszer viszont volt egy lány, akivel nyáron ismerkedtem meg, és valamilyen módon elbűvölt. Szép volt, és kedves és különleges. Mindig a közelében akartam lenni és valahogyan lenyűgözni. Nem értettem miért voltam csalódott amikor mindig csak a fiúk érdekelték.

Egyszerűen lehetne mondani, hogy 'még nem ismertem meg a megfelelő fiút', vagy hogy 'csak tisztelem a szép lányokat'...

De nem tudom mi van velem. Igaz tény, hogy kisgyerekként is mindig más és furább voltam mint a többiek, de zavar hogy nem érzek úgy mint a többi lány és nem tudom kideríteni, hogy mi van bennem.

Viszont akármikor arra gondolok, hogy 'mi van, ha én a lányokat szeretem', nem akarok rágondolni és egyszerűen nem akarom hogy bármilyen módon az legyen a megoldás. És egyszerűen félek bárkinek megnyílni a kételyeimről és megkérdezni mi a véleménye.

Bármilyen tanácsot/véleményt nagyon megköszönnék :)