Kezdőoldal » Szórakozás » Filmek, sorozatok » Ezt olvasva az új SW filmek...

Ezt olvasva az új SW filmek fotelkritikusai valójában eléggé képmutatók és kettős mércét alkalmaznak, nem?

Figyelt kérdés

Azt tudjuk, hogy napjainkban bizonyos emberek mennyire istenítik a Birodalom visszavágot és mennyire fikázzák az újakat. A Birodalom visszavág azért lett kult film, mert 1980-ban még nem volt elterjedt az otthoni számítógép, az internet, nem volt közösségi média és nem voltak jelen a fikázó szapulók. Ha ezek mind jelen lettek volna már 1980-ban ugyanolyan aktívan, mint 2020-ban, akkor A Birodalom visszavág sem úszta volna meg a szapulást. Figyelembe véve, hogy napjaink kritikusai miket kifogásoltak az elmúlt 21 évben, elképzeltem, hogy 1980 trolljai mit fikáztak volna:

- A film elejétől a végéig egy nagy menekülés, semmi több. A Felkelés és a Birodalom konfliktusa semmivel sem halad előre.

- A lépegetők. Lábakon járnak. Mekkora hülyeség egy ilyen világban ilyen gépeket alkalmazni, ahol űrben és felszínen legebnek a járművek.

- Az exogorth. Az űrcsiga az aszteroidán. Az űrben hogyan élhet? Ugyanez a mynockokkal.

- Luke a film elején még kínlódik azzal, hogy az Erővel magához vonzza a fénykardot. Yoda gyorstalpalójának köszönhetően a film végére már Vader-rel is képes párbajozni. (Még ha kissé esetlenül is.) Hogyan lehetséges ez? Ráadásul a dagabahi képzésen is vannak olyan jelenetek, mikor nehezen tudja használni az Erőt, de mielőtt elmenne már egész jól megy. Micsoda hülyeség ez is.

- Vader Luke apja. Szembeköpték az előző filmet. Mi ez a fura szappanoppera fordulat? Miért kellett ezt a plusz fordulatot beleerőltetni?

- Megcsonkítják a főhőst? Miért, minek? Hogy fog így harcolni?

- Han Solot miért nem mentették meg már itt?

- C-3PO. Annyira idegesítő. Már szét kellett volna lőni. Nem is kellett volna szerepelnie ebben a filmben. Minek tették bele? Mit ad hozzá a filmhez? (Lucasék később C-3PO-t Jar Jar-hoz hasonlították.)

- Mi ez a függő végkifejlet? Le se zárták ezt a filmet rendesen.

- Nos, kb. ezek lettek volna a pontok, melyek nyomán szanaszéjjel szapulták volna a filmet.


Érdekes volt belegondolni, még akkor is, ha nem tartom a fentebbi részeket komoly dolgoknak. És nem látok ilyen típusú kifogásolni valókat A Birodalom visszavágon.


A fentieket nem én írtam, hanem valaki a swsaga.hu-n.



2020. ápr. 24. 13:45
1 2 3
 11/30 anonim ***** válasza:
100%

Mindenki a Retroshock kritikára hivatkozik konkrétan, aki az új filmek utálóit savazza, picit már kezd unalmas lenni :DDD Én nem nézek Retroshockot, fogalmam sincs hogy ő milyen kritikákkal illette az új filmeket de ez még mindig csak 1 ember személyes véleménye, ráadásul biztos vagyok benne hogy ez a Luke kecskét fej téma nincs éppen a film hibáinak gócpontjaként megjelölve nála sem.

Én akármilyen fórumot legyen az magyar vagy külföldi is néztem, sehol nem ezekkel van a legnagyobb baja az embernek. De te úgy teszel, mintha ez lenne :DDD



Amúgy ha te azt látod, hogy a csapból is a kormánypárt fikázása folyik akkor vagy csak ellenzéki hírportálokat/fórumokat nézel, vagy nem tudom :DDDD Én nagyon mást látok.

Nézd meg a facebook fórumokon élet-halál harcot vívó öregeket, egyáltalán nincsenek túlsúlyban az ellenzékiek, ráadásul a kormánypárt 40-45 százaléka az kb 2,5 millió emberből áll, ami megintcsak torzít, elég erősen egy 10 milliós országban, a gyakorlatban sokkal többen utálják őt mint az a 2 milliónyi ellenzéki szavazó, rengetegen vannak akik mindenkit utálnak, vagy akik utálják a Fideszt is de "nincs jobb" (csak a saját környezetemben kb 20 ilyen embert ismerek), + ugye van különbség pl a jobbik és a fidesz keménymagjainak társadalmi rétege/életkora stb közt is, szóval elég nehéz párhuzamot vonni ilyen tekintetben a két dolog közt.



De politikáról ne kezdjünk el vitatkozni szerintem :'D

2020. ápr. 25. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/30 anonim ***** válasza:
100%

"De pl. van ott egy író"


Az elmebeteg Dzséjt, sok hülye van azon az oldalon, és ő méltó királyuk. De persze vannak normálisak is, azért is szoktam olvasgatni az oldalt.

_________________________


Elég erőltetett ez a Rey szülei, Luke apja hasonlatod. Kiderült a második filmben, hogy Vader Luke apja, és? Ezzel felrúgtak valamit? Nem volt előre eltervezve tény, de attól még teljesen illik a filmbe, sőt egy nagyon jó kis csattanó.


Rey esetében az első film erősen sugallja, hogy ő bizony valakinek a valakije, erre a másodikban kijelentik, hogy senki. Ő maga jelenti ki egyébként. Ezzel nem is lenne baj, ahogy fölöttem is írták a jedik általában "senkik" voltak. Ez sajnos sokaknak nem tetszett, ezért hoppá reakciós filmgyártás, mégis csak valaki. Ehhez fel kellett ugyan támasztani és meggyalázni egy rég halott karaktert, de sebaj. És akkor jön a rohadtul erőltetett magyarázat, hogy a szülők tényleg senkik voltak, csak a nagypapa volt a galaxis ura.


Na talán ezért is jobb az OT, mert ott Lucas a saját fantáziáját vitte vászonra, nem pedig a nézői visszajelzések alapján írta a forgatókönyveket. A folytatás trilógia meg csak az előző részeket ért negatív kritikáknak akart megfelelni. És ezen igyekezetük során sajnos elsikkadtak az olyan fontos dolgok mellett, mint például az univerzumépítés.


A 7-9 világa unalmas és beszűkült, alig tettek valamit hozzá a nagy egészhez. 1 éves háború az első rend ellen? E köré fognak majd megannyi regényt, képregényt és animációs sorozatot készíteni? Ugyan! Teljes érdektelenség ez a háború, amit már korábban láttunk, csak most átnevezték a szemben álló feleket. Nem csoda, hogy már inkább új érában(High Republic) gondolkodnak, rájöttek ők is, hogy ezzel a katyvasszal nem lehet már mit kezdeni.

2020. ápr. 25. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/30 A kérdező kommentje:

"Az elmebeteg Dzséjt"


Nem ismered, de azért elmebetegnek titulálod. Nice! Mitől is elmebeteg? Mert a kisujjában több SW tudás van, mint a fejedben?


"Ezzel felrúgtak valamit?"


Igen, mert Obi-Wan kimondja, hogy Luke apját megölte Vader, aki átállt a sötét oldalra. Aztán utólag jött a belemagyarázás, hogy bizonyos szemszögből így meg úgy. Nem véletlenül lett belőle mém.


"A 7-9 világa unalmas és beszűkült"


Hát akkor ajánlom ezt a videót: [link]


Méghogy unalmas, beszűkült, nincs története xD ehhez képest elég jól meg sikerült tölteni tartalommal a videót.


"E köré fognak majd megannyi regényt, képregényt és animációs sorozatot készíteni? Ugyan! "


Már modt van rengeteg képregény, regény, animációs sorozat is van, sőt még élőszereplős is mert a Mandalorian is ez az éra. A pletykált új animációs sorozat pedig szintén ebbe az érába fog érkezni. Miről is beszélünk?

2020. ápr. 25. 18:48
 14/30 anonim ***** válasza:
100%

"Nem ismered, de azért elmebetegnek titulálod. Nice! Mitől is elmebeteg? Mert a kisujjában több SW tudás van, mint a fejedben?"


Tény, hogy nagy a tudása, biztos ezért olyan arrogáns, hogy rám jön a rosszul lét, ha az ő kommentjeit olvasom. Bár az utóbbi időben inkább átugrom őt, nekem nem jön be ez a kioktató, mindenkinél többet tudok és jobban tudom stílus.


Te amúgy melyikük vagy?


"Igen, mert Obi-Wan kimondja, hogy Luke apját megölte Vader, aki átállt a sötét oldalra. Aztán utólag jött a belemagyarázás, hogy bizonyos szemszögből így meg úgy. Nem véletlenül lett belőle mém."


Védeni akarta a fiút az igazságtól, meg nem akart jobban belemenni a sztoriba, mert akkor az is kiderül, hogy ő csonkította meg Anakint. Ez a belemagyarázás korántsem olyan szánalmas, erőltetett, mint Reyé.


"Hát akkor ajánlom ezt a videót"


Kösz nem, nem nézek elvakult swsagás videjókat Láttam a filmeket, tudom miről beszélek, gyenge a sztori. Ugyanaz, mint az OT-nek csak szarabb történetvezetéssel és bénább karakterekkel. Plusz nyakon öntve egy nagy adak PC-vel.


Erre írnád majd, hogy akkor az OT sztorija is gagyi, ha ugyanaz, mint az ST-é. A válaszom nem. De melyik is volt előbb?


"Már modt van rengeteg képregény, regény, animációs sorozat is van, sőt még élőszereplős is mert a Mandalorian is ez az éra. A pletykált új animációs sorozat pedig szintén ebbe az érába fog érkezni. Miről is beszélünk?"


Lehet rosszul fejeztem ki magam, éra alatt a 7-9 időszakra gondoltam, nem az egész post Endorra. Erre az unalmas egy évre, ami köré sose csinálnak 7 évados TCW-t, csak egy gyenge 2 évados Resistance sikerült. Na de felőlem idevehetjük a Mandaloriant is, az sem volt sokkal jobb az előbb említettnél.


Mily meglepő a már bejelentett élőszereplősök is a Birodalom érájában fognak játszódni, nem a Birodalomból lett(khm átnevezés) első rendében. Az első renddel amúgy nem lenne bajom, ha filmekbe is sikerült volna becsempészni pár mondatot a Vérvonal c. könyvből.


Tessék egy újabb nagy hibája a sequel-nek, túl sok kiegészítő műre támaszkodik, kis túlzással ha nem olvastam volna el a Vérvonalat vagy az Utóhatást, azt sem tudnám mit nézek.


Az új animációs meg remélhetőleg a Lázadókat folytatja, mily meglepő nem Finn kap egy saját sorozatot.


Az gondolom feltűnt, hogy részről része kevesebb bevételt hoztak a filmek, még az utolsó részre sem erősödött meg, ahogy azt sokan várták, mert hogy így volt a RotS-nél is. Plusz az elégedetlenkedők száma is folyamatosan nő(én pl a IX után lettem az, noha nem tagadom addig sem voltam teljesen megelégedve, de ennél telt be a pohár). Ez sem véletlen. Érdemes lenne elgondolkodni azon is, hogy nem csak a ti véleményetek lehet az egyetlen igaz. Annyira hangoztatjátok, hogy megvetitek a "fikázókat", amiért annyi időt fektetnek olyan filmek véleményezésére, amik nem tetszenek nekik, ehhez képest ti is túl sokat foglalkoztok ő velük.

2020. ápr. 25. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/30 A kérdező kommentje:

"Te amúgy melyikük vagy?"


Yoda József (most visszakeresheted, hogy annak idején amúgy mennyire kritikus voltam a 9. résszel :D de azóta pár megtekintés után enyhült a véleményem, átértékelődött pár dolog)


Te miro vagy? Egy ideig írogatott, aztán eltűnt.


"Védeni akarta a fiút az igazságtól, meg nem akart jobban belemenni a sztoriba, mert akkor az is kiderül, hogy ő csonkította meg Anakint. Ez a belemagyarázás korántsem olyan szánalmas, erőltetett, mint Reyé."


Mondjuk ez a Jedi visszatér idején szerintem még gondolatban sem létezett, hogy ő csonkította meg őt :D Kinek mi egyébként, szerintem totál ugyanaz a kategória. A Rey Palpatine dolgon egyébként annak idején én is fenn akadtam.


"Kösz nem, nem nézek elvakult swsagás videjókat"


A készítőjének semmi köze nincs a swsagához. Nem is tudunk róla, hogy lenne nálunk regisztrációja, vagy hogy egyáltalán olvassa-e a fórumot. Nézd csak meg nyugodtan. Egyébként te konkrétan a 7-8-9 KORSZAKÁRÓL beszéltél, hogy nincs benne semmi, és hogy ugyanaz, mint az OT. Csakhogy maga a korszak túlmutat a filmeken, amit a videó elég részletesen ecsetel is.

2020. ápr. 25. 20:24
 16/30 anonim ***** válasza:
84%

"Yoda József"


Gondoltam. Még a Bence gyerekre tippeltem, de a videóból már sejtettem, hogy ki is lehetsz, mivel az swsagán is te linkelted.


Igen, emlékszem, hogy nem tetszett neked a 9. rész kiszivárgott története, és talán még az első megtekintés után is kritizáltad a filmet. De aztán biztos rájöttél, hogy az swsagás barátaid ezt nem nézik jó szemmel és előbb-utóbb kitagadnak majd maguk közül, ezért inkább dobtad az elveidet, és megtetszett a film. :)


"Te miro vagy?"


Nem, én sosem voltam és leszek regisztrált tag azon az oldalon, csak olvasgatni szoktam.


"Mondjuk ez a Jedi visszatér idején szerintem még gondolatban sem létezett, hogy ő csonkította meg őt :D Kinek mi egyébként, szerintem totál ugyanaz a kategória. A Rey Palpatine dolgon egyébként annak idején én is fenn akadtam."


Nyilván akkor még nem volt előre megírva pontosan, de lehetséges, hogy Lucas fejében már megvoltak a fontosabb dolgok, mint hogy Obi-Wan felelős Vader sérüléseiért. De ha nem is, akkor is érthető, hogy az öreg miért nem reklámozta Luke-nak, hogy az ő korábbi, bukott tanítványa a faterja.


Nem ugyanaz a kategória, mert a Jediben nem derül ki, hogy Vader csak hazudott, és igazából Luke egy senki. Ekkor lenne ugyanaz.


Azon nem csodálkozom, hogy fennakadtál Rey Palpatine-on, csak azon hogy leakadtál róla.


"Nézd csak meg nyugodtan."


A feléig jutottam. Újat nekem nem mond ez a csávó. Nem értem pontosan, hogy ezzel a videóval mit is akarsz bizonyítani. Hogy lehet 20 percen keresztül beszélni egy trilógiáról és azokat támogató kiegészítő művekről? Biztos más 20 órát is tudna. Ez nem változtat azon, hogy az ST egy remake. A remake-eknek is van történetük, ugyanaz, mint annak amit feldolgoznak. Nem a történettel van a baj, hanem hogy ezt már láttuk korábban, szebben tálalva.


Oké túlmutat a korszak a filmeken. Ha nem mutatna túl, szegény srác lehet csak 3 percet tudott volna beszélni az ellenállás - első rend konfliktusról, mivel a filmekből nem sok minden derül ki. De szerencsére ott van a középszerű Utóhatás, és a hangyafasznyival minőségibb Vérvonal, így ez a videó is lehetett 20 perces.


Na, de a te fotel kritikusaid a filmeket szokták szidni, nem pedig a hozzájuk íródott könyveket.

2020. ápr. 26. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/30 Tislerics Máté ***** válasza:
76%

Igen! Vannak páran ilyenek, de az új filmek sikertelenségének háttere ennél sokkal bonyolultabb.


Te csak egy példát hoztál föl, amit úgy tálaltál mintha ez lenne a legfőbb oka a fikázásoknak.


A Birodalmat is érte sok kritika annak idején. Sőt ott még inkább hatással lehetett az emberekre a média, mert akkoriban nem volt komment szekció. Nem nézhettél meg több ezer véleményt átlagemberektől a cikkek alatt. Csak is a begyöpösödött, régimódi filmeket kedvelő kritikusok cikkeit olvashattad. Ha meg akartad tudni mit gondol róla az átlag néző, akkor beszélgetned kellett emberekkel. Klubokba, rendezvényekre kellett járnod.


A Birodalom kult film lett. És ahogy minden kultfilmnek, ennek is vannak megosztó pillanatai. Egy filmkritikus ezeket simán kiszúrja, de egy nagy Sci-fi fan általában észre sem veszi. A rajongók szoktak inkább kettős mércét használni, mert nem mozognak otthonosan a filmek világában. Számukra a film mint élmény van a középpontban és nem annak technikai, írói, meg persze a művészeti jelentősége.


A Birodalom anno egy nagyon friss és merész film volt. Mind látványban, mint történetben. Ráadásul akkor az ilyen űrben játszódó kaland filmek nagy többsége B kategóriás szemétnek számítottak. Pont az SW volt az, ami megváltoztatta Hollywoodot és a producerek rászálltak az űropera jellegű filmekre. Mert rájöttek (az SW miatt), hogy ez a műfaj igenis megérdemli a nagy költségvetésű filmeket és persze tudták, hogy ebben van a legnagyobb pénz is. Azóta Hollywood csak úgy ömleszti magából az SW receptre épülő filmeket: Űr, misztikum, látvány, szórakoztató karakterek, stb. Ha valakinek most a Bosszúállók ugrott be, az nem véletlen... Az SW nélkül ilyen képregényfilmek sosem kaphattak volna annyi pénzt mint manapság. Ezért

sem lehet összehasonlítani a két filmet! És még sok egyéb más ok miatt sem...


Az új trilógia már nem tud olyan üdítő lenni, mint akkoriban az SW. Mert ahhoz valami újat kellett volna mutatniuk. De ennek pont az ellenkezőjét tették: Csináltak egy tök átlagos Űrben játszódó tucat kalandfilm trilógiát. Tipikus egyszer nézős nyári mozikat. Ezek után nem kell csodálkozni azon, hogy sokan a Birodalmat jobb filmnek tartják mint pl.: A TLJ-t. Egyszerűen felhígult a műfaj és a piac...


Ahhoz, hogy valami emlékezetes maradjon több kell. Az eredeti trilógia ütött anno! Azóta sem történt olyan Hollywoodban, mint ami akkor a Csillagok Háborúja után. A Birodalom és a Jedi már csak hab volt a tortán. Lucas egymagában bebizonyította, hogy ha van pénz, akkor egy űrben játszódó misztikus kalandfilm is lehet iszonyú menő!


Lucas igenis megváltoztatta a világot. És amikor ilyen történik, akkor az emberkereket nem érdeklik a kis hibák! Csupán a részesei akarnak lenni. Az akkori begyöpösödött kritikusok véleményei a Birodalomról ma már röhejesnek hatnak. Nem vették észre, hogy a világ kezd megváltozni: Az űrfantazi már nem B kategóriás bénaság, hanem a legnagyobb tömegeket megmozgató filmműfaj.


Az új trilógia kis hibái tehát felerősödnek, mert nincs ami kompenzálná. Az már kevés, hogy ráírják hogy SW. Ez 30 éve működött ma már inkább kínos. Az SW egy minőséget is jelöl. Ehhez mérten kell már SW-t alkotni. Amit ma a Disney csinál azzal csak lejáratja az SW-t.


Nyilván az kettős mérce egy rossz dolog. De ez csak egy nagyon kis része az egésznek. Nem lehet ez alapján messzemenő következtetésekre jutni. Meg kell vizsgálni az összes aspektusát a témának. Én már ezer szemszögből megvizsgáltam ezt a dolgot és a 90 százalékát le sem tudtam írni, mert ezeket össze kéne gyűjteni. És az sok idő. De talán ez is elég volt ahhoz, hogy hatással tujdak lenni kcisit rád és ne lásd olyan feketén-fehéred ezt a dolgot...

2020. ápr. 27. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/30 A kérdező kommentje:

"az új filmek sikertelenségének háttere ennél sokkal bonyolultabb." - a számok nem épp azt mutatják, hogy sikertelenek lennének. Sikeresebbek lettek az új filmek, mint az előzménytrilógia.


"Sőt ott még inkább hatással lehetett az emberekre a média, mert akkoriban nem volt komment szekció." - Pont ezaz amiért NEM volt a média hatással akkoriban. Nem volt internet, ahol akárki világgá kürtölhette az ellentmondást nem tűrő, sokszor kulturálatlan formában megfogalmazott véleményét. Nem is értem ezt hogy gondolhattad komolyan, hogy akkoriban nagyobb hatással volt az emberekre a média :D ma már a média alatt az online felületeket is értjük. Nem véletlenül tartják ma a "negyedik hatalmi ágnak" a médiát, ez a 80-as években még bőven nem volt így.


"A Birodalom kult film lett" - mi rá a garancia, hogy az újak nem lesznek azok? Már most azt látni, hogy legalább annyira részei a geek kultúrának, mint az előzmények.


"Számukra a film mint élmény van a középpontban és nem annak technikai, írói, meg persze a művészeti jelentősége." - mint a nézők 99%-ának :D aki a művészfilmeket szereti, annak eleve nem is nagyon való a SW.


"Pont az SW volt az, ami megváltoztatta Hollywoodot és a producerek rászálltak az űropera jellegű filmekre. "


Ez tény! Az eredeti trilógia korszakalkotó volt. Az elmúlt 20 évből nem tudsz olyan filmet, filmtrilógiát mondani, aminek hasonló történeti jelentősége lett volna. Talán az Avatar, de az is csak a technológia miatt. Ez van, nem születhet minden 10. évben egy Lucas... Épp ezért azt várni, hogy valaki majd történelmet ír új SW filmmel, egyszerűen nem fair.


"Az új trilógia kis hibái tehát felerősödnek, mert nincs ami kompenzálná. Az már kevés, hogy ráírják hogy SW. Ez 30 éve működött ma már inkább kínos. Az SW egy minőséget is jelöl. Ehhez mérten kell már SW-t alkotni. Amit ma a Disney csinál azzal csak lejáratja az SW-t."


Talán ezek az irreális elvárások a te problémáid. Ha nem adsz ezekből lejjebb, soha nem fogsz egyetlen SW filmet sem élvezni a jövőben, ezt most garantálom :D

Ma pedig jobb SW rajongónak lenni, mint korábban bármikor. Annyi új tartalom van, hogy mindenki megtalálja magának azt, ami tetszik neki. Ez nem lejáratás... ma a SW a harmadvirágzását éli.

2020. ápr. 27. 20:22
 19/30 anonim ***** válasza:
100%

,,mi rá a garancia, hogy az újak nem lesznek azok? Már most azt látni, hogy legalább annyira részei a geek kultúrának, mint az előzmények."



Ez egy baromság amit sehogy nem fogsz tudni megmagyarázni, ráadásul az előzmények ugyanúgy nem kultfilmek, mint az újak (kivéve a Sithek Bosszúját talán.)

Rengeteg ilyen körben vagyok benne és csak cáfolni tudom ezt.

Az új filmek, ha szóba kerülnek egyáltalán az esetek 90 százalékában csak harminc órányi vitázás lesz belőlük általában. Kivéve a swsaga szektájánál persze..

Az előzmények (jelenleg) megkérdőjelezhetetlenül nagyobb hatást gyakoroltak a popkultúrára



Pénzügyileg meg elég hálátlan összehasonlítani a két trilógiát, mikor Abrams (aki amúgy is híresen jó ebben) és a Disney által az Ébredő Erő és amúgy az egész trilógia olyan marketingáramlatot kapott, ami konkrétan a filmtörténelemben is szinte példátlan, plusz még ugye az internet kiforrottsága is rohadt sokat segített az új trilógiának

2020. ápr. 27. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/30 A kérdező kommentje:

"Ez egy baromság amit sehogy nem fogsz tudni megmagyarázni, ráadásul az előzmények ugyanúgy nem kultfilmek, mint az újak (kivéve a Sithek Bosszúját talán.)"


Ugyanúgy idézgetnek belőle és ugyanúgy mémek készülnek belőle. Ennyi, ennyire van benne az előzménytrilógia is a geek kultúrában.


"Az új filmek, ha szóba kerülnek egyáltalán az esetek 90 százalékában csak harminc órányi vitázás lesz belőlük általában. Kivéve a swsaga szektájánál persze.."


7 éve, amikor regisztráltam a swsagára, ugyanez volt a helyzet az előzményekkel is. Pont azért regisztráltam oda, mert az egy olyan hely volt, ahol érdemben lehetett az előzményfilmekről is beszélni. Nem kellett attól félni, hogy valaki odahányja a sok hülyeséget, amit Szirmai Gergely összehordott a videóiban. Annak idején kívülről, oda-vissza mantrázták a videóit a haterek (a külföldiek meg a külföldi változatát, amit a RedLetterMedia készített - ezt copyzta le Szirmai is amúgy - remélem jól írtam a nevét). Pedig telis-teli vannak baromsággal azok is, amelyek még csak hírből sem igazak! xD


Annak idején, 2005-ben a swsaga a régi starwars.hu fórumból vált ki, pont azért, mert azon a helyen lehetetlen volt normálisan beszélni a prequelekről. Akik megélték azt az időszakot, azok tudják, hogy a mai fikatenger bőven nincs akkora, mint ami akkor volt :D

2020. ápr. 27. 21:15
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!