Melyik volt a legrosszabb könyv, amit valaha olvastál?

A legrosszabb könyv amit olvastam a Vívómester volt. Annyira béna volt, hogy szerintem én jobbat produkáltam volna egy fél délután alatt... (pedig nem vagyok fölöttébb kreatív). Annyira hullámzik a történet, hogy az már gáz. Az egész egy viszonylag unalmas, de szimpatikus romantikus regényként indul és átmegy egy horror-thrillerbe, és mindezt kb 300 oldalban... A főszereplőről nem derül ki, hogy mit miért csinál, mit miért gondol, egyáltalán, hogy ki ő... A szereplők rémlaposak, egyiknek sincs személyisége, és egyikről sem tudunk meg semmit. Egyáltalán nem érezzük a történetet, nem csak annyi van, hogy unalmas, de az az érzésem, hogy a szerző is leszarta az egészet. (nem csak én)

Továbbá a "Búcsú a fegyverektől" c. híííííres Hemingway könyv üti meg az előző könyv bénaságát. Ezt a művet egyszerűen kínos volt olvasni. A párbeszédek olyanok, mintha egy óvodás írta volna őket ("Szeretlek" - mondta XY. "Én jobban" - mondta Z. "Szeretem, ahogy alvad a véred" - mondta XY. "Mi lesz, ha kiszeretsz belőlem" - mondta Z. "Nem szeretek ki belőled" - mondta XY. "Nagyon szép vagy" - mondta Z. "Növessz szakállat" - mondta XY. --- igen, mindenhol a "mondta" igét használja, és nem, semmi logikát nem követnek a dialógusok). Az egész könyv egy szerelmi szál köré épül, de az olyan gyatra, hogy csak na... (ez rímelt). Mind a két fél mondja, hogy mennyire szereti a másikat, de ez a beszéden kívül semmi másban nem nyilvánul meg. Illetve de, egyetlen egy dologban - dugnak és nyalnak sokat. Olyan szinten untam ezt a könyvet, hogy a következőképpen olvastam: 1. fejezet, utolsó fejezet, 2. fejezet, utolsó előtti fejezet stb.

A Jókai könyvekkel úgy vagyok, hogy kötelezőek voltak, és nagyon untam az elejüket. Száz mérföldes leírásokkal vannak telis-tele tűzdelve, amik SENKIT sem érdekelnek. Mindazonáltal, amikor a történet beindult, nem tudtam letenni őket. Nem tartoznak a kedvenc könyveim közé, de szerintem fontos részei az általános műveltségnek, még ha nem is nyújtanak nagy élményt.

Nekem:

Robin Hobb - Az orgyilkos tanítványa

350 A4-es oldalon keresztül SEMMI nem történik.

Még bekategorizálni sem lehet!

Akció: semmi

Kaland: semmi

Humor: semmi

Dráma: egy kevés

Románc: nagyon kevés

Fantasy: nincs

Öhm...

Ludányi Bettina - Meghasadt valóság

Carrie Cooper - Szemtanú

Kortárs fantasy:

Jess Lebow: A lánc mestere (Forgotten realms)

Katasztrófa. Mintha egy 10 éves gyerek írta volna.

Klasszikus:

Krúdy Gyula: Boldogult úrfi koromban.

Az egész regényben SEMMI nem történik, csak ülnek egy asztalnál és locsognak.

Alice Clayton: Faldöngető

Dan Brown: Az elveszett jelkép

Sarah J. Maas: Throne of Glass – Üvegtrón

Charlie Jane Anders: Minden madár az égen

Wolfgang Hohlbein: Tizenegyedik könyv

Luxen sorozat első része (a többire nem került sor). Unalmas, klisés.

Borsa Brown: Arab. Sztereotípiákkal teli nyálsztori arról, hogy ha egy pasi bunkó, de gazdag, akkor mindenkit megdughat, ezalól a főszereplő csaj se kivétel.

Kármán József: Fanni hagyományai, suliban említették, kíváncsiságból elolvastam, tömény nyavalygás.

Elisabeth Elliot: Társkereső

A késői 90-es évek keresztény ifjúsági csoportjainak hatalmas kultkönyve volt. Az akkori "romlott" korban ebből tanulhattuk meg, hogyan kell "Istennek tetsző" módon társat találni. "Betty néni" könyve szerint a módszer röviden a következő:

- A lányok/nők fogják be a szájukat, imádkozzanak, és várjanak.

- A fiúk/férfiak fogják be a szájukat, imádkozzanak, és várjanak... Aztán, ha Isten úgy látja jónak, és úgy érzik, hogy találkoztak az egyetlen, tökéletes, nekik rendelt társukkal, menjenek oda hozzá, és rögtön szegezzék neki a következő kérdést: "Szeretlek... hozzám jössz feleségül?" Ha a lány az igazi, erre a kérdésre boldogan, és határozottan igent kell mondania... Ha nem így tesz, akkor nagy valószínűséggel mégsem ő az igazi...

- Mindezzel párhuzamosan a fiúnak/férfinek kötelező a lány apjától is ugyanúgy megkérni a lánya kezét... Ha az illető lány véletlenül árva vagy félárva, ill. az apja nem egyezik bele a házasságba, akkor nem tudom, mi van, mert az írónő erre az eshetőségre nem tér ki. Gondolom, úgy véli, hogy ilyesmi rendes, keresztény családban egyáltalán nem fordulhat elő... Ha pedig mégis ez lenne a helyzet, akkor, gondolom, mindketten jó nagy slamasztikában vannak...

- Ezek után elérkezik az udvarlás időszaka - nem az együttjárásé, nem a randevúzásé, mert rendkívül mocskos és bűnös dolgok - ahol - természetesen - szexről szó sem lehet. De ideális esetben csókolózásról, simogatásról, kézfogásról, de még egymás megérintéséről sem, mert attól rögtön felébred az emberben a vágy, és még többet akar. Még a közös imádkozás is veszélyes, mert az túlságosan "intim" együttlét. Még arra is vigyázni kell, hogy mennyit, miről és milyen körülmények között beszélgethetnek, mert attól meg olyan szintű érzelmi kötődés és intimitás alakulhat ki, aminek csak a házasságban van a helye... Szóval, nem tudom, hogy ez alatt az idő alatt mit csinál, hogyan ismerkedik meg közelebbről egymással a leendő házaspár... gondolom, Isten majd ezt is elintézi... (Betty néni egy másik könyvében elmeséli, hogy ők az első férjével gyakorlatilag végiglevelezgették ezt az időszakot, mert a fiú éppen misszióban volt... Tehát valószínűleg úgy gondolja, hogy mindenki másnak is ez a módszer lehet a legideálisabb...)

- Aztán jöhet az esküvő, ahol, ha mindent a fentiek szerint csináltatok, valószínűleg az oltár előtt történik meg az első csók, ami majd olyan gyönyörű és szenvedélyes lesz, hogy a jelenlevők mind sírva fognak megtapsolni titeket... Amit végül egy olyan csodálatos és szenvedélyes nászéjszaka fog megkoronázni hogy arra szavak nincsenek. Ezek után a házasságotok, ha valóban egymás Isten által kirendelt, tökéletes társai vagytok, maga lesz a mindennap megújuló, örök boldogság, és a halálig tartó csodálatos nászút. Ha nem, akkor meg maga a pokol. Ha az udvarlás ideje alatt netalán bármi "illetlenebb" dolgot követtetek el, vagy akár valaki mással már kerültetek bármiféle intim viszonyba, az be fogja árnyékolni az egész házasságotokat, még húsz-harminc év múlva is kísérteni fog, olyan lesz, "mintha fekete felhő borult volna rá". Ezenkívül Betty néni azt is sokszor hangoztatja, hogy az igaz szeretet és a harmonikus, boldog házasság kizárólag Isten ajándéka, tehát valószínűleg arra utal, hogy egy házasságot nem kell ápolni az jó eséllyel Isten kegyelméből úgyis működni fog... Tönkre valószínűleg csakis a bűn teheti... vagy az ördög támadása. De erre már nem igazán tér ki, mert, mint mondja, "ez a könyv nem a házasságról szól, hanem a házasságra való felkészítésről".

Ezen kívül megtudhatjuk, hogy a fiúknak, amikor hazakísérnek egy lányt, soha meg sem fordul a fejükben, hogy búcsúzóul meg lehetne őket csókolni, ha ez mégis megtörténik, az valószínűleg azért történik meg, mert azt hiszik, a lány ezt elvárja. Betty néni ezt nagyon természetesen nagyon jól tudja, hiszen "férfiaktól hallotta".

Valamint hogy a randevúzás, együttjárás azért bűn, mert annak a célja első sorban kizárólag csak a szex.

Lánynak kezdeményezni bűn, mert "Isten a nőt nem kezdeményezőnek teremtette". De ez magában foglalja azt is, hogy egy lánynak soha, semmilyen körülmények között még csak utalnia sem szabad arra, ha tetszik neki egy fiú. Ha csak egy kicsit is utal rá, annak általában az lesz a vége, hogy a fiú megijed, visszautasítja, a lány meg, aki többet akar, elkezd "futni" utána, és egy idő után zaklatni fogja. És ez mindig így van, ez egy olyan lejtő, amin képtelenség megállni.

Ebből kifolyólag, ha egy nő zaklat egy férfit, az természetesen undorító dolog, hiszen, mint már mondtuk, "Isten a nőt nem kezdeményezőnek teremtette". Arra, hogy mi az, amikor egy férfi zaklat egy nőt, nem tér ki az írónő, de ezek után azon sem csodálkoznék, ha helyeselné a dolgot... Vagy esetleg azt hiszi, ilyesmi a mai romlott, elkorcsosult, feminista világunkban már nem fordulhat elő, hiszen a férfiakat, az egyenlőség nevében, mára már megfosztották a rangjuktól, tehát valószínűleg már gyáva nyuszi lett mindegyik, akinek úgysem volna bátorsága ilyesmire vetemedni...

Amúgy a leszbikusok és homoszexuálisok száma is a gonosz feministák és liberálisok miatt nőtt meg az utóbbi időkben ennyire, hiszen férfiak és nők "elhagyták" a szerepeiket, a nők férfiassá, a férfiak nőiessé váltak. És manapság, hogy kivel bújsz ágyba, az kizárólag csak "ízlés dolga".

Erkölcs szempontjából egyébként legideálisabbak az 1940-es évek voltak, mert akkor még "egy rendes fiúnak soha eszébe sem jutott, hogy tiszteletlenül bánjon egy lánnyal". Betty néni ezt akárhány lánynak mesélte, mind sírva fakadt, és kijelentette: "Bárcsak abban a korban éltem volna!" (Hogy európai zsidó származásúaknak ezt mennyire sütötte el, azt nem tudom, valószínűleg egynek sem... De egy másik részben, ahol a másik iránti sóvárgásról vagy a magányosság miatti szenvedésről beszél, megemlíti Viktor E. Franklt, akinek - szerinte - a "Mégis mondj igent az életre!" című könyve annak a bizonyítása, hogy az ember még a koncentrációs táborban is megtalálhatja a tökéletes boldogságot... Szóval csak úgy csűri-csavarja a dolgot, hogy ebben is neki legyen igaza...)

A magányosság egyébként Isten ajándéka, csakúgy, mint a házasság. Meg kell köszönni. Hogy egy egyedülálló ember mi mindent kezdhet az életével, arra nem tér ki, leginkább csak egyetlen alternatívát említ ebben az esetben: elmenni misszióba! Ha véletlenül olyan ember vagy, aki tudja magáról, hogy nem alkalmas ilyen szerepre, akkor nem tudom, mert arról nem beszél semmit... De gondolom, úgy véli, hogy az ilyen emberek előbb-utóbb, Isten kegyelméből, úgyis megtalálják a párjukat...

(Meg amúgy összeirkál még egyéb sületlenségeket is, csak azokat már képtelen voltam észben tartani... :D )

Ajánlom ezt a könyvet sok szeretettel minden olyan kamaszos szülőnek, aki tönkre akarja tenni a gyereke életét, és soha nem akar unokát. Adja csak a gyereke kezébe... Tuti recept! :D