Mi a véleményetek edig eről az írásról?

Már csak a címet elolvasva is kirázott a hideg.

Ebből a három sorból szerintem nem sokat lehet megtudni.

De van egy olyan érzésem hogy egy ilyen tinilány által írt nyálas ponyvasztorival állunk szemben.

Nagyon gáz a helyesírásod!

Tudod, van egy ilyen oldal: [link]

Használhatnád! Sokat tanulnál belőle, ha ellenőriznéd úgy minden harmadik leírt szavad.

Amúgy tele van a szöveg szóismétléssel, nyakatekert szerkezetekkel. Egyáltalán nem gördülékeny, mondatról mondatra kizökkent a még meg sem teremtett hangulatból.

És ha egy történetet mesélsz, akkor meséld úgy, mintha előtted ülne a közönséged, te pedig szeretnéd szórakoztatni, elvarázsolni őket a szavaiddal! Ez a szöveg most inkább csak a képzelgéseid gyors lejegyzésének tűnik, ami az előbbi célhoz édeskevés.

-----------

A helyesírás javítása (a vesszők egy részétől eltekintve):

Egy réten voltam és a fűben feküdtem totál egyedül. Nem, tévedtem, mégsem voltam olyan egyedül. Egy fiú feküdt mellettem a zöld fűben és a kezemet fogta. Nem tudnám leírni pontosan, nem hasonlított senkire és semmire, szinte nem is volt arca. A kék égen átkúszó fehér bárányfelhőket néztük. Egyszer csak az államhoz nyúlt és maga felé fordította a fejem és megcsókolt. Nem éreztem semmi különöset, olyan volt, mintha a levegővel csókolóznék. Kis idő múlva elhúzódtam tőle és felültem. Nem messze tőlünk, két gyönyörű szép fríz ló volt kikötve a rét egyetlen fájához. A lovak egyszer csak eltűntek, és a fa is. A még mindig a fűben fekvő fiúra néztem, aki még jobban elvesztette sajátosságait, és lassan már azt sem tudtam megállapítani, hogy milyen színű ruha van rajta, úgy elhalványodott. És végül eltűnt ő is. Az ég is és a fű is halványodni kezdett, és végül eltűntek. Egyedül álltam a nagy fehér semmiben, akármerre fordultam, sehol sem volt senki és semmi. Elindultam és pár méter gyaloglás után halk hangokat kezdtem hallani, amik egyre hangosabbak és hangosabbak lettek, míg végül rájöttem, hogy a hang nem más, mint valaki nevetése és tapsolása. Lelassítottam, ami hiba volt, mert hirtelen egy mély hang szólalt meg mögülem. Megfordultam és láttam, hogy apa áll mögöttem.

- Drága Elzám, nem megmondtam már, hogy ideje olyan álmokat szőnöd, amelyeket meg is tudsz valósítani - mondta humorosan, nevetve.

Hirtelen egy másik hang szólalt meg az ellenkező irányból.

- Totál dilis vagy, Elza! Nem gondolhatod komolyan, hogy olyan leszel, mint ők! - jött a hang Jocotól, aki az egyik régi osztálytársam volt és most jobbra mutatott, ahol két, vékony lány ült egy a levegőben lógó hálóban.

Majd egy újabb hang szólalt meg.

- Tényleg itt akarsz hagyni? Őket választanád helyettem? - A hang gazdája nem más volt, mint az elvileg legjobb barátnőm, aki szintén a két lányra mutatott. - Olyat szeretsz, aki sose lesz a tied. Nőj már fel!

Körülnéztem, és az egyetlen menekülési utat választottam. Elrohantam apa és Méri között, és egyenesen a semmi felé rohantam. Senki sem hisz bennem.

Miközben futottam, egy könnycsepp gurult végig az arcomon, és ezt a cseppet követte egy másik és egy harmadik, negyedik. Megálltam és leültem a semmi közepére, a térdeimet felhúztam és sírni kezdtem.

Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Mért nem hisz bennem senki? Tényleg ilyen szörnyű lennék?

Már épp indulni készültem, de előtte letöröltem az utolsó könnycseppet is az arcomról. Hirtelen egy hang szólalt meg.

- Ne félj, eljön a te időd is, de ahhoz az kell, hogy mindig kitarts az álmaid mellett! És sose felejtsd el, honnan jöttél! - A hang kicsit sem volt ismerős és hiába fordultam akármerre, sehol sem láttam, ki a gazdája.

Átírtam neked az első pár mondatot a saját stílusomban, hogy lásd a különbséget. Nem vagyok profi író, de van már mögöttem jó pár évnyi gyakorlás. Szóval ennek fényében kezdj vele, amit akarsz. Remélem, segít valamennyit.

>>>

Hanyatt fekve bámultam a kék eget. Egyedül voltam. Alattam a zöld rét végeláthatatlan gyepszőnyege terült el, körülöttem meg... csak a magány süket üressége. Vagy mégsem? Megpillantottam a fiút mellettem, aztán megéreztem az óvatos szorítását a kezemen. Arcának körvonalai elmosódva vesztek bele a gyönyörű háttérbe, de biztos voltam benne, hogy ha élesen látnám is őket, akkor sem ismernék fel bennük senkit. Ujjaink szorosan összefonódtak, tekintetünk viszont a messzi bárányfelhőket követte.