Rockerek, metálosok, punkok! Meséljétek el a sztoritokat, ti, hogyan és miért zártátok a szívetekbe ezt a zenei stílust?

Én is itt egy pár emberhez hasonlóan popot hallgattam nagyjából 12 éves koromig, de már akkor éreztem, hogy valami nem stimmel, mert nagyon hamar ráuntam egy-egy számra. Aztán a puszta véletlennek köszönhetően rátaláltam a Linkin Parkra, és teljesen megszállott lettem, mert az első két albumuk nem hasonlított semmire, amit addig hallottam. Ma már nem hallgatom őket, maximum nagyon ritkán nosztalgiából, de ők indítottak el ezen az úton. Elkezdtem még keresgélni rock, punk és metál műfajokban, egyre több mindent ismertem meg, régi és új együtteseket egyaránt. A következő állomás a Pink Floyd volt, mást nem is hallgattam minimum egy évig, csak őket. A Saucerful of Secrets meg is van CD-n, a Wish You Were Here meg kazettán, azóta is nagy becsben tartom. Aztán 15 évesen ismét jött egy fordulópont: meghallgattam az Opeth-től a Still Life-ot és a Blackwater Parkot, és azóta főleg metált hallgatok.

Ez volt nagyon tömören a folyamata annak, hogy a szívembe zártam a rockot és a metált, a miértje pedig annyi, hogy ezek a zenék képesek a szívemhez szólni.

21/L

Szüleim mindig is rockot, édesapám néha metált is hallgatott, szóval én már életem elején megismerkedtem ezzel a műfajjal. Sosem volt bennem az az érzés, amiket mások szoktak mondani, hogy túl durva, meg semmi értelme, stb.

Aztán amikor elkezdtem "önállóan" zenét hallgatni, akkor jött a pop, mert hogy az volt menő a suliban. De később az kevés volt, és bár tetszettek, de nem szerettem szívből. Akkor kezdtem el rockot hallgatni. Először Nightwish-t, Arch Enemy-t, Linkin Park-ot, Bon Jovi-t, amiket a szüleim hallgattak. Aztán egy osztálytársam ajánlotta a Skilletet, akik a mai napig a kedvenceim. Azóta egyre több bandával ismerkedek meg.

Tizenkét-tizenhárom éves koromig még popot és más zenecsatorna-kedvenc zenéket hallgattam, elsősorban Rihannát (bár valamelyest akkor is kilógtam, mert pop körökben az ugorja meg az erkölcsi mércét, - legalábbis az iskolában így volt - aki nem fanyalodik rá arra a dalra, ami pár hónaposnál idősebb, én meg a 2000-es évek elején kiadottakat is hallgattam). Aztán elkezdett a számomra szerethetőbb, dallamosabb pop helyett betörni az élvonalba az a mostani fajta, amiben csak suttognak vagy vinnyognak és minden dalnak a ritmusa ugyanaz a statikus pattogtatás, minden dalnak a szövege ugyanaz. Elkezdtem kiábrándulni látva, hogy hiába akarnék a már megszokottakon kívül valami frisset is hallgatni, nem találok olyat, ami tetszik.

Egy könyvhöz kapcsolódó fanfic által megismertem a Black Veil Bridest, és rövidesen el lettem varázsolva. Azért, hogy ez mennyivel erőteljesebb, változatosabb, hogy mennyivel intenzívebben meg tud szólítani; hogy a szövegeknek van üzenetük, mondanivalójuk. Nagyon-nagyon hamar rákaptam, és fokozatosan elkezdtem hanyagolni a korábbi pop kedvenceimet - rövid időn belül teljesen leváltam róluk, mert már azok is túl primitívnek és vinnyogósnak hatottak, de azt azért fenntartom, hogy a 2010-es elejéig minőségibb volt az utána lévőkhöz képest. Ezt követően jött a Skillet, Marilyn Manson és a Bullet For My Valentine meg a Slipknot bevezetett a metálba is. Azóta 85 bandát hallgatok aktívan, feketét hordok, bakancsom van és piercingjeim.

(Az előző vagyok, véletlenül leütöttem valamit a befejezés előtt, amit nem kellett volna, és publikálódott a félkész szöveg...)

Tehát a mostani fő kedvenceim a korábbiak mellett Marilyn Manson, a Mötley Crüe, a New Years Day, a Lacuna Coil, a Gojira, Slash, Lita Ford, Joan Jett, a Skid Row, a Disturbed, a Judas Priest, a Motionless in White, a The Sisters of Mercy és Alice Cooper.

A rock és metál zenében a hangzásbeli magasabb minőségen túl azt szeretem, hogy ez a két műfaj meri azt elmondani, amit a társadalom nem akar tudomásul venni, hogy közvetíteni akar valamit, ha az önálló, intelligens gondolkozásról, ha az önmagadért való kiállásról, ha az élet élvezéséről van szó. A zenészek is egyéniséggel rendelkező, értelmesen megnyilvánulni tudó emberek, aminek nem kellene ennyire örülni, de sajnos ezt a ritkasága miatt is tudni kell értékelni.

Magamra találtam általa, a zene a napjaim szerves része lett, és rengeteg nagy csapás esetében húzott fel a gödör aljáról.

19 L

Elmondani nem igazán tudnám, ezt érezni kell :D

Kezdettől fogva megfogott a zenéből áramló energia, a szövegek minden.

18F

Hű, én 12 éves koromig a rádiós slágereket hallgattam, Dido White flag c. számára a mai napig emlékszem, hogy top 40-ben benne volt akkoriban, szóval nem mai történet. :D A pop mellett még Mc Hawer volt felénk a módi, szerencsére abból hamar kinőttem...

13 évesen aztán egy estefelé, mosogatás közben a rádióból felcsendült a The Rasmustól az In the shadows, aztán később a First day of my life. Na, itt kezdődött a dolog, odáig voltam érte (igazából szívem mélyén a mai napig is, mert nagyon sok mindent adott nekem és sok mindenen segített át a banda a szövegeivel, náluk éreztem először, hogy energia van egy zenében), rongyosra hallgattam a másolt cd-jüket. Pár hónapra rá, gimi elsőben pedig az egyik új barátnőm mutatta az ő kedvenceit, így kezdtem el Depressziót, Nightwisht hallgatni, Tankcsapdát skipeltem és azóta sem szeretem. Aztán egy évfolyamtársamra voltam rákattanva, miatta jött a Sonata Arctica, Wisdom, de egyre inkább a szimfonikus metál vonal felé hajlottam. Manapság a szimfonikus kicsit háttérbe szorult, most az északi folk kezd teret nyerni, bár kevés az ilyen jellegű banda, ahol nem eszeveszett hörgés meg üvöltés van. Nem baj, ha van benne, de jobban szeretem a tiszta, érthető éneket, esetleg hörgős vokállal alatta, mint mondjuk a Grai-ban vagy a Brothers of Metal-ban, Ancient Bards-ban.

Szóval így történt. 30N

Uhhh, na én már 3-4 évesen is a nővérem hardcore, metál, punk, emo, meg ilyen zenéit hallgattam (főleg All Time Low-t). Mindig is fura voltam, mert én a suliban is ilyeneket tettem be, ha megkérdezték, hogy melyik a kedvenc számom (képzelj el egy másodikost, ahogy a The Amazing Atom-ot beteszi). Aztán volt egy szégyenletes pop/keresztény zene korszakom, de ennem hamar vége lett, ugyanis egy táborban a szobavezetőnk nagy metálos volt és mutatott zenéket. Akkor kezdtem a Skilletet hallgatni. Volt egy emo korszak, aztán goth, aztán punk és ez így körbe. Kellett is, keresgélem még magamat, meg most lázadó korszakban vagyok :> Most emo-hippi vagyok, de nem tagadom van bennem egy csipet punk.

Nem-bináris