Fiúk! Szívesen hallanám így ismeretlenül ha elmesélnétek,hogy milyen volt az első plátói szerelem, ki volt az első lány,aki megtetszett,mi lett veletek?

Általános iskola 5. osztályba mentem, amikor új helyre költöztünk. Nyári szünetben megismerkedtünk a környékbeli gyerekekkel, és együtt bandáztunk. Volt egy lány, aki nálam 2 évvel idősebb volt, és nagyon tetszett az első pillanattól. Szép barna szemei voltak, és hosszú barna haja. A gáz csak az volt, hogy közben az unokatesómmal "járt". Mondjuk nem tudom, 13 évesen mennyire volt az járás, de szerelmesek voltak egy ideig. Aztán szakítottak, mi meg továbbra is jóban voltunk, dehát 11-12 évesen gondolhatjátok, mennyire voltam bátor férfi. :) Viszont rendszeresen leveleztünk, úgy is, hogy minden nap találkoztunk. (Igen, ez még az internet előtti korszakban volt, az 1990-as évek közepén.) Otthon este megírtam mindig a levelet a matekfüzetből kitépett lapra, aztán amikor találkoztunk, átadtam, vagy ő nekem, ha épp ő volt soron. Néha nem írt rögtön, olyankor bocsánatot kért, de annak ellenére szomorú voltam. Suliba is együtt mentünk, mert útba esett nekem, és minden reggel találkoztunk 7.30-kor, majd a hátralévő utat együtt tettük meg. Egyszer adtam neki egy apró plüss állatkát születésnapjára. Már pont a suli előtt jártunk, ő ment volna a saját osztályába, amikor odaadtam neki. Nagyon örült, és adott egy puszit. Az volt az első, hogy puszit kaptam egy lánytól, és aznap tuti, hogy én voltam a legboldogabb az egész világon. A fiú osztálytársai közül látták páran, és onnantól kezdve egy kicsit jobban gyűlöltek, mint addig. :)

A későbbiekben nem lett semmi köztünk, nyolcadik után ment másik suliba, én meg közben beleszerettem egy másik lányba, aki viszont hasonlóan érzett irántam.

Általános, hetedik. Nagyon jóképű fiú volt az osztálytársam, szerelmes lettem. Az osztálytársnőm a barátnőm volt. Beszéltünk erről. Egy óra alatt levélben megírta neki, hogy én szerelmes vagyok bele. Erre visszaírta neki a fiú, hogy ő meg belé szerelmes. :D

Így múlt el a "világ dicsősége". Meg is mutatta nekem az óra alatti levelezést.

Középiskolás voltam, volt egy iszonyú jófej, nagyon kedves lány, nem a mi sulinkba járt, egy másik közeli iskolába. Volt egy közeli kis étterem ahol lehtett menürebefizetni és odajártunk kajálni, mert a sulis menzakaja nem volt emberi fogyasztásra alkalmas. És jópárszor sikerült együtt ebédeljünk. Aztán elkezdtünk beszélgetni. És egyre jobban megteszett a lány. Aztán egyszer mondta, hogy menjünk el görkorizni ki a Margitszigetre. Nagyon jó volt meg minden. Jót beszélgettünk, gurultunk stb. Aztán másnap úgy összeállt, hogy a lány akarvalamit. De én valahogy nem voltam igazán csúcsformába és megkérdeztem: "hogy te mi a f*t akarsz tőlem?" hú hát elkezdett sírni meg minden. Ahogy azt kell. De szerencsére sikerült valahogy megbékíteni. Aztán még sokáig maradtunk így barátok. De több nem lett belőle.

Utána középiskola vége felé már, sokat jártam ki a Margitszigetre görkorizni (nekem az volt a kedvencem). És felfigyeltem egy nagyon aranyos lányra, aki szinte mindennap kint ült egy padon és bámult ki a fejéből. Olyan szobor szerűen. De ahogy mentem a görkorival mindig nézett. Egyszer megálltam, és megkérdeztem, hogy miért néz ennyire. És akkor elbeszélgettünk. Nagyon kedves volt. Nagyon szép lány. És elmesélte, hogy ő is szeretett görkorizni, de volt egy balesete amiben csúnyán megsérült és az egyik lábának egy részét levágták, és már nem tud görkorizni. Nem mertem jobban közeledni hozzá, de szinte mindennap utána dumáltunk, aztán egyszer eltűnt.