Más is érezte már azt, hogy soha sem fog találni senkit, akit tudna szeretni és őt is viszont szeretnék?

Rengetegszer éreztem így. Nem tudtam menekülni a gondolattól, hogy nincsenek barátaim, illetve hogy egyedül halok meg.

És akkor az olvasásba menekültem, és rájöttem hogy nem így van. Megtanultam értékelni a kapcsolataim és elkezdtem reménykedni. És ez a remény fel-fel is csillan néha.

Igen. Valahogy soha nem volt kölcsönös. Akit szeretni tudtam, annak nem kellettem. És fordítva.

És sajnos már nem is vagyok fiatal. Szerintem már nem is lesz.

Szerintem sem kell haldokolni és reményvesztettnek lenni egy tininek. Szedd már össze magad és barátkozz valakivel. Ott az iskola. Ott a canteen. Menj és beszélgess emberekkel.

Ha viszont szerelemről van szó..akkor hagyjál.

Most is pont ezt érzem és nagyon szar 😔

Pár napja is offoltak engem(miutan kavartam a sraccal) , de nem is ez a baj, hanem hogy soha senkinek nen jovok be, a nagyon durvan szep baratnoim, akikert meg mindenki oda van, traktaljak bekem, hogy igenis szep vagyok. Pedig tudom, hogy nem. Es sajnalon, de nen tudok szep befejezest adni, mert ez nem egy disney mese, hanem a valosag. Es a valosagban engem csak kihasznalni akarnak a fiuk. Szovak en mindenkit offolok mostantol es legalabb senki nem fog megbantani. Igy aztan tenyleg egyedul halok meg, de legalabb nem fogok sirni tobbet 😐

Utolsó elég letargikus volt. De majd változik.

Egyébként ez a kérdezőnek is szól, szedd össze magad. A pozitív gondolkozás sokat segít, és szimpatikusabb is leszel tőle mások szemében.