Mit csináljak, ha nem tudok találkozni a barátommal és nekem ez így rossz, de nem akarok vele szakítani mert attól még szeretem?

kb. decemberbe jöttünk össze(egyébként én is fiú vagyok és a szüleink nemtudják hogy egyyütt vagyunk de ez most lényegtelen...)mindketten 15évesek vagyunk. Ő elég messze lakik tőlem kb. háromnegyed óra az út. Most június van és összesen eddig 3szor találkoztunk: szilveszterkor, februárban(nálam) és áprilisban(nála). Ugyanabba a suliba járunk, évfolyamtársak vagyunk, de ugye május 10ig online suli volt szóval suliba se láttam. Aztán mikor kezdődött a suli neki a szülei nem engedték menni suliba, merthogy féltik hogy jajj elkap valamit a buszon, de kocsival minden nap meg nem vihetik el, mert a benzin drága, szóval még mindig nem látom suliba se. egy héttel ezelőtt beszéltük volna hogy majd találkozunk és átjön, de aztán nemlett belőle semmi mert nem engedték el, de amúgy a családjával elmentek nemtommilyen kiállításra pestre...Ma bejött az osztályműsor próbára(egy előadást csinál utolsó napra minden osztály)de az ugye csak 1óra volt, de mielőtt elment bejött hozzám szünetre egy percre, megöleltem aztán ment is. utána egész nap olyan szomorú voltam nembírtam nem rá gondolni, rohadtul hiányzik...majdnem sírtam is bioszon. mióta utoljára láttam áprilisba, az után egy-két héttel majdnem minden este sírtam, mert hogy hiányzik. tudom nemtehet róla hogy nem találkozhatunk és tudom hogy ő is nagyon szeret, a szülei szigorúak és ők tehetnek róla. Nem akarom őket megutálni, de azért ez durva hogy egy 15éves tini fiúnak a gyerekkorát cseszik el. Nemcsak velem nemtalálkozik, senkivel se, a barátaival se. Amikor mondtam neki hogy én hetente szoktam átjárogatni a barátaimhoz ledöbbent. ő szerintem életébe alig csinált ilyesmiket. csak a családjával van. tudom fontos a család persze legyenvelük de azért lehetne a barátaival meg velem is. nekem szar a családom én aligszoktam velük lenni és nemmegyünk közösen így sehova ezért vagyok mindig a barátaimmal. engem kb mindig elengednek mindenhova, többet vagyok a barátaimmal mint a szüleimmel és többet tudnak rólam. az egyik amit mondott a barátom hogy mitmondtak a szülei az az, hogy "ha suli nélkül kibirod, akkor kibirod bandázás nélkül is"... szegény gyereket nemhagyják barátkozni. a másik azvolt hogy "amíg 18éves vagy mi felelünk érted és nemakarjuk hogy bármi bajod legyen". Azt nem értem még, hogy ő nem is olyan szomoru hogy alig lát, legalábbis nemnagyon mondta és nemlátszik rajta. valószinűleg ő megszokta hogy alig engedik el bárhova. énmeg itt sírok merthogy 2hónapja nemláttam...gondolkoztam hogy hagyjam e a francba ezt és majd találok valaki olyat akivel tudok is találkozni, meg ő előtte is boldog voltam nélküle, de aztán meggondoltam. mert szeretem. nagyon. és ezért fáj annyira. engem ha nem engednének el én veszekednék a szüleimmel és kisírnám hogy elengedjenek. meg ha látják hogy konkrét depis vagyok merthogy nemtalálkozhatok vele akkormár csak elengednének. ő is kikönyöröghetné valahogy vagy valami, de jajj ő nemakar velük veszekedni és nem akarja elszomorítani őket...de mi bajuk lesz attól ha hagyják a gyereküket ÉLNI? miért fáj ez nekik? ha nekük is iylen szar gyerekkoruk volt, akkorse csinálja ugyanezt a gyerekével. lehet én vagyok túl kapzsi és csak bele kéne törődnöm hogy keveset látom, de nemnagyon megy. nap mint nap látom előttem a cuki párokat és attól is elkezd rámjönni a sírás. most jön a nyár és biztos találkozunk tudom. mindenki vidítgatott hogy "neaggódj, nyáron egy CSOMÓÓT taliztok maajd :D nelegyél szomorú". az a csomó valószinűleg egy alkalom lesz...nyilván örülni fogok neki, de akkoris....Arra gondolok még, hogy szeptembertől meg már fog suliba járni és legalább ott látom, de neki nagyon sokat kell tanulni és azért nem lesz ideje találkozni. meg a nyelvvizsga meg ez meg az, aztán 12.be az érettségi és akkormeg azért nem fogom látni.oké asszem ennyi. bocsánat hogy ilyen hosszú lett, köszönöm annak aki elolvasta és köszönöm ha segítetek <3. a helyesírási hibákért elnézést kérek. ha valamit nem értettetek kérdezzetek nyugodtan.