Kezdőoldal » Tini párkapcsolatok » Párkapcsolatok » Párkapcsolati gond/ hogyan...

Figyelem! A Tini párkapcsolatok kategória kérdései 16 éven felüli látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 16 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Párkapcsolati gond/ hogyan szakitsak?

Figyelt kérdés

Szóval a barátommal már 5 éve együtt vagyunk. Jól indult a kapcsolatunk, majd eldurvult a közepén, amikor többször is szakítottunk de helyrejött, és a mostani naphoz mérve a végére úgymond élvezhető lett és végre úgy éreztem, hogy egy olyan kapcsolatban vagyok, amiben számítok és élvezem és végre helyrejött a barátom is, mert akkor csak rajta múlott az egész. Ő azóta odaadó lett, figyelmes és gyökeresen megváltozott,viszont bennem tönkre ment pár dolog..(megerőszakolt úgymond, ezután szex nincs is köztünk csak alig, az sem élvezhető mert nehezen veszem rá magam és ő állandóan elelvez előbb, nekem esélyem sincs) és ő ezeket a dolgokat elfogadja és segít kijavítani őket, hiába érzem úgy, hogy nem lehet néhányat.


Én a dolgok hatására elzárkózó lettem kissé előle és ilyenkor jött egy depressziós időszakom is amióta egyszerűen nem tudom hogy ki vagyok, és meg is híztam, gyűlölöm is magam. (Ez még lényeges lesz) Ő ezt is elnézi, elfogad, segít stb...


Azonban egy ideje úgy érzem, hogy elmúlt a szerelmem iránta. Nem tudok már úgy tekinteni rá, nem vonz a teste (az mondjuk érthető szerintem, a tettei miatt) csak a lelke. Nagyon jó hozzá bújni, időt tölteni vele meg stb de sokszor olyan mintha valami haverom mellett feküdnék, olyan megszokott számomra és néha a puszijai izetlenek és a csokjai is. Ezenkívül tök ritkán találkozunk, pedig egy helyen lakunk és igazán ő sem törekszik arra hogy lásson, sokszor ha átjön rá van írva az arcára, hogy nincs hozzám kedve..


Szóval ugye én már másképp érzem a dolgokat, és felhoztam neki egyik nap, mire ő kiakadt és veszekedett velem.. Ő nem igazán fogadná el a szakítást, és azóta egyszerűen próbálja rám erőltetni, hogy márpedig legyek boldog mert ez igenis működik.. Néha látom rajta, hogy nála sem okés de annyira ragaszkodik az évek hatására, hogy el nem fogadná a dolgokat és pluszban szinte én vagyok az egyetlen ember, aki törődik vele.



És akkor most jönnek a kételyek, mert még mindig nem értem a végére:


Szoval, nincs szívem alapból szakítani egy ilyen rendes fiúval, akive vált két éve. Ő nagyon rendes velem meg stb és most dobjam ki random? A másik az, hogy neki csak én vagyok, nekem van pár ember de ő a llegbizalmasabb szamomra és felek, hogy milyen lenne nélküle.


+ dolog, hogy minden szakításnál zaklatott addig, amíg meg nem gondoltam magam, a házunkhoz jart, ívott, próbálta a tudtomra adni, hogy ő bizony egyedül van, hogy én elhagytam és hogy én vagyok a világi szemét aki őt elhagyta és felek most is ez lesz..

Aztán van még az, hogy, tudtam egy ideje hogy Biszex vagyok, de felmerült bennem, hogy mi van ha lezbikus inkább.. Tényleg nem tudom és ez egyre jobban mardos..


Van még az is, hogy ugye depressziós voltam, vagyok meg mindig és el is vagyok hizva és valtozast akarok az életembe de nem tudom összehozni, oda kell figyelnem a tanulásra mert felvételim/ érettségim lesz és attól is felek, hogy meg lesz-e


Aztán van az, hogy mivan ha csak ezek a dolgok vannak rám hatással és azért vagyok összezavarodva és mivan ha meg bánom, amiért kidobtam és ő már nem ad esélyt ezután..


Anyukámék is odavannak érte, már teljesen a családban van és a házunkban töltöttük kb az összes időnket és a szobám pedig teljes egészében rá emlékeztet.. Félek hogy bele bolondulnák a tettembe és hogy öt év után csak úgy kiraktam meg stb..


Ő a második párom, de ő az első aki komoly és huzamosabb ideig velem van és nem igazán tudom mit csináljak. Remélem érthetően leírtam mindent, ha nem értetek valamit el magyarázom külön


21l



2022. febr. 11. 20:37
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

Még olvasni is rossz erről a "csodálatos" kapcsolatról, nemhogy benne élni. Hogy mondhatsz valakire olyat, hogy szép a lelke, aki állításod szerint megerőszakolt? 21 évesen jó lenne már felébredni az álomvilágból.


Valószínűleg mind a kettőtöknek szakember kellene, de neked sürgősen. Már holnap jelentkezz be egyhez és minél előbb kezdjétek el a terápiát, mert katasztrofális mentális állapotban vagy.


A szüleid ne érdekeljenek, nem nekik kell kapcsolatban lenni vele. Senkit nem érdekel és nem számít mit gondolnak róla.


A szakítás előtt várd meg a terápia kezdetét, hogy legyen egy érzelmi biztonsági hálód, aki segít végigmenni ezen az úton. Elég sok könyörgés, bűntudatkeltés, nyakadra járás lesz utána megint, az biztos.

2022. febr. 11. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Előttem szólót nagyon tudom támogatni. Terapiás dolog tényleg egész életedet megmentheti, és ne félj elmenni.


Hiába lett egy rendes srac attól kirakatod. Egyrészt nekem kicsit furának tűnik, kicsit túlságosan ragaszkodik hozzád, és ez nem egészséges egy kapcsolatban. Neki kellenének lennie barátainak, más emberekre akire számíthat, és ez semmiképpen nem a te felelősséged, és ez ne tartson vissza. Másrészt meg, egy kapcsolatnak az a lényege, hogy mindketten jól érezzétek magatokat. Te nem érzed jól magad. Lehet, hogy ő változik, igyekszik, de lehet neked ez nem elég, és ezért se okold magad. Ez is bőven lehet egy ok a szakításra.

Ezt a megerőszakolos cucc előtt értetlenül állok.

Fiatal vagy még, előtted az élet, ugyhogy ne félj lépni mielőtt késő.

Hat kicsit fiatalabb vagyok nálad de azért remélem tudtam segíteni☺️

2022. febr. 11. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Orvos a megoldás.
2022. febr. 12. 04:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Mindenképp fordulj pszichológushoz, hogy segítsen kibogozni az érzéseidet, megkeresni, hogy mit is akarsz elérni és azt hogyan tudod megtenni!
2022. febr. 13. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!