Kezdőoldal » Tudományok » Egyéb kérdések » A Fekete lovag idegen eredetű...

A Fekete lovag idegen eredetű lehet?

Figyelt kérdés

13 000 évvel állitották poláris pályára azaz nem csak úgy véletlen kering a Föld körül. Ez nem űrszemet! Poláris pályára állitást a természet nem tud csinálni... mivel már sok mindent felfedeztünk és hasonló objektummal még nem találkoztunk más bolygók körül se így benne van hogy ez egy feltételezett űrhajó műhold vagy kitudja... a poláris pályát felderitő és meteorologiai műholdaknál használnak (Roswellen ilyen műhold csapódott ÁLLITÓLAG a Földbe. Dokumentumokban benne is van!) Geocentrikus a hold a műhold gps stb... Irányitottak már rá rádiójeleket is 1928-ban amit visszavert és 4,5 milló km utat tett meg 12 x Hold Föld távolság. 1920-ban még nem voltak olyan űreszközök se amik vissza verték volna a rádiójeleket onnan.


A rádióhullámok amiket küldött az Örökajcsár csillagképről nem úgy álltak ahogy most!!! Tehát 13 000 évvel ezelötti mintája,ki lehet számítani. A műholdról sugárzott aztán dekódolt jelet adott ami az Ökörhajcsár csillagkép 13000 évvel ezelőtti állapotáról küldött üzenetet azaz egy csillagtérképet!!!


A Corona űrprogram 1959-1960-as Discoverer műhold vette fel először a fekete lovagot (saját véleményem mivel pont azt akarták eltitkolni a legjobban)... ...február 11-én rejtéjes szatelitről adtak ki információt és a műholdra azt mondták hogy a tengerbe csapódva megsemmisült 1960 március 8-án tehát a bizonyíték rajta volt és ráadásul jóval rövidebb időt volt az űrben (a szovjeteket és a kínaiakat vizsgálva) (igen ez kamu részben, mert ott volt a fekete lovag azért hívták vissza elöbb 2,5 hónap), 90-es években oldották fel a titkosítást a Corona űrprogramról de akkor már senki nem foglalkozott a Fekete Lovaggal elcsitultak az amatőr nem amatőr csillagászok.


A Pentagon adott ki a Fekete lovagról először hiteles kormányzati cikket 1960 február 11-én a New York times-nak mivel az 1960 március 8-án végleg megsemmisült Corona űrprogram 8. műholdja a Discoverer 8 a Kínaiak és a Szovjetek felderítésére tehát metorologiai vizsgálata során valószinű hogy egy idegen szatelitet fedezett fel, már azelött is vizsgálták látták de ez volt az első olyan bizonyíték ami kézzelfogható volt a hírszerzésben is. Mivel Amerika így a szó is gyorsan terjedt azért is vonták vissza a Pentagonban AVM hogy az űrprogram ne tudódjon ki persze vannak akik nem hisznek ennek de wikin fent van hogy a Discoverer 8 2,5 hónapot volt űrben novembertől március 8-ig február 11-én adták ki az újságnak innentől lehetett volna ideje biztonságosan hazaérnie a felvételeknek a rádióhullámok mellé!! De ennyire elcseszték és tényleg elsüllyedt vagy csak ennyire nem akarták hogy az emberek ne tudjanak a földönkívüliekről. Lehet azóta még most is adnak ki információkat


2020. ápr. 29. 15:56
1 2 3 4 5
 41/43 anonim ***** válasza:
Magyarországon igen, mert itt fehér fajúak élnek
2023. ápr. 11. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/43 anonim ***** válasza:

Nem az

[link]

2023. máj. 28. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/43 anonim ***** válasza:
22%

Ez nem űrszemet! Poláris pályára állitást a természet nem tud csinálni... mivel már sok mindent felfedeztünk és hasonló objektummal még nem találkoztunk más bolygók körül se így benne van hogy ez egy feltételezett űrhajó műhold vagy kitudja... a poláris pályát felderitő és meteorologiai műholdaknál használnak (Roswellen ilyen műhold csapódott ÁLLITÓLAG a Földbe. Dokumentumokban benne is van!) Geocentrikus a hold a műhold gps stb... Irányitottak már rá rádiójeleket is 1928-ban amit visszavert és 4,5 milló km utat tett meg 12 x Hold Föld távolság. 1920-ban még nem voltak olyan űreszközök se amik vissza verték volna a rádiójeleket onnan.



A rádióhullámok amiket küldött az Örökajcsár csillagképről nem úgy álltak ahogy most!!! Tehát 13 000 évvel ezelötti mintája,ki lehet számítani. A műholdról sugárzott aztán dekódolt jelet adott ami az Ökörhajcsár csillagkép 13000 évvel ezelőtti állapotáról küldött üzenetet azaz egy csillagtérképet!!!



A Corona űrprogram 1959-1960-as Discoverer műhold vette fel először a fekete lovagot (saját véleményem mivel pont azt akarták eltitkolni a legjobban)... ...február 11-én rejtéjes szatelitről adtak ki információt és a műholdra azt mondták hogy a tengerbe csapódva megsemmisült 1960 március 8-án tehát a bizonyíték rajta volt és ráadásul jóval rövidebb időt volt az űrben (a szovjeteket és a kínaiakat vizsgálva) (igen ez kamu részben, mert ott volt a fekete lovag azért hívták vissza elöbb 2,5 hónap), 90-es években oldották fel a titkosítást a Corona űrprogramról de akkor már senki nem foglalkozott a Fekete Lovaggal elcsitultak az amatőr nem amatőr csillagászok.



A Pentagon adott ki a Fekete lovagról először hiteles kormányzati cikket 1960 február 11-én a New York times-nak mivel az 1960 március 8-án végleg megsemmisült Corona űrprogram 8. műholdja a Discoverer 8 a Kínaiak és a Szovjetek felderítésére tehát metorologiai vizsgálata során valószinű hogy egy idegen szatelitet fedezett fel, már azelött is vizsgálták látták de ez volt az első olyan bizonyíték ami kézzelfogható volt a hírszerzésben is. Mivel Amerika így a szó is gyorsan terjedt azért is vonták vissza a Pentagonban AVM hogy az űrprogram ne tudódjon ki persze vannak akik nem hisznek ennek de wikin fent van hogy a Discoverer 8 2,5 hónapot volt űrben novembertől március 8-ig február 11-én adták ki az újságnak innentől lehetett volna ideje biztonságosan hazaérnie a felvételeknek a rádióhullámok mellé!! De ennyire elcseszték és tényleg elsüllyedt vagy csak ennyire nem akarták hogy az emberek ne tudjanak a földönkívüliekről. Lehet azóta még most is adnak ki információkat

2023. szept. 22. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!