A Román történészek miért erőltetik a Gesta Hungarorum hitelességét, a magyarok miért cáfolják?

"Nemzetközi közvélemény előtt", LOL. Mintha ezen a két országon kívül bárkit is érdekelne. Szinte magam előtt látom, ahogy a New York Times olvasók okosan bólogatva böngészik a hirdetést: Hmm, nahát, nagyszerű. Micsoda pompás, hiteles mű!

Ez olyan, mint amikor a Borat után Kazahsztán elkezdte bombázni hirdetésekkel az amerikai lapokat, hogy ők egy szuper ország, és nem is b..nak kecskét.

De a kérdésedre válaszolva, azért erőltetik, mert szó esik benne néhány román figuráról, akik Erdélyben uralkodtak bizonyos területek felett. Ez pedig azt jelenti, hogy a magyarok bejövetelekor ők már ott voltak. És ez nekik nagyon fontos, hogy ők voltak ott előbb. Na meg ugye a nemzetközi közvélemény számára is :D

A kérdésfeltevés nem pontos, valamit nagyon félreértettél, és lesarkítod a dolgokat (ezért félre is magyarázod). Ugyanis nem ilyen egyszerű a dolog, hogy van egy középkori forrás, és a román történészek a hitelessége mellett kardoskodnak, a magyarok meg nem... Nem erről van szó.

Arról van szó, hogy a magyar történészek álláspontja az, hogy minden forrást forráskritikával kell kezelni. A román történészek ezzel szemben olyan álláspontot képviselnek, hogy kritikátlanul mindent elfogadnak, ami az ő hipotéziseiket alátámaszatja, ami pedig cáfolja, arról nem vesznek tudomást (ez tipikusan a történelemhamisítás jelensége). De megjegyzem, hogy a román történészek között sem mindenki ilyen, én úgy hallottam, hogy az újabb történész nemzedék már sokkal tudományosabb alapokon áll, és nem szolgálja ki a nemzetállami igény politikai céljait. Vagyis sokáig az volt a román történetírás hibája, hogy politikai érdekeket szolgált ki.

Visszatérve a Gesztához. Az a lényeg, hogy a geszta egy olyan középkori történetírói műfaj, aminek a célja a történetmesélés volt, de szórakoztató szándékkal. Anonymus valószínűleg egy külföldi barátjának írta a művet, de azzal a céllal, hogy egy jó olvasmányt írjon neki. A téma a magyarok története volt, de erősen érvényesültek ebben a középkori toposzok (csodás nemzeti eredet, illetve mindenféle olyan történet kitalálása, ami megfelelt a műfaji szabályoknak). A másik, hogy mivel nem igen volt a magyarok történetéről előzőleg semmilyen írás, és leginkább csak a nemzeti emlékezet állt a rendelkezésére, ezért rengeteg hézag van a sztoriban, ami egyszerűen ő talált ki, vagy pedig a saját korabeli állapotokat vetítette vissza. És ez a gesztának a másik nagy jellemzője. Tehát a tárgya egy nép története, de egy geszta olvasása során sokkal többet tudunk meg a nép jelenéből, mint a múltjából, mert igazából mindig a saját jelenéről szól egy geszta, amit a múlt elbeszélésébe sző bele. Ez nemcsak Anonymus munkájánál figyelhető meg, hanem a legtöbb középkori gesztánál.

Így történik pl., hogy Árpád vezér lovagi játékokat rendez a sikeres honfoglalás után. Ez nyilvánvaló, hogy a saját korának a szokásainak visszavetítése, hiszen a honfoglaló magyarok aligha rendezhettek lovagi játékokat (Anonymus korában viszont egy sikeres hadjáratnál ez mindennapos volt). A másik, hogy rengeteg szereplőjének a saját korában népszerű nevet adja, és sok szereplőt ő talál ki. Pl. Csaba királyfi Anonymusnál szerepel először, egyébként semmilyen V. századi forrásban nincs ilyen személyről szó, azaz Csaba királyfi Anonymus által kitalált személy, a Csaba név pedig az ő korában volt divatos férfinév..

A románokkal kapcsolatban egyszerűen arról van szó, hogy őket is visszavetíti a honfoglalás korába, és arról ír, hogy a honfoglaló magyarok itt élő románokkal is hadakoztak. Namost, a honfoglalás korában nem voltak itt románok, Anonymus korában viszont igen. Ebből a románok mindenféle kritika nélkül azt a következtetést vonják le, hogy ez igazolja, hogy itt éltek már korábban, mint mi - a magyar történészek pedig arra hivatkoznak, hogy nem azt kell nézni, amit a szöveg ír, hanem a műfaj alapján forráskritikát kell gyakorolni. Egyszerűen csak visszavetítette a szerző a saját korát a régmúltba. Egyébként nemcsak románokat említ, hanem más népeket is, akik az ő idejében éltek a Kárpát-medencében, de a honfoglalás korában nem.

Szóval nem arról van szó, hogy a magyar történészek cáfolnák a geszta hitelességét, ezt pont a románok kezdik ki. Arról van szó, hogy a románok nem értenek a latin kereszténység középkori műfajaihoz (illetve a forráskritikához sem :D), ebben az egész dologban a magyar történészek képviselik a tudományos álláspontot.

De nemcsak a román történészek esnek be ebbe a hibába, hanem a magyarok között is van néha, aki elfelejti, hogy mit jelent a geszta műfaja, amiből rengeteg áltudományos nézet keletkezik. Ilyen témák, mint a hun-magyar rokonság, Csaba királyfi stb., sokszor onnan jönnek, hogy Anonymus ír ezekről, ezért kritika nélkül egyesek ezt igaznak fogadják el. Holott a Geszta nem támasztja alá pl. a hun-magyar rokonságot sem (de ez már a mai történettudományban nem probléma, inkább laikus emberek szoktak ebbe a hibába esni).

Csak egy dologban óvatosabb megfogalmazással kellene élni, és ez a hun - magyar rokonság kérdése.

Ugyanis, aki erről értekezett, az a történettudomány jelese volt.

NAGY GÉZA (Gárdony, 1855. augusztus 4. – Budapest, 1915. február 3.) magyar múzeumigazgató őr, RÉGÉSZ, etnográfus, az MTA levelező tagja (1901).

Halála kapcsán írt méltatását meg lehet találni itt: (+Nagy Géza. Történelmi Szemle. Szerk. Angyal Dávid. 4(1915) 477-478. - Századok 49 (1915) 225-227.) "

A hun - magyar rokonság szerinte létezik.

Sajnos, ez nem így van.

Vannak olyan történész-régészek, akik nagyon komolyan veszik ezt.

A hun - magyar rokonság kérdése sajnos, egy ELTE Bölcsészkara Régészeti Tanszékének vezető professzora érzelmi kitöréseinek vált áldozatául még az 1990-es években. Nyilvánvaló, hogy egy tanár hatása egyáltalán nem hatástalan sem a hallgatóira, sem a kartársaira, beosztottjaira nézve.....

:(

Megértettem, hogy mit gondolsz a válaszomról, meg látom az "értékelést" is.

Akkor a szíves figyelmedbe és a lepontozók szíves figyelmébe ajánlom e cikk figyelmes elolvasását:

Bóna István, Valóság és mitikus torzkép: Attila. Rubicon 4 (1993) 4. szám. 4-22.

Továbbá szeretném, ha nem felednénk el, vagy ha eddig valaki nem tudta volna, létezett és működtették a három T-nek nevezett tudománypolitikát.

A három T = Támogatott, Tűrt, TILTOTT.

Ennek egyik "szép" esete, a finnugor - magyar rokonság elmélete. (Nem a nyelvrokonságé!!!!)

Ami a Habsburg-ház és nem a magyarok érdekeihez volt kapcsolható.

A Gesta Hungarorum (és bármely más közép- vagy ókori forrásmunka) értelmezése bonyolult. Forráskritikára van szükség (lehetőleg objektív módon), ugyanakkor a forráskritikával nem szabad átesni a ló túlsó oldalára. És részleteket sem szabad a műből kiragadni, hanem a mondanivaslóját kell értelmezni. A románok néhány részletet kiragadva pl. azt szeretnék igazolni, hogy már jóval a magyarok előtt a Kárpát-medencében éltek, bár valójában egyetlen olyan nép sincs megemlítve a műben, amely egyértelműen azonosítható lenne a későbbi románok őseivel. A magyarok ugyanakkor a ló túlsó oldalára esnek, pl. a hun-magyar rokonság kérdését túl könnyen illetik „forráskritikával”, anélkül, hogy az indokolt lenne. Ennek oka talán az lehet, hogy akik nem a tudományos tények, hanem az érzelmeik és az iskolában tanult dogmák alapján gondolkodnak (és sajnos a történészek közt is vannak ilyenek, sajnos bőven), ők valamiért úgy érzik, hogy a hun-magyar rokonság a magyarokat „lejáratná”, esetleg ténynek veszik, hogy a rokonság mellett nem szól semmilyen tudományos érv (holott ez nincs így). A kulturális rokonságot pl. butaság lenne vitatni, de más aspektusokat is érdemes lenne intenzívebben kutatni.

A hun-magyar rokonságot mai történészek is támogatják, pl. dr. Obrusánszky Borbála, aki multidiszciplináris szemszögből vizsgálja a kérdést, nem pedig a gesztákra alapozva. Akit részletesen érdekel, a műveiben utánaolvashat, hogy milyen érvek szólnak a hun-magyar rokonság mellett. A tenyleg.com cikkeivel és íróik általában ezen érvek ismerete nélkül, pusztán forráskritikai alapon a számos, hunokat, magyarokat, avarokat és türköket lényegében egy népként kezelő forrást komolytalannak állítják be, mert nem illik bele a koncepciójukba. Pedig lehet, hogy inkább azon kellene gondolkodni, hogy az ő koncepciójukkal van baj (főleg, hogy a társtudományok ereményeivel nem illeszkedik)... Így válik a túlzott forráskritika a történelemhamisítás eszközévé. Ellenpélda, hogy pl. Nagy Károly (nyilvánvalóan elfogult) életrajzának meg szinte minden szavát ténynek veszik az azzal foglalkozó történészek, pedig némi forráskritika talán ott sem ártana. Egyébként nem értem, hogy miért járatná le a hun-magyar rokonság a magyarságot, és azt sem, hogy miért kell mindenből érzelmi kérdést csinálni. A rokonainkat nem válogathatjuk meg.

Lényegtelen, hogy a Habsburgok nyomására vagy más okból terjedtek el a finnugor rokonság kizárólagosságának meséi, pusztán az a lényeg, hogy nem igazak. A finnugor rokonság kizárólagosságának dogmáját soha senki nem igazolta. A nyelvtudomány legújabb eredményei alapján a magyar nyelv az eurázsiai nyelvcsaládba tartozik, így a finnugor nyelvek, valamint az altaji nyelvek is rokonaink (valamint az indo-európaiai nyelvek is, de azok már jóval távolibbak). A magyar nyelv és az uráli, valamint a magyar nyelv és az altaji nyelvek között ugyanúgy kimutathatók nyelvtani párhuzamok, valamint szabályos hangmegfelelések az alapszókincs szavai között.

Részletesen ld. itt, 6. hozzászólás:

http://www.gyakorikerdesek.hu/politika__egyeb-kerdesek__7658..

Az eurázsiai nyelvcsalád nyelveinek rokonságát statisztikai módszerekkel is igazolták:

[link]

[link]

Tehát a tudomány legújabb eredményei alapján úgy tűnik, hogy az ugor-török háború során mégis a Vámbéry-féle „török” oldalnak volt igaza, akik a magyar nyelv kettős (finnugor ÉS török) rokonsága mellett érveltek.

Az államnak (amit akkoriban a Habsburgok) mindenkép szerepe volt abban, hogy sokkal jobban támogatta a magyar-finnugor, mint a magyar-altaji kutatásokat, mint ahogy ma is teszi. Az állítólagos Trefort-idézet eredetisége nem bizonyítható, ugyanakkor az sem igaz, hogy 1976-ban találta ki Hary Györgyné. Marton Veronika kutatásai alapján az idézet id. Verrasztó József 1967-ben, Kolozsváron kelt levelében jelenik meg először, Hary Györgyné is innen vehette át. Innentől 2 eset lehetséges: vagy Verrasztó találta ki az idézetet, vagy az idézet valóban létezett, csak miután nyilvánosságra került, valaki eltüntette az eredetit. Ez alapján hiba lenne az idézetre tényként hivatkozni, ugyanakkor az is hiba, hogy egyértelműen összeesküvés-elméletnek nyilvánítjuk. De valójában nem is lényeges, hogy az idézet valós-e, mert ha kitaláció, akkor is jól jellemzi az állam az MTA és az állam akkori álláspontját a finnugor nyelveken kívüli összehasonlító nyelvészeti vizsgálatok kapcsán (elég elolvasni pl. 1-2 nyest.hu-cikket: [link] Szerintük mindenki „finnugorellenes”, aki nem támogatja (az egyébként sosem bizonyított) finnugor kizárólagosság dogmáját. A nyelvtudomány legújabb eredményei kapcsán már rég itt volna a paradigmaváltás ideje.