Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Adózás, könyvelés » Szerintetek a szingli adót...

Szerintetek a szingli adót kellene inkább bevezetni, vagy helyesebb volna az elvált emberekkel megfizettetni ezt?

Figyelt kérdés

Hiszen sok ember éppen azért marad szingli, mert mások elváltak, nem pedig önszántából. Nehéz meglátni az összefüggést, de kis gondolkodással mégiscsak belátható, hiszen minden válás után az elvált férj rendszerint egy új, még gyermektelen nő oldalán találja meg a boldogságot, míg a maga mögött hagyott feleség egyedül neveli a gyermeket, gyermekeket. Egy adott korosztályban legalább annyi szingli "keletkezik" ezáltal, ahány válás történik, hiszen az imént említett elvált férfi egy újabb nőt vont ki úgymond a forgalomból, ebből következőleg egy másik férfinak már nem akad majd párja - hogy éppen ki lesz az, azt nem lehet tudni - de ahhoz hasonlóan, mint amikor egyel kevesebb szék van egy teremben, mint a meghívottak létszáma: nyilvánvaló, hogy valakinek nem jut majd szék. Vagy ha valaki ráült egy székre, de túl nehéz volt, és összetört alatta, átül egy másikra. Ezesetben a később érkezőnek már csak törött szék jut, vagy pedig állni kényszerül: szingliként. Még ha időközben hoznak is be újabb székeket, a törött szék ugyancsak ott marad a teremben, és újabb meghívottak is érkeznek bőségesen, akik nem tudnak leülni, állva hallgatják majd a szép előadást, vagy beszédet.


Tehát lényegében az volna a kérdésfelvetés lényege, hogy az úgynevezett szingli-adót, amit olykor feldobnak, nem volna-e helyesebb tulajdonképpen az elváltakkal megfizettetni, hiszen mégiscsak ők - ha nem is teljes egészében de jórészt - az okozói mások szingliségének. Még lehet, hogy ezáltal csökkenne is a válások száma.



2021. okt. 31. 00:22
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
88%
Te jól vagy? Egyik sem kell....
2021. okt. 31. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
85%
Újabb Edit baromságot olvashattunk….
2021. okt. 31. 00:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 anonim ***** válasza:
74%

Mindenkinek JOGA VAN egyedül vagy kapcsolatban lenni.

A szinglik, elváltak vagy épp házasok lehúzását pedig hagyd meg a társ és prostikereső oldalaknak.


Ui. Nem lehetne ezt a trollt törölni az oldalról végleg?

2021. okt. 31. 04:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 anonim ***** válasza:
87%
Az alapfeltevés is baromság. Miért maradna minden elvált nő egyedül? Csak mert te a kityának se kellesz?
2021. okt. 31. 06:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
81%
Valami súlyos gond lehet nálad. Ennyi baromságot egyedül hoztál össze, vagy segítettek?
2021. okt. 31. 06:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
77%
Miért kéne adót fizetni ? A földnek jobb ha nem szaporodunk :)
2021. okt. 31. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 anonim ***** válasza:
92%
A gyermektelen adót már fizetjük. Úgy hívják adókedvezmény amit csak akkor kapsz ha van gyereked.
2021. okt. 31. 06:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
46%
Nagyon helyesen 7-es!
2021. okt. 31. 06:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
78%
Az elváltak "adó" az a gyerektartás, de abban van valami, hogy megházasodik valaki, kap kedvezményeket, mint friss házas, majd elválik. Plusz a gyerek miatt is ömlenek a milliók, viszont ha a szülők elváltak, akkor már nincs szó családról, úgyhogy igen, valamit fizettetni kellene, mert kontraproduktív, hogy a gyerektelen eteti a gyerekesek gyerekét, így neki sem lesz gyereke.
2021. okt. 31. 07:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
90%
A hülyékre kellene adó, kedves Edit!
2021. okt. 31. 07:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!