Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Minden irodai munkahelyen...

Minden irodai munkahelyen hétfőtől péntekig kell dolgozni? Hol találhatnék lazábbat?

Figyelt kérdés
Az egyetemen amit végzek (vagyis végeztem: ELTE BTK történész szak + spanyol minor) a digitális oktatás bevezetése előtt össze tudtam úgy válogatni az óráimat, hogy csak hétfőtől szerdáig kellett bejárnom, a többi szabadidő volt. Ebben az évben már csak a nyelvvizsgát kellett megszereznem, de a diplomát végül enélkül is megkaptam a vírushelyzet miatt. Így jövő év elejétől állást fogok keresni, de mindenképpen olyat szerenék, ami csak heti 3 napot tart, mert sok dolgom lenne a korábban megszokott 2 szabadnapon. Van olyan álláskereső hely, ahol eszerint is lehet szűrni és válogatni? Nem lusta vagyok dolgozni, csak Anyukám is igényelné a társaságomat (segíteni piacon bevásárolni, stb.), meg párt is nehezebb lenne úgy találni ha egyfolytában csak dolgozom. Egerbe kell hazajárnom, tehát a kétnapos hétvége mindenképpen kevés lenne így. 22/nő

#irodai munka #szűkített munkaidő
2020. dec. 14. 06:22
1 2 3 4 5
 31/41 anonim ***** válasza:
88%

A húgomra emlékeztet a kérdező.


Ő is ki merte mondani, hogy ő X fizetés alatt szóba sem áll senkivel, hogy neki X munkaidő a maximum (nuku túlóra), hogy ő X percnél többet nem fog munka miatt utazni...



1.5 éven át kimondta, aztán talált egy olyan állás, mint amiben mindenki más dolgozik :)


Fiatalon az ember azt gondolja, hogy a sok hülye azért dolgozik heti 40-45 órát, mert nem volt elég okos/bátor, hogy jó állást találjon :)

2020. dec. 14. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/41 anonim ***** válasza:
79%

Nagyon fiatal és tapasztalatlan vagy még. NAGYON. Mintha egy 15 éves mondaná ezeket, el sem hiszem, hogy 22 vagy, és diplomás.


Abban igazat adok neked, hogy nem normális dolog a 40 órás munkahét. De ez van, NINCS MÁS.

Viszont már későn kezdtél el munkát keresni, ha te jövő év elejétől akarsz melózni, főleg ilyen igényekkel, már október-novemberben el kellett volna kezdeni keresni. De sajnos semmi esélyed.

És egy jótanács, ne nagyon reklámozd, hogy te az összes vizsgaidőszakra pihiként emlékszel... Már ne is haragudj, de milyen tudás alapú az a diploma, amire te kvázi nem tanultál?


Tudod, van az az életbölcsesség: amennyit dolgozol, annyit keresel. Na most te átlébecoltad a diákéveidet, mégis mit vársz cserébe?

2020. dec. 14. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/41 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem adj magadnak egy határidőt, hogy meddig szeretnéd megtalálni az álomhelyet, közben azért nézelődj másfele is. Csak aztán nehogy abba hibába ess, hogy 1,5 évig otthon ülsz, mert nem találsz megfelelőt, utána meg az lesz a bajod, hogy hogyan tüntesd fel az önéletrajzban azt az időt, mert erre azért rákérdeznek egy interjún, hogy diploma után mit csináltál az elmúlt 2 évben.

Itt senki nem akar neked rosszat, csak a tapasztaltokat írjuk le, viszont ez az idő, ha nem önfejlesztésre fordítod sose fog visszajönni vagy megtérülni és akkor tényleg csak a rosszabb helyek közül tudsz válogatni.

2020. dec. 14. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/41 anonim ***** válasza:
Az "irigy" egyetemista társaid - amíg te tanultál - épp krumplit sütöttek, és hamburgert szolgáltak fel, mert próbálták megkeresni az albérletre és kajára valót. Vagy éjszaka takarították a szomszéd irodaházat, vagy futárkodtak délutánonként. Erre nem gondoltál? Te mindenkiben csak az irigységet látod?
2020. dec. 14. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/41 anonim ***** válasza:
100%

"Nekem pedig a vizsgaidőszak 1 hónap pihit jelentett januárban és májusban."

Nem jelent semmit. Én is decemberben letudtam mindig minden vizsgámat. Minden vizsgám elsőre meglett. Kimaxoltam a félévenkénti 40 kreditet, mert előre dolgoztam. A szakdolgozatomat is egy félévvel korábban kezdtem és utolsó szemeszterre összesen 3 tárgyam maradt. És ez programtervező szak volt.

Ennek ellenére bizony heti 40 órás munkakeretben dolgozok. Igaz, home office és kötetlen munkaidő, szóval viszonylag szabad vagyok. Kétlem, hogy heti 3 nappal el tudnék helyezkedni.


"Idén a nyelvvizsgamentesség bevezetésekor is sokan meg tudtak volna fojtani, akik évekig éjjelente tanultak a nyelvvizsgára és sokadikra meglett nekik."

El is hiszem, hogy felháborodtak, jogosan. Van, aki sokat küszködik a nyevvizsgával, idén meg az is megkapta a diplomát, aki soha egy kukkot nem fog tudni idegen nyelven.

Engem is meg tudtak volna fojtani, mikor elsőre 89%-ra teljesítettem a felsőfokú nyelvvizsgámat, pedig az csak készség és tanulás kérdése volt.


"nem akarok beállni az egész életüket agyatlanul vègigdolgozók sorába."

Akkor az alábbi lehetőségeid vannak:

1. Férjhez mész egy gazdag csávóhoz, aki eltart

2. Nyersz a lottón

3. Kitalálsz valamit, amivel pár év alatt meggazdagszol


"Eddig is mindent úgy tudtam alakítani ahogy nekem jó volt, csak most a munkakeresés kezdetével megakadtam."

Mert eddig burokban voltál, védőháló volt körülötted. De ez már a felnőtt élet, itt nincs védőháló! Ébresztő!

2020. dec. 14. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/41 anonim ***** válasza:
78%

"Eddig is mindent úgy tudtam alakítani ahogy nekem jó volt, csak most a munkakeresés kezdetével megakadtam."


Ez kb az emberek 99%ra igaz


A csecsemő kor és a munkakezdés között elég könnyű alakítani a dolgokat.


A problémák PONT itt szoktak kezdődni, amikor már nem elég egy kis hiszti, és adja anyu vagy az óvónéni a tejbegrízt...

2020. dec. 14. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/41 anonim ***** válasza:
100%

Ha angolul és spanyolul is beszélsz felsőfokon (gondolom nem, különben már rég lenne nyelvvizsgád), akkor még lehetne kukázni valami 20-25 órás melót 150-180k közötti fizuval egy SSC-ben. Azt sem most, mert telített a piac, csak az Avis egymaga elküldött 500, nyelveket jól beszélő, tapasztalt munkavállalót és más nagyobb központban is volt egy csomó leépítés. Nekem 10 év munkája volt az, hogy most heti négyszer 7 órában dolgozom átlag 700k nettóért, de egyéni vállalkozóként, tanácsadói pozícióban, nincs szabadságpénz vagy betegszabi (illetve az van minimális).


Voltam mindenféle vezetői pozikban, ha egy egyetemet végzett ember nem gyakornoki pozira ilyen feltételekkel akart volna jelentkezni (nem volt ilyen amúgy), akkor mosolyogtunk volna egy jót, aztán felvettük volna a következőt. Tele a piac 2-3-4-5 nyelven beszélő tapasztalt emberekkel, akik hajlandóak heti 40 órában melózni. Friss diplomások közül is sokkal szívesebben vesznek fel olyat, aki legalább sütött burgert vagy dobozolt vagy pénztárazott vagy valami, mert annyit tudnak abból is, hogy milyen időben felvenni a munkát, megszabott számú szünetet tartani, stb. Vagy egészen minimum nem rosszmájúak azon társaikkal szemben, akik például nulla támogatást kapnak otthonról, így a vizsgaidőszakos láblógatás szóba sem jöhetett nekik, még akkor sem ha az első két hétben letoltak mindent.


Én heti 15-25 órában tartottam magánórákat egyetem alatt, hogy legyen mit ennem, emellett csináltam meg két főszakot két minorral, szintén bölcsészkaron. Mire végzetem, bőven megvolt a C2 angoltudásom és így sem lett volna esélyem félállásból megélni. Heti 20 óra melóból szűkös megéléshez szükség van valami olyasmire, mint mondjuk egy multis csoportvezetői meló (3-5 év tapasztalat nélkül meg sem kapod és sosincs belőle félállás) szeniorabb pénzügyes pozik alja (megoldják GYES-ről visszatérő kismamákkal) vagy medior IT pozik (2-3 év tapasztalattal, itt játszhat a félállás is, viszont legalábbis jó tesztautomaziálónak kéne lenni, azt meg nem öt perc megtanulni).


Szóval sok sikert ehhez, őszintén örülnék, ha sikerülne, de az esélyeid minimálisak.

2020. dec. 14. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/41 anonim ***** válasza:
69%

Lol de buta vagy basszus.

Szerinted nem dolgozna mindenki olyan helyen ahol kap 3 nap munkáért cserébe 200 ezret? Vagy csak 180-at? De igen.

Mi ez a szöveg, hogy amúgy “nem vagy lusta” mikor ilyen érveket hozol fel, hogy “hat mar megszoktam” meg “anyamnak is tudnek segíteni”. Kepzeld en is segitenek sok mindenkinek, eljarnek ide oda amoda, tobb idot toltenek ezzel meg azzal, de mivel az ember azert kap pénzt, hogy dolgozik, ezert hat dolgozom.

Csak talalni kell egy jo munkahelyet, ahova szeretsz bejarni. Vagy keress egy penzes ven pasast akinek lehetsz a k*rvaja, akkor is eleg 3 napot dolgoznod. ;)

Es mi az hogy irigykedunk rad? Mire, hogy nem tudod, hogy mukodik a tarsadalom? Egy tortenesz diplomaval raadasul. Eleg nagy szegyen. Ahogy az is, hogy azzal buszkelkedsz, hogy neked nem kellett nyelvvizsgat letenned, mas meg szenved vele. Egy normalis egyetemet vegzett embernek illik egy nyelvet beszelnie kozepfokon, ugy hogy akar a diplomajahoz is kulfoldi irodalmat hasznaljon fel, vagy hasznalni tudja a munkaja soran. Tehat nem ciki az, ha valaki szenved a nyelvvel, ha utana meglesz a munka gyumolcse. De ugye te nem tudod az milyen erzes.

Elteblaboltal 3 evet egy büfe szakon, ami igaz hogy baromi erdekes, es sokat kell tanulni ha jo akarsz lenni, de munkat nem lehet vele kapni. Es meg vered is itt magad hogy hu neked a vizsgaidoszak szunet volt, meg hogy heti 3 napra betudtal tenni mindent. En is igy voltam, de csak azért, mert marha sokat tanultam. Es igy se kaptam a szakmamban munkat, es heti 5 nap dolgozok 160-ert. Te meg még valogatsz is. Nem feltekenyek vagyunk, hanem sajnaljuk, hogy ilyen ember diplomat kaphatott. Egy igazi naplopo vagy. Valszeg egy ferfi sem fog ehhez jo szivvel allni. Senki nem akar egy lusta dogot a felesegenek.

2020. dec. 14. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/41 anonim ***** válasza:
54%
Fu de szánalmas vagy kérdező.
2020. dec. 14. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/41 anonim ***** válasza:

"Ebben az évben már csak a nyelvvizsgát kellett megszereznem, de a diplomát végül enélkül is megkaptam a vírushelyzet miatt. Így jövő év elejétől állást fogok keresni"

Szóval valamikor egyszer leállamvizsgáztál, és csak a nyelvvizsga hiányzott, szóval kb 6-12 hónapja végezhettél. Eddig mi a jó istent csináltál??? Valaki biztos eltartott, gondolom ezután is eltart, de majd akkor lesz pofáraesés, ha nem lesz ki fizesse a dolgaidat.

2020. dec. 14. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!