Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Egyéb kérdések » Érdemes a fogyasztóvédelemhez...

Érdemes a fogyasztóvédelemhez fordulni? Mik a lehetőségeink?

Figyelt kérdés
Garage Store-tól rendeltünk egy DC cipőt, amire fél vé garancia van. A cipő 4 hónap után a varrás mentén szétszakadt, amit meg is írtam az üzletnek, amire egy héttel később azt a választ kaptam, hogy küldjem fel a cipőt Budapestre, megvizsgálják. Megtettem, vártam. Kb. másfél hét után írtam a Garage Store-nak, hogy tájékoztassanak mi is a helyzet, mert a postai nyomkövető alapján két nap alatt odaért a 15000 forintos cipő és azóta semmi hír. Még aznap válaszoltak, hogy a cipő már úton van vissza a futárral, ma érkezik, elutasították a kérelmemet a garancia beváltására. További kérdéseimre nem kaptam választ, ők nem tudnak semmit, majd lesz a cipő mellett papír, amin le van írva minden. A kapott szakvélemény azt írja, hogy a cipő hordva volt a szakadás után, amit alátámasztottak azzal, hogy levelemben úgy fogalmaztam: "Pár hete kezdett elszakadni". Viszont miután észrevettük a szakadást, nem volt lábon, csak amíg hazaértünk, ugyanis mezítláb nem lehet hazamenni... Úgy érzem a cég kiforgatta a szavaimat, ezt használta kifogásnak, hogy ne kelljen fizetni. Ugyanakkor DC cipőket hordunk évek óta, eddig eggyel sem volt még probléma, van, ami 8 éve bírja hiba nélkül. Ez szerintem anyaghibás lehetett, vagy meg merem kockáztatni, hogy hamisítvány. Azt sem tartom korrektnek, hogy a cég még normális válaszokra sem méltat és várakoztat. Mi a véleményetek? Forduljak fogyasztóvédelemhez? Segíthet bármit is?

2015. ápr. 16. 20:31
 1/4 anonim ***** válasza:
A helyedben nem postázgatnék, személyesen mennék el, és egy kicsit erélyesebben lépnék fel. Kapásból kérheted a panaszkönyvet.
2015. ápr. 16. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
Fogyasztóvédelem.
2015. ápr. 16. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
45%

Az üzlet maga nem adhat szakvéleményt. A mi gyakorlatunk az, hogy körbefotózzuk a cipőt pengeéles képeket készítve, s elküldjük a gyártónak. Az ő válaszuk alapján lépünk tovább. Így gyorsabb, mintha a cipő utazna.

E lehet küldeni bevizsgálásra független laborhoz a vásárló kérésére, de ha az elutasítja a panaszt, a vásárlót terheli ennek költsége.

A garancia kényes jószág. Az kizárólag olyan hibákra terjed ki, amelyek a gyártás során keletkeztek, s csak akkor, ha a használata rendeltetésszerű volt.

Törés és szakadás általában nem garanciális ok, sőt megszűnik a garancia akkor, ha a termék törik, szakad.

Szakértő szem meg tudja ítélni, hogy a szakadás milyen okra vezethető vissza.

Pl. nálunk gyakori, hogy a viselője belerúgott (véletlenül) egy kőbe, s ez okozta a szakadást. Ez nem garanciális ok. Viszont ha mondjuk valami módon a varrás/ragasztás nem sikerült rendesen, s a feszültség miatt szakadt, az gyári hiba.

2015. ápr. 16. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
51%

# 3


Még szerencse, hogy a gyártó ugyan úgy NEM ADHAT KI szakvéleményt, mint az üzlet! A magyar fogyasztóvédelmi törvények csak és kizárólag a FÜGGETLEN szakvéleményt fogadják el hitelesnek!


"E lehet küldeni bevizsgálásra független laborhoz a vásárló kérésére, de ha az elutasítja a panaszt, a vásárlót terheli ennek költsége"

Ez nem igaz, szavatossági igény esetén az első 6 hónapban a kereskedő költsége, utána pedig a fennmaradó jótállási idő alatt akkor a várásló költsége, ha nincs igaza! Amennyiben igaza van ugyan úgy a bolt költsége!

2015. ápr. 17. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!