Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Elfogadható ez a hozzáállás a...

Elfogadható ez a hozzáállás a diákszövetkezettől?

Figyelt kérdés
Március elején, a veszélyhelyzet kihirdetése előtt még diákmunkán dolgoztam. Mivel kollégista vagyok, március 16-áig el kellett hagynom a várost, ahol dolgoztam és tanultam (Debrecen). Tegnap délelőtt felvívott a koordinátor, hogy lejárt az orvosi alkalmasságim, és addig nem kaphatok fizetést, amíg meg nem csináltatom, viszont ezt csak Debrecenben lehet, és minél hamarabb. Namármost, mivel megemlítettem, hogy én 300 km-re lakom, és nem tudok csak úgy hipphopp odamenni egy adott pillanatban, zsarolásnak érzem, hogy így én sem kapok fizetést, ill. a diákszövetkezet is pénzbeli bírságot kap emiatt. Úgy gondolom, hogy azzal, hogy utólag szóltak, hogy lejárt az orvosim márciusban, és ehhez kötik a fizetésemet, jogtalanul jártak el velem, és nem tudom, hogy ezt helyesen gondolom-e. Van erre külön fórum vagy bármi szervezet, ahol ezzel kapcsolatban tudok érdeklődni, vagy ezt jelezni? Úgy hittem, a veszélyhelyzetre tekintettel az üzemorvosi vizsgálat is úgy működik, mint a diákigazolvány, és minden más igazolvány érvényessége...

2020. ápr. 4. 13:39
 1/2 anonim válasza:
Elvileg minden hivatalos papír ami lejárt elfogadható amíg a veszélyhelyzetet vissza nem mondják csak úgy, mint a diákigazolvány. Szóval ki kell, hogy fizessenek.
2020. ápr. 4. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Én sem érzem jogosnak, az pedig nettó hazugság, hogy csak Debrecenben lehet orvosi alkalmasságit csinálni. Alapból nekik kell ellenőrizni a munkavállaláshoz szükséges feltételeket; ha ők engedtek dolgozni annak ellenére, hogy már lejárt az alkalmasságid, az az ő problémájuk. Ha pedig a ledolgozott napok után járt le az alkalmasságid, akkor semmi köze a már elvégzett munkádhoz, hiszen az csak a leendő munkavállaláshoz lenne feltétel.

Szerintem sem hagyd annyiban, és vázold fel neki újra, hogy ez bizony nem így van, nagyon tévúton járnak.

Fenyegetőzni lehetne mindjuk egy jogvédő szervezettel, viszont akkor garantáltan elvágod magad náluk és nem fogsz több munkát kapni, úgyhogy csak óvatosan.

2020. ápr. 4. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!