Hogyan tudnám levetkőzni a filléreskedő, már zsugori mentalitásom, hogy legfeljebb takarékos, de kiegyensúlyozott pénzügyi életet éljek?

Gyerekkoromtól kezdve azt láttam, hogy a szüleim nem tudnak bánni a pénzzel. Sokat kerestek mindketten, de napról napra éltek, mert szórták a pénzt, hitelt hitelre halmoztak, komoly adósságokba verték magukat, olyan durvákba, hogy volt, hogy el akarták árverezni a fejünk felől a házunkat, kikapcsolni a gázt és nem nagyon volt mit enni.

Én már gyerekként láttam, hogy ez rossz és ezért helyettük is takarékoskodtam, hogy legalább nekem legyen valamennyi megtakarításom a vészes időkre, ami jól is jött.

A koronavírus úgy látszik végleg (remélhetőleg.. talán) észhez térítette a már idősödő szüleimet és sikerült NEKEM visszafizetni az ő hiteleiket és most már van több millió ft megtakarításom is.

Ennek ellenére továbbra is úgy élek, mint akinek az utolsó fillért is be kell osztania holnapra, ezt magammal vittem a gyerekkorom óta.

Szeretnék például világot látni, de akkor is összeszorul a gyomrom, ha 10 ezer ft-ot fizetnem kellene egy egyszerű turista osztályos repülőjegyért is, mert olyan lelki érzésem van, hogy nem tehetem meg, pedig simán megengedhetném magamnak és a tudatos agyam tudja is, hogy meg is érdemlem, de a tudatalattim továbbra is tiltakozik.

Értem én, hogy olyan tekintetben szerencsés vagyok, hogy legalább tudatosan bánok a pénzzel és nem verem magam adósságokba úgy mint a szüleim, de ez a másik véglet sem jó, mert így meg nem tudom élvezni az életet sem, amikor tényleg megtehetném.

Mit tudnék tenni, hogy ne legyek ennyire fillérb*szó, fukar alak?