Mit lehet kezdeni az irigységgel? Látom a facebookon, hogy ismerőseim utaznak, világot látnak, luxusban élnek. Én akármennyit dolgozom, tanultam és képzem magam folyamatosan, nem tudom ezt a szintet elérni. Ilyenkor elszomorodom.

Random tiktokot láttam egyszer, ahol egy nő azt mondta, hogy nem akar olyan 20-30 közötti férfivel összejönni, akinek van rá ideje és oda tud rá figyelni, mert az nem megy sehova az életben.

Nekem nem az a probléma, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy 1 hétre Skóciába utazzak vagy bárhova máshova, hanem hogy nincs időm rá.

Baráti sörözéseket is alig tudok leszervezni magamnak havi 1x.

Mindenkinek választani kell. 20-30 között addig üti a vasat amíg meleg és olyan kényelmes pozícióba helyezi magát, hogy őt irigyeljék élete későbbi részében és azt kényelmesen leélje.

Vagy pedig ebben az időben kiéli magát és mindig is csak középszerű lesz, ami küszködéssel jár.

Persze vannak szerencsés élethelyzetek, ahol egyszerre lehet a két dolgot csinálni.

Szóval engem kifejezetten nem hat meg, amikor látom egyik volt gimis osztálytársamat, hogy éppen New Yorkban van.

Utazni manapság nem drága, most voltunk pl Cipruson, szezonon kívül 150e volt a szállás és a repjegy 3 főre! 8 nap

Tehát 50e ft per fő

Azért ahhoz nem kell milliós fizu

Most Madridba megyek, repjegy 45 ezer, szállás 3 éjre 40 ezer per fő, ez se több 85 ezernél.

Oké költőpénz is kell de az már opcionális, szóval manapság utazni azért nem egy akkora hú de valami.

Ő írta az utazást,arra írtam neki, hogy azért az nem luxus.

Én is tankolok amúgy ettől független.

Én nagyon szeretek utazni, de mégis alig voltunk valahol az elmúlt években. Pandémia, majd gyerekünk született. Én is sokszor látom a nagyon menő anycikat, akik már a 3-4 hónapos babával repkednek, de én nem irigységet érzek, sokkal inkább szánalmat, vagy nem is tudom. Más, ha az ember elmegy egy évben egyszer nyaralni, vagy a munkájához tartozik, de én az állandó utazgatást és azok posztolását valahol nem tartom normálisnak. Mintha az ember nem lenne boldog az életében, a jelenben, állandó ingerkeresés, visszacsatolási igény, hogy igen, király vagyok.

Ezért ezeket a posztokat objektíven nézem. Bár biztos azért is, mert éppen nem azért nem utazunk, mert nem tehetnénk meg, hanem mert más a prioritás! Nem gondolom, hogy egy kisbabát végig kéne hurcolnom 2 havonta a fél világon (de ez csak az én véleményem).

Szerintem a kérdésed kulcsa az önbecsülés. Ne gondolod, hogy annak a világutazónak csak megszületni volt nehéz és csak fenszimensziségből áll az élete. Keresd a boldogságot az életedben és ha ez megvan, akkor igazán nem számít más mit villant körülötted!

Te is nagyon szélsőséges vagy előző.

Fél világon?

Vannak remek helyek 2 órányira is..

Másrészt a gyereknek kb a szüleire van szüksége, ez a legfőbb szükséglet, mindegy hol.

Hidd el nem vallod be magadnak de inkább irigy vagy te is, mert más megy gyerekkel is, te meg nem akarsz /mersz

Mindjárt elhiszem, hogy így ismersz. :)

Remek helyek mindenhol vannak!

Ha akarunk, megyünk.

Akkor mondom úgy, hogy az én gyerekemnek szerintem igen, a szüleire ÉS nyugalomra volt szüksége néhány hónapos korában, nem nyüzsgésre, repülőtérre, állandó ingersokkra. Nekem az ő igényeit szem előtt tartani fontosabb, minthogy állandóan utazgassunk és facebookra gyártsuk a képeket. Menjen 1-2 havonta, aki akar, én csak válaszoltam (nyilván szubjektíven) a kérdésre.