Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Egyetértetek, hogy a munkáltat...

Egyetértetek, hogy a munkáltatóknak és a munkavállalóknak is jót tenne, ha kötelező lenne bért írni az álláshirdetésbe?

Figyelt kérdés

Persze, kivéve azoknak, akik nem jó munkaerőt keresnek, hanem "ócsón" akarnak megoldani mindent.


Külföldi hirdetéseknél szoktam látni,hogy megadnak egy tól-ig intervallumot.



Én is jártam már úgy,hogy jelentkeztem egy jónak hangzó pozícióra, fizetési igénynek olyan összeget mondtam, ami kevesebb, mint 15 százalékkal volt magasabb, mint az akkori fizetésem.Tehát, nem voltak elszállt igények, nem a jelenlegi dupláját kértem.

Az összeg hallatán, már vörösödött az egyik interjúztató feje és kijelentette,hogy ez a fizetés hát...az kap ennyit, aki évek óta ezt csinálja.Egész végig csendben volt az interjún, csak a bérigény elhangzása után kezdett beszélni.Valósággal, kötekedett egy kicsit.



Ha kötelező lenne kiírni a bér intervallumot, akkor az adott céghez olyan munkavállalók jelentkeznének, akik a kínált intervallumban eltudják magukat képzelni.


Viszont,ahogy az én esetem is mutatja, ha nagyon messze vannak az elképzelések, akkor az interjú teljesen felesleges, a munkaáltató és a a potenciális munkavállaló is csak egymás idejét rabolja.


Az adott céghez nem jelentkeztem volna,hogyha tudom nem keresnék jobban, mint az akkori helyemen.


2019. jan. 17. 19:40
 1/5 anonim ***** válasza:
90%

Látszik milyen gyerekcipőben jár ez az egész nálunk. Elég sok külföldi melóm volt és mindig sokkal tisztább volt a bérrel kapcsolatos helyzet mint itthon. Itt azt várják, hogy valami gondolatolvasó legyen az ember.


Én már nem is megyek interjúra addig ameddig bérről nem beszélünk. Ha felhívnak megmondom, hogy vagy kibökik, hogy mennyi az annyi vagy nem is megyek, mert jártam már úgy, hogy amúgy megfeleltem volna, meg nekem is tetszett a cég csak aztán kiderült, hogy egy szakadék választja el azt amit a bérezésről gondolunk.


Azt, hogy kötelező legyen nem támogatnám, mégsem lehet ilyet előírni. Azt támogatnám, hogy a HR-esek vegyék ki a fejüket a seggükből és ne misztifikálják túl ezt az egész dolgot.

2019. jan. 17. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Egyetértek, hogy ezt kötelezőek ki kellene írni. Nagyon sok felesleges interjúm volt ez miatt nekem is....
2019. jan. 17. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Abban a pillanatban kellene emelni az ott dolgozók bérét is igen jelentősen. Transzparens bérezés mellett nagyon hamar lázadoznának azok, akik nettó kettőt kapnak azért a munkáért, amiért a másik hatot.
2019. jan. 17. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Én rákérdezek mindig. Kocára nem megyek el.
2019. márc. 12. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Az a baj, hogyha a bér az első kérdésed, akkor az nagyon rossz benyomást kelt. Mi az, hogy téged csak az érdekel? Pedig ez olyan képmutató dolog. Persze, hogy az érdekel, én is pénzből élek. Lehet akármilyen jó az állás, ha nem élek meg belőle, nem számít más.

Én is láttam külföldi hidetésekben, hogy beleírták, és valóban több felesleges kört spórolnánk meg magunknak.

Az meg hülye kifogás, hogy akkor a többieknek is emelni kéne. Hát akkor emeljenek. Az is nonszensz, hogy ugyanazért a munkáért akár 100 % bérkülönbség is van egy cégnél.

2019. márc. 12. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!