Miert mennek ennyien bölcsész szakra meg államigazgatásba / óvónőnek stb ha a fizetes egy Ø?

Sosem értem, hogy mi a probléma az ilyen kérdéseknél... Eleve azt kell megérteni, hogy vannak olyan emberek, akik nem azért tanulnak és dolgoznak, hogy jól keressenek. Sokakat egyszerűen az érdeklődésük terel az adott pályára, úgy érzik, hogy az adott területben el tudnának mélyülni, abban van tehetségük, úgy érzik, hogy abban találják meg magukat vagy esetleg konkrét céljaik vannak, hivatástudat vezérli őket. Ilyen esetben előfordul, hogy az anyagiak csak sokadik szempontként merülnek fel, egyszerűen nem az a prioritás számukra. Tehát igen, ők önszántukból választják az adott területet, még akkor is, ha annak vannak bizonyos hátulütői. Ettől függetlenül én nem gondolom, hogy ez azt jelenti, hogy nekik akkor kuss van és nem lehetnek elégedetlenek a helyzetükkel vagy nem érezhetik igazságtalannak. Szerintem semmi probléma nincsen azzal, ha valaki úgy érzi, hogy mondjuk többet vagy jobbat érdemelne. Az már egy másik dolog, hogy mekkora a valószínűsége a változásnak, milyen lehetőségek vannak stb., de ettől még nem kell mindennel egyetérteni, mindennek örülni és mindent mosolyogva elfogadni. Például lehet, hogy kereslet-kínálat stb., de valahol én is igazságtalannak érzem azt, hogy egy 8 általánossal rendelkező betanított munkás akár magasabb fizetést kaphat, mint mondjuk egy legalább 10 féléves egyetemet végzett tanár.

Másrészt pedig szerintem azért elég nagy túlzás, hogy semmihez nem értenek vagy nem csinálnak semmit.... Lehetséges, hogy egy kívülálló úgy képzeli el pl. az óvodapedagógus pályát, hogy ülsz az egyetemen egy-két évig és ott pálcikaembereket rajzolgatsz és színezgetsz, majd utána kávézgatsz és pletyizel a kollégákkal amíg nyugdíjba nem vonulsz, de nem ilyen. Nekem például anyukám óvodapedagógus és még 50 évesen is csomó továbbképzésre, tanfolyamra jár, hiszen naprakésznek kell lenniük és emellett rengeteg az adminisztráció, a napi tevékenységek megtervezése és a felkészülés sem két percet vesz igénybe, illetve eleve nem egyszerű egyszerre legalább 20 gyerekkel érdemben foglalkozni. Ami ezzel kapcsolatban a legérdekesebb számomra, hogy ilyenkor mindig felmerül, hogy ők bezzeg nem csinálnak semmit, nem értenek semmihez stb., ugyanakkor a szülők többsége kb. mindent az óvodától vár el, azt is ami amúgy a szülő feladata lenne. Ugyanígy az ápoló sem egy könnyű szakma, ugyanúgy nem semmitevésből állnak a napjaik. Valamint az a papírtologatás is nagyon nagyon le lett egyszerűsítve...

Egyre kevesebben mennek ápolónak, vagy nem maradnak itthon. Ilyen a beállítottságuk, ezt szeretik csinálni, de sokan lemondanak róla a pénz miatt.

Majd ha nem lesz, aki édesanyád, a te, vagy a gyermeked fenekébe szúrja az oltást vagy elláson, nem lesz mentős aki segíteni rohanjon és meghal valakid, nem lesz tanár, aki oktassa a gyermekedet, na majd akkor kárörvendhetsz rajtuk.

Egy normális ember tudja, mekkora szükség van rájuk, és tudja, hogy ha nem rendezik a béreket, mindenki szívni fog.

Egyrészt nincs sok bölcsész, sőt. Akik pedig vannak, ők többségében el tudnak helyezkedni a tudásukkal.

Azt viszont tényleg érdemes lenne meggondolni, hogy egy modern társadalom hogy élhetne pedagógusok vagy egészségügyi dolgozók nélkül.

Én középiskolai tanár leszek, a képzés felénél járok. Tisztában vagyok a fizetéssel és elkeserít, viszont ez csak egy dolog a sok közül. Elmehettem volna jobb fizetést ígérő szakra, de azok egyrészt nem érdekelnek, másrészt nem mennének ilyen jól, mint ez. Egyébként már félállásban dolgozom mint pedagógus, pedig még nincs meg a végzettségem. Szóval ennyit a rossz munkalehetőségekről.