Menjek vagy maradjak?

Figyelt kérdés
A történet a következő. Még nyáron elvállaltam egy határozott idejű állást két hónapra, mert nem találtam mást. Ez egy irodai munka és eléggé monoton, viszont nem fizet annyira rosszul. A két hónap ősszel lejárt és megkértek, hogy maradjak még további két hónapot, amire én kértem egy kis gondolkodási időt, majd végül belementem. Az egészet igazából azért vállaltam el még az elején, mert egyrészt nem találtam jobbat, tehát olyat, ami kevésbé monoton, és mert gyűjtöttem egy háztartási gépre és szerettem volna némi félretett pénzt is. A lényeg, hogy most meg van ez az összeg és lassan lejár a második ciklusom is a helyen. Úgy gondolom, hogy ismét meg fognak kérni, hogy maradjak még legalább egy hónapot, de már nagyon elegem van. Állandóan korán kelek és kialvatlan vagyok, eléggé messze is van a munka és annak ellenére, hogy nem vagyok ott régen, eléggé depresszív dolgokat élek át az utóbbi időben, úgy érzem, kezd felőrölni ez a fajta meló. Nem érzem azt sem, hogy egyenrangú partnerként kezelnének, ezt több poénosnak tűnő beszólás is igazolta a munkatársak részéről. Természetesen anyagilag jól jönne, de az a helyzet, hogy már évek óta tervezgetem a vállalkozásom beindítását, amihez nem kell túl nagy összeg és úgy érzem, hogy készen állnék rá, valamint, hogy ezen a munkahelyen napról napra fogy az energiám és attól tartok, hogy addig húzom az időt ilyen kényszermegoldásos állásokban, amíg végleg beleragadok az egyikbe. Mit tanácsolnátok? Kezdjem el a vállalkozásomat és hagyjam ott az állást vagy maradjak még a munkahelyen? Kérem, hogy a trollok most hagyják figyelmen kívül a kérdésemet vagy mielőtt elindul az ujjuk a klaviatúra felé, gondoljanak bele abba, hogy milyen lehet az én helyzetemben lenni, amikor ilyen nagy a tét és jó döntést kell hozni! Előre is köszönöm a normális és segítő szándékú válaszokat!

2019. nov. 10. 15:20
 1/3 anonim ***** válasza:

Jól érzed magad ott? Nem.

Szükséged van erre a munkára mindenképp? Nem (legalábbis a kifejtésből ítélve).


Én biztos elmennék.

2019. nov. 10. 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Hol van a határozottság ? Dönts de előtte jegyezd le melyik pozícióban mi a negatív stb aztán fontolj .
2019. nov. 10. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Beleragadni nem fogsz tudni, ha mindig csak 1-2 hónapot írsz alá.

Az tény, hogy kevésbé vesznek komolyan, szerintem ez érthető. Tudják, hogy ideiglenesen vagy ott, így a csapatba sem tudsz rendesen beépülni.

Nálunk egy diák volt egyszer, mert határozott idejű állásaink nem nagyon vannak. Tök könnyű munkát kapott, de pár nap után lelépett, mert a kutya nem szólt hozzá.

Bevallom, én se törném magam a kötelező körökön kívül, ha tudnám, hogy az illető 1-2 hónap múlva elmegy. Biztos nem szerveznék közös sörözést, vagy nem lepném meg névnapján, mert tudom, hogy ő már hamarosan sehol se lesz...

Szóval egy határozott idejű állással ne is várj többet.

Eléggé az egyik oldal felé húz a szíved, így nem is értem, mi a kérdés.

Azt soha ne várd, és főképp ne hagyd, hogy mások döntsenek ilyen nagy horderejű kérdésekben helyetted.

Ez a te életed, csak te dönthetsz.

Ha nem jön be, akkor nem vállalod a felelősséget, hanem majd azt mondod, a hülye gyakorisok vettek rá, hogy ne írd alá a szerződést?

Ha be tudod indítani a vállalkozást, és ez az álmod, akkor hajrá.

De biztosan mindenre gondoltál? Épp tél jön, ilyenkor nem sok mindent lehet felfuttatni, pl. ilyenkor nem csak szezonális dolgok állnak le, hanem az ingatlanpiac is pihen, január-februárban munkát sem lehet úgy találni, stb.

Milyen jellegű vállalkozás? Most mindenki a karácsonyra lesz rápörögve. Vagy ez még épp jól is jönne neked?

Alkalmazott nem kell? Adót fogsz tudni fizetni akkor is, ha nem lesz bevételed?

Ha egy háztartási gépre gyűjteni kell, akkor úgy gondolom, nincs megtakarításod.

Egy mosógép, szárítógép, hűtő, stb. 100 ezer alatt kapható, ha nincs legalább pár százezred letéve, akkor viszont valamit nem jól számoltál ki a vállalkozáshoz.

Ez csak egy gondolat egyelőre, mert nem írtál többet, de úgy gondolom, ha lenne némi megtakarításod, akkor abból megvetted volna a gépet, és a munkabéredből a megtakarítást pótoltad volna vissza.


Igazából ha nagyon fiatal vagy, és van hol laknod, van mit enned, akkor vágj bele, mert miért ne... Gondolom otthon laksz a szüleidnél, és ha nem jön össze, akkor sincs nagy baj, max keresel másik állást. Ha ez van, akkor nincs is sok vesztenivalód, és mindig bánnád, ha nem vágnál bele. Szóval nem nagyon van itt kérdés. :)

2019. nov. 10. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!