Kezdőoldal » Állatok » Állatvédelem » Az állatorvos félrediagnosztik...

Az állatorvos félrediagnosztikálta a kutyát, aki majdnem elpusztult. Hogy tudom felelősségre vonni? Mi ennek a menete?

Figyelt kérdés

Adott egy 8 hónapos Jack Russel kis kutya. Szombaton késő délelőtt elkezdett hányni. Az első alkalommal még nem izgultam túl a dolgot, mondván hátha csak mohón evett. Majd többször is hányt, így -mivel a saját orvosunknál már nem volt rendelés - elvittem az ügyeletre. Vártunk több mint egy órát (amivel nincs is baj) bekerültünk, elmondtuk hogy mi a probléma. Jött a kérdés, hogy hajlamos-e megenni a játékát. Mondtam, hogy arra nem, de önfeledten cipel kavicsokat, de mindig eldobja és félek, hogy véletlenül lecsúszott. Nagynehezen csináltak egy röntgenfelvételt, és közölték hogy nincs ott semmi, enyhe bélgyulladása van. Kapott rá három injekciót, menjunk vissza vasárnap délután. Másnap a kutyus rosszabbul lett úgyhogy felhívtuk a dokit, hogy vihetnénk-e a kutyát előbb mert tényleg sokkal rosszabbul van. Remeg, elbújik és azóta sem eszik semmit. Jó, vigyük be.

Másik doktornő; egy nap alatt nem hat a gyógyszer, legyünk türelmesek. Beleszúrt még négy injekciót és haza küldött, hogy holnap még egy szurira menjünk vissza.

A kutya megrosszabbul lett, már nem is csóvált. A mai napon egy másik doktornő volt, aki tényleg megvizsgálta és megtalált egy méretes gumit a belében. (Igaz nem kavics, valószínű a papucsból lerágott egy darabot, amikor nem figyeltünk…természetesen ez nem az ő hibájuk) megműtötték a kutyust. Reméljük már minden rendben lesz.

A kérdésem annyi lenne, hogy tud-e valaki segíteni abban, hogy a két orvost felelősségre vonjam? Mi ennek a menete, vagy hol tudok ennek részletesen utána járni? A kutyát két napig ok nélkül injekciózták. Röntgenezték és mégsem vették észre azt a jó pár centis gumi darabot… csak azt hajtották hogy türelem, jobb lesz, és nem foglalkoztak azzal, hogy közöltük, romlik nem pedig javul. Meddig kellett volna várnom? Míg elpusztul? A legbosszantóbb, hogy én azzal kezdtem, hogy félek hogy bélelzáródás, igaz én kavicsra gyanakodtam…de akkor is… a kutyám több mint ket napot szenvedett feleslegesen. Ha szombaton megműtik, akkor nem kap feleslegesen 8 injekciót és ma már csak lábadozik.



2021. szept. 13. 21:16
1 2 3 4 5 6
 11/51 anonim ***** válasza:
85%
Még ha súlyosan félrekezelik és elpusztul az állat, akkor is nehéz pert nyerni ilyen ügyekben. Annyit tudsz tenni, hogy többet nem mész ahhoz az állatorvoshoz, esetleg állattartó ismerőseid figyelmét is felhívod erre.
2021. szept. 13. 22:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/51 A kérdező kommentje:

Igen, valószínű ez lesz. Koszonom.


Azt sem akarom, hogy kirúgják őket. Mert ha a szombati doki bunkó is volt, a vasárnapi doktornő kedves volt. Es gondolom ot is félre vitte az előző napi vizsgálat.

Annyit szeretnék elérni hogy ilyen tobbet ne fordulhasson elő. Ne csak velünk ne…senki mással…Akar fegyelmi, vagy bármi…

Egy nyolc hónapos kis kutyáról van szó…

Direkt felhívtam a figyelmet hogy mitől félek… és inkább begyógyszerezték….

2021. szept. 13. 22:17
 13/51 anonim ***** válasza:
58%

"Azt sem akarom, hogy kirúgják őket"


Akkor meg mit pattogsz?


"Senki sem mondta hogy perelni akarok. FELELŐSÉGRE szeretném vonni"


Döntsd már el, hogy mit akarsz.

2021. szept. 13. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/51 anonim ***** válasza:
56%
Elég nagyot hibáztak. Azért állatorvosok, hogy figyeljenek. Ha nem javult az állapota, lehet a második orvos olyan kedves, mint a franc, akkor is figyelnie kell jobban, hiszen az a lényeg, hogy az előző napi diag nem volt megfelelő.
2021. szept. 13. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/51 A kérdező kommentje:

Most írtam le.

Ha nem érted, akkor az sajnos nem az én problémám. A felelősségre vonásnak több módja is lehet. Mint már írtam; fegyelmi…stb

Szellemi műveltség hiányával foglalkozni sajnos nincs kedvem. 😊

2021. szept. 13. 22:22
 16/51 anonim ***** válasza:
85%

#5. igen, neked az csak egy kutya, te meg csak egy válaszoló vagy, de valakinek a barátja, gyereke, stb.

ahogy te is fontos vagy valakinek , a kérdezőnek is fontos a kutyája és nem csak egy kutya. Némi empátia.


Kérdésre, hogy mit lehet tenni:

[link]


Érdeklődj a fenti linken.

2021. szept. 13. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/51 A kérdező kommentje:

21-

Koszonom szepen!

2021. szept. 13. 22:24
 18/51 anonim ***** válasza:
76%
Nézd,ahogy írták, nem biztos, hogy azt a gumidatabot akar látni akar tapintani lehetett egy korábbi belszakaszban. Szóval szerintem nem biztos, hogy felelőtlenségről van szó. Hogy addig is adott neki gyógyszert az akkora bűn? Mert lehet, mire van egzakt diagnózis, akkorra késo... Akar segíthetett is volna. Az orvos sem mindentudó. Mert ha még se röntgenezi csak gyógyszerezi és hazaküldi, azt mondom, igazad van. De ennyi alapján szerintem nem lehet eldönteni. Kérdd ki a felvételt (amúgy én úgy tudom, rendelője válogatja, hogy mit adnak oda, ha a gazdi nem kéri kifejezetten). Én a doktornőkkel és a vezető orvossal beszelnek, de sokat ne várj tőle.
2021. szept. 13. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/51 anonim ***** válasza:
74%
Figyi, az emberekkel kapcsolatos műhibákban szinte zéró az esély hogy valaki pert nyerjen. Akkor szerinted mekkora az esélyed egy kutyával?
2021. szept. 13. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/51 A kérdező kommentje:

23-

Rendben. Koszonom.

Tervben van, hogy kikérem a szombati felvételt és megmutatom az állatorvosunknak.

Ha o sem veszi eszre, akkor tenyleg ‘elbújt’ az a kis gumi…

Itt tenyleg csak az bosszant, hogy ma a doktornő kitapintotta és kert még egy felvételt

2021. szept. 13. 22:30
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!