Ti fel tudtok készülni a kutyátok halálára?

Én már egyszer leírtam a véleményemet erről akkor se kaptam túl jó pontozást..

Ha úgy látod a kutyán hogy a nap nagy részében már csak szenved akkor szerintem itt az idő. Próbáld meg úgy felfogni hogy ezzel segítesz neki hogy ne kelljen többet szenvednie. A chip miatt meg ne idegeskedj ha 16éves akkor gondolom gyakran látja állatorvos és ismered jól. 16évesen meg oltást(szomorú)nem kell kapnia többet valószínű. Emlékezz a jóra és ha úgy gondolod akkor búcsúzz el tőle.

Én igyekeztem felkészülni rá lélekben... Aztán mégis összetörtem.

Töltsétek el tartalmasan a még előttetek álló időt. Amíg élni akar, addig. De ha már látod rajta, hogy szenved és feladta, akkor ne nyújtsd még hosszabbra az életét.

16 éves! Gyönyörű kor!

Én kitartást kívánok neked. Nyilvánvaló, hogy örökre az emlékeidben lesz, de az idő sokat fog segíteni.

Apukám 9 éves molosszere csont rákos. Ma megyek haza, nem láttam két hete, de eddig is hétről hétre láttam ahogy nő a daganat a bokáján. Egy hónapja tudjuk kb. hogy itt a vége, a dokink azt mondta, hogy néhány hét, esetleg néhány hónap van hátra.

Mi is próbálunk felkészülni. Legutóbb még ugatgatott, őrizte a házat, jó kedvű volt, de már voltak olyan napjai, mikor nem kért enni :(

Mi abban maradtunk, hogyha hosszabb ideig nem eszik, ha már nem tud maga felállni és maga alá piszkít, ha már nincs a szemében a csillogás, nem örül nekünk, akkor van vége.

Azt is megbeszéltük, hogy szteroidot nem adunk neki, ha már nem hat a fájdalomcsillapító amit kap (nem jut eszembe a neve, de olyan mechanizmus, mint a trocoxil, csak napi adagolású) akkor is vége. Nehéz menet volt, mikor szóba került az altatás már technikailag. Én azt mondtam, hogy bármi van,szeretnék vele lenni, fogni a kezét, ha baj van, várom a telefont és rohanok haza. Apu meg úgy volt vele, hogy ő nem bírná ki, és inkább vigyük be az orvoshoz és hagyjuk ott. Na ez tényleg torokszorító beszélgetés volt mindkettőnknek.

Szomorú, hogy ezt mondom, de én is úgy félek ettől az egésztől, hogy inkább szeretnék már túl lenni rajta, minthogy ahányszor apám hív telefonon megálljon a szívem egy pillanatra, hogy ugye nem.

Nem tudom mennyire fog megviselni, most úgy érzem, hogy volt időm felkészülni, tudom mi következik. Igyekszem addig nagyon sokat szeretgetni, ennyit tudok tenni.

Sajnos fel.Hosszú betegség volt.Ahogy láttuk az állapotromlást,tudtuk,hogy közel az idő.

Végül egyszer csak nagyon rosszul lett,csak feküdt,nézett,de nem ismert meg minket.

Akkor taxiba ültünk,elvittük a kórházba.Az orvos elmondta,maximum egy hét,de az is itt bent a kórházban,ketrecben.17 évig volt velünk,ágyban aludt,mindig körülöttünk volt.

Kérdeztem az orvost,mit tenne,ha a saját kutyája lenne ilyen helyzetben.Azt mondta,azonnal elaltatná.Mi is ezt kértük a mienknek,bárhogy is fájt.Csak kimondani volt nagyon nehéz.