Mit tegyek hogy a szüleim bízzanak bennem?

Hol is kezdjem a mondandómat... Nagyon szeretem sőt tisztelem a szüleimet, nem vagyok rossz ember. Ha megbántok valakit, utána bűntudatom van. Nem csalok, jól tanulok, jól sportolok és a felelősségtudatom is nagy. Ebben a tanévben nagyon belehúztam, meg akarom mutatni a szüleimnek hogy én igen is tudok, ha akarok. Nem mondom hogy a szüleim jobban szeretik a testvéremet, mint engem, de ő elsőre megkapja azt amit szeretne. (GTA V, iPhone 5, MacBook Pro...stb) Igaz, ezek nem járnak felelősséggel de megkapja. Egy kutya viszont nagyon nagy felelősség, tanítani, etetni, itatni játszani vele és -50 fokban is reggel 6-kor vinni sétálni. Boldogan megteszem! Büszkén sétálnék a kutyámmal, tudván hogy szeret, felnéz rám. Ő sosem árul el engem, érzi, ha szomorú vagyok, boldog, ha boldog vagyok. Minden drága cuccot odaadnék érte, minden félmillió forintos technológiai értéktelen vacakot. Semmi másra nem vágyom, csak egy kutyára. Sosem volt még háziállatom, sajnos még egy bodobácsor se tarthattam. Nekem a háziállatos dolgok teljesen kimaradtak az életemből. Lehet azt mondani, hogy nincs bennem felelősségérzet, mert nem tudom bebizonyítani itt az interneten. Volt már tapasztalatom egy pár napos kutyagondozásban, élveztem, bár 3 nap az semmi. Egy kutya nem játék, ha megunjuk kidobjuk, tisztában vagyok vele, hogy nagy felelősség. Egyszerűen nem merem felhozni náluk a témát, hisz ezt már annyiszor átbeszéltük... Náluk azzal van a baj, hogy "Ki gondozza a kutyát, amíg nem vagyunk otthon?"- ez teljesen jogos érv. Egy kutya 6-8 órát is kibír egyedül, ha arra van szoktatva. Nyáron megtanítanám a szobatisztaságra és egyrészt másra is. Viszonylag sokat tudok erről a fajtáról, ismerősök sem csalódtak benne, nincs szaga, nincs szőr mindenütt, nincs pisifolt a padlón. (Ha már szobatiszta, de könnyen tanítható, okos és intelligens fajta). Mit mondjak nekik? Mi lenne a jó meggyőző érv? Hogy tudnék nekik bizonyítani?