Kezdőoldal » Állatok » Kutyák » Valaki segítsen, mihez kezdjek?

Valaki segítsen, mihez kezdjek?

Figyelt kérdés

Már 5 éve szeretnék egy kutyát, de nem lehetett a szüleim és a suli miatt. Decemberben fogok államvizsgázni, s végig ez adott nekem inspirációt és erőt, hogy az egyetem után végre lehet egy saját kutyám. Kiállítási célra, külföldről szeretném a kutyust, már a megfelelő kennelt is megtaláltam (mindenképp innen szeretnék kutyát), a tenyésztővel is emaileztem és most novemberben fognak várni kiskutyákat attól a szukától, akitől én szeretnék kicsit. Ez óriási dolog, mert csak ritkán van nála alom, és a szukája is kezd már lassan belelépni a nyugdíjas korba, továbbá pont jó lenne az időzítés, mert mire megkapnám a diplomámat, jöhetne a kiskutya.


A boldogságom azonban nem tarthatott sokáig. Nekem nincs munkám, mert minden időmet és energiámat leköti az egyetem, hogy minél előbb végezzek. A barátommal már 4 éve együtt vagyunk, nagyon jól tudja hogy mennyire fontos lenne nekem ebből az alomból egy kölyök, de egyáltalán nem támogat, nem segít. Ő egy hónapban megkeres 200 ezret, hétvégéken akár 5 ezer forintot is otthagy egy-egy buliban. Megkértem arra, hogy segítsen, vegyen fel kölcsönt, ami kifutná a kiskutyát, én pedig amint lesz munkám, visszafizetem az utolsó forintig. A diplomámmal jó esélyeim vannak egy jó munkahelyre.


A szüleimtől sajnos nem tudok kérni, mert ők sem adnak nekem pénz csak nagy szájhúzogatva odadobnak elém egy ezrest, hogy boldoguljak abból a héten, ők meg utazgatnak, nyaralgatnak, szórják a pénzt. Van, hogy inkább nem is eszek, hogy maradjon pénzem. A diplomaosztómon nyaralással akarnak meglepni, de szerintem meg tudom beszélni velük, hogy inkább a kutyába segítsenek be.


Szóval visszatérve, felvetettem ezt a páromnak, ő meg erre teljesen felháborodott, hogy mit képzelek, meg hogy majd legfeljebb akkor ad talán kölcsön, ha lesz saját ház meg kocsija. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy ez nem így megy, a kiskutyáért nem lehet bármikor bemenni a boltba és megvenni, hanem akár éveket várni a megfelelő párosításra, ami MOST van! És talán soha többé nem lesz még egyszer ilyen lehetőség, mert a szuka már kezdi elérni azt a kort, hogy nem lehet több alma. De nem érti meg, akárhogy próbálom elmagyarázni. Rettenetesen érzem magam, úgy érzem, hogy az álmom hullik darabokra, épp amikor itt van az orrom előtt.



2013. szept. 24. 09:53
1 2 3 4
 31/34 zsuzsabazsa ***** válasza:

Egy szó több mint száz. A párod nem veled képzeli a közös jövőt.

Ha megemlítenéd neki viccből, hogy gyereket vársz, akkor válna köddé a párod.

2013. szept. 24. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/34 zsuzsabazsa ***** válasza:
76%

A vége úgyis az volna a kapcsolatotoknak, hogy ami a tied az a közös, ami meg az övé ahhoz neked semmi közöd.

A leírásból ezt következtetem.

2013. szept. 24. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/34 anonim ***** válasza:

Két dolog:

Ez nem a párod, hanem a te kutyád lesz, fel lehetett rá készülni, hogy visszautasít.

Ugyanakkor olyan pár se kéne, aki látja rajtam, hogy ez minden vágyam, és esetleg meg tudná engedni magának anyagilag.

Ne turkálj a zsebében, ne hozd fel, hogy mennyit elbulizik, hanem csöndesen vond le a jövőre nézve a konklúziót, és most kezdj el keresni munkát. Ha dolgozni nincs időd diploma mellett, akkor a kutyára se lesz.

2013. szept. 25. 16:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/34 A kérdező kommentje:

Na megbeszéltük a dolgot. Azt mondta, hogy nem úgy értette, nem akarja előrébb helyezni a saját vágyait az enyémnél, a kocsit csak példának mondta, arra célozva hogy előbb legyenek meg a körülmények. És azt is mondta, hogy szívesen besegít ha kell, nem úgy értette, csak legyen valami alapunk.

És pedig - bármennyire is sajnálom - beletörődtem abba, hogy majd később lesz kutyus. Ahogy a párom mondta, majd ha olyanok lesznek a körülmények.


Szóval úgy tűnik, hogy most már minden oké :)

2013. szept. 25. 21:31
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!