Meghalt a kutyám. Nem bánjátok, hogy leírom?

Először is nagyon sajnálom!

Én a cicámat veszítettem el és vele együtt magamból is egy darabot.

Linkelek egy hasonló kérdést:

http://www.gyakorikerdesek.hu/allatok__macskak__5207386-hogy..

Sajnos én tudom, menyire fájhat: szinte elviselhetetlenül.

Az ember el sem tudja képzelni, amíg meg nem tapasztalja.

Merem ezt mondani 45 évesen, pedig sok mindent átéltem már az életben, elsősorban hozzátartozóim elvesztését.

Szégyen vagy nem, mégsem fájt ennyire semmi.

Hű kutyám, de sokat szenvedett,

Szenvedett, aztán vége lett,

Ezüst ásó nyitott néki sírt a földben,

Arany lánc volt, melyen leengedtem

Ahány láncszem, annyiszor kívántam néki jó utat,

Öreg Blue, odaát is jól viseld magad!

(népköltés Stephen King Cujo című műve elejéről)

pszichológusként mondom, jól tetted, hogy leíratad...

kitartás, és őszinte részvétem...borzalmas dolgok ezek, de úgy kell felfogni, hogy egymásnak adtatok egy részt az életetekből...és ezt semmi nem másíthatja meg.

Nálunk 14 éves arthritises kutyus van, sajnos bármikor bekövetkezhet, hogy a lábai teljes métékben felmondják a szolgálatot és hívnunk kell az orvost...mi is felkészültünk erre, és rettenetes:(

Sokan ilyenkor azt mondják, hogy soha többet kutyát, de az az igazság, hogy ez nem jó megoldás...egy idő után, ha feldolgoztátok valamelyest és leülepedik, úgyis lesz még egy csodálatos kutyusotok...aki nem pótolja Őt, de enyhíti a hiányát, esetleg egy menhelyről, esetleg egy olyan, akinek legalább annyira szüksége van rátok, mint nektek rá.

Kitartás!

Részvétem! Nagyon sajnálom és nagyonis átérzem. A mi kutyánk majdnem 1 éve halt meg hasonlóan mint a tiétek. Daganat és végül altatás. Pedig csak 8,5 éves volt :(

akkor azt hittem belehalok. Hazajönni az üres pórázzal... :(((

De aztán kicsit jobb lett. Még mindig sokat gondolok rá, de már nem bőgök közben. A póráz viszont még mindig ott lóg az akasztón .... :(

Ez egy rohadt dolog. Együttérzek veled.

Őszintén sajnálom, ez szörnyű fájdalom lehet. Meg is könnyeztem, miközben olvastam a történetedet és a hozzászólásokat.

Nagy erőt és kitartást kívánok. Tudom, annak, aki éppen gyászol ezek csak üresen kongó szavak és nincs semmi, mi segíteni tudna.

Jól tetted, hogy leírtad, ez biztos meghatározza a mai napomat, sokan máshogy fogunk most kicsit ránézni a kutyáinkra.

Őszinte részvétem!! :(

Igen, biztosan könnyebb így, hogy leírtad. Én még nem voltam ebben a helyzetben, de mióta gazdi lettem - jó 3 éve - sajnos eszembe jut, egy-egy kisebb betegség kapcsán, hogy milyen rövid idő adatik meg velük.

Én ilyenkor arra gondolok, hogy muszáj lelkileg felkészülnöm minden eshetőségre....tudom nem lehet, de megpróbálom.

Olyan hétköznapi dolognak tűnik megszokni valamit és olyan szörnyű, fizikai fájdalom ha már nincs...

Őszintén mély részvétem...