Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Mit tudnék csinálni ilyen...

Mit tudnék csinálni ilyen esetben?

Figyelt kérdés

Először is szeretném megkérni az olvasókat, hogy csak olyan válaszoljon aki tényleg tud segíteni, ha valami idióta megjegyzésed van a kérdésemhez, tartsd meg magadnak, ez teljesen komoly és szükségem van a segítségre (Bár a nagy többség szerintem úgy sem olvassa végig, remélem majd akad valaki aki segít.)

Szóval 4 évig lovagoltam angol stílusban. Fél év kihagyás után elmentem egy helyre, ahol western stílusban oktatnak, nagyon tetszett, úgy döntöttem maradok ennél. Hosszú hetekig minden jól ment, pár hete azonban terepen történt egy kis baleset. Vágtáztunk terepen, a lovam rárúgott a mögötte lévő lóra többször is, az első pár bakolást sikerült kiülnöm, de mivel a mögötte lévő lovat nem hatotta meg a rúgás és továbbra is közel jött, a lovam tovább rúgott és próbált menekülni, aminek következtében elvesztettem az egyensúlyom, de nem estem le, a hátsó kápán megtartottam magam a bal lábammal, és próbáltam visszamászni, közben láttam ahogy a lovam izomvágtázik és milyen gyorsan megy a föld alattunk... nem állt meg. Szinte iszonyatos halálfélelmem volt és nem volt annyi lélekjelenlétem sem, hogy elkiabáljam magam, a mögöttem lévő lovas kiabált oda a vezérlovasnak hogy álljunk meg, baj van. Megálltunk, leugrottam, picit kiremegtem magam aztán egyből vissza. Utána abszolút semmi baj nem volt, vágtáztunk is, igaz nem olyan gyorsan.

A probléma csak ezután kezdődött. Iszonyatosan leesett az önbizalmam, lépésben, ügetésben abszolút semmi baj nincsen, de amint a lovam elkezd vágtázni alattam szorongok, és félek, hogy újra megtörténik a fent leírt eset. És hiába zárul a dolog pozitív élménnyel, a következő vágtaszakasznál megint parázok, és önkénytelenül is fogom vissza a lovam, nem is beszélve arról, hogy attól félek a szántóföldön kötünk ki. Ugyanis csapásokon is szoktunk lovagolni, aminek az egyik oldalán szántóföld van, a másik oldalán rőzsével teli árok. A csapás magasabban van és repedezik a széle, ha egy ló rálép könnyen leomolhat. A lovam mindig kifelé húz és kiakar menni a szélére, ami persze gyakori ellentétes irányú szárhúzást és lábsegítséget követel meg tőlem, nem is beszélve arról, hogy olyankor is mennyire félek, hogy esetleg rálép, leomlik, és vagy az árokban vagy a szántóföldön kötünk ki.

Szóval, összegezve: vágtában félek, szorongok, hogy mi lesz, ha újra leesek, ez akkor sem változik, ha vágta közben minden rendben van. Mit lehet tenni ilyen esetben, ha lehet egyáltalán?


2011. dec. 10. 20:31
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:

Én is így vagyok vele de csak a terep vágtánál. Egyszer fejre estem, azóta amikor meghallom a terep szót úgy érzem a torkomban van egy gombóc és ezt a ló is érzi rajtam. Ezért fontos hogy ne félj mert ilyen dolgok történtek, történnek, történni is fognak amíg van lovaglás. Itt csak az van hogy te őrizd meg a hidegvéred és te legyél az irányító. Nagyon jól megőrizted a hidegvéred és ügyes vagy hogy nem estél le pláne így hogy a western teljesen más mint az angol. Amúgy szerintem ezerszer biztonságosabbak azok a lovak akiket westernbe lovagoltak.A megoldás hogyha a lovad rúgos a másikra hogy te menj hátul ezzel amúgyis a minimumra csökkented a balesetek veszélyét.

A lényeg hogy a félelmet nem elhantolgatni kell hogy akkor most nem megyek terepre, hanem csak azért is menni, mert a félelmet le kell küzdeni, azzal a lóval amelyikkel voltál. Hidd el ő már nem emlékszik rá. Ez a szorongás csak benned van. Én se félek már mert tudom hogy az csak akkor volt és végig gondoltam hogy mit csinálok következőleg ha ilyen van. Volt is! És megoldottam. :) "Mindig egy kicsit feszegetni kell a határaidat" -ezt egy kedves lovas barátom mondta, mert ha félsz és a biztonságos körödön belül maradsz sose lesz semmilyen jó élményed.

Remélem érted, amit mondani próbálok. A lényeg, hogy félni fogsz egy ideig még, de minél többször fogsz kimenni annál jobban elfelejti az agyad ezt az élményt, mert hogy ez tudat alatt megy!


A rossz hír ami igaz is: Amitől félsz az be is következik. Ezért nem kell félni, hanem higgadtnak kell maradni, és élvezni kell! :)

2011. dec. 10. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:

Mindenképpen beszélj vele, és esetleg azt is megpróbálhatod, h te mész hátul.

Esetleg eljárni máshova, ahol oktatnak is :)

2011. dec. 11. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:

Azt, hogy a mögötted lévő ló ne másszon rád, azt neked kell lerendezned és akkor nem fog közeljönni és rárúgni a lovad.


Mi ezt úgy oldottuk meg, hogy amikor parellisekkel lovagoltam, akkor a lovam állandóan rámászott az előtte menőre. Ekkor az előttem menő lovas fogta a parelli botot és a csapóval meglegyintettem a lovam. Először meglepődött, megint ráment, megint kapott. Csk aegy picit csípte meg, de pont elég meggyőző volt ahhoz, hogy ne akarjon közel menni a másik lóhoz (ha csak én nem kérem). Ez még mindig jobb megoldás, hogy az előtte menő ló rúgjon rá.


Vagyis ha a mögötted jövő nagyon mászik rád, akkor fogj egy hajlékony vesszőt azt picit üsd meg a mögötted jövő lovat, csak annyira hogy megcsípje. Egy párszor el kell játszani míg összekapcsolja a dolgokat. Persze ezt előre beszéld meg a sorban következő lovassal, hogy rendezitek a problémát és legyen figyelemmel ilyenkor.

Ha a lovad nem bírja, hogy a fara fölött suhogtatsz az egyéni szoc problem, ezt a bizalmi problémát neked kell megoldani a lóval.


A vágtától nem kell félni velem is már rohant el ló, sőt akkor nem is csapatban voltam, csak egyedül. Nagy nehezen megfogtam, leszálltam, sétáltam vele vagy 1-1,5 km-t, majd visszaültem rá. Utána eltelt jó pár alkalom, amíg nem mentem ügetésnél gyorsabban, de aztán erőt vettem magamon, kicsit javítottam az ülésemen, ami új önbizalmat adott és azóta is vígan vágtázok bármilyen sebességgel.


Nem kell parázni, attól a ló is csak ideg lesz.


Amúgy hallottam olyanról, hogy a lovaglás tanulását az esés tanulásával kell megtanulni, vagyis magadtól csak úgy leesel. Ezt voltige hevederrel lehet gyakorolni futószáron. Először lépésben, majd ügetésben, majd vágtában. Így nem fogsz parázni ha később esni fogsz, mert fel tudsz készülni a talajfogásra.

Igaz a wesconyeregnek van egy plust veszélyforrása, az első kápán lévő "joystick" (mi csak így hívjuk:) ).

2011. dec. 11. 00:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 A kérdező kommentje:

Köszönöm a tippeket mindenkinek, sokat segítenek!! Az oktatómmal meg mindenképpen beszélek.


Utolsó: Azt mi is csak joysticknak hívjuk :)

2011. dec. 11. 09:37
 15/18 anonim ***** válasza:

Nekem van egy ló, aki bár nem az enyém, de nagyon szeretem, ő az első olyan ló, akit igazán megszerettem (volt ennek előtörténete is). Csomó ideig nem estem róla, pedig előtte más lovakról nagyon sokat estem, nagyon kis dolgok miatt, pl megugrás, botlás, stb. Ő rúgott, bakolt, de mindig fentmaradtam. Aztán egyszer beugratásnál előredőltem, az első mozdulata a rúgás volt, én pedig néhány lépés után leestem. Ültem ott kicsit, kiszedtem a drótkerítést a nadrágomból, aztán felálltam, és megfogtam a lovat, de nem tudom hogy estem, mert a két lábam mindkettő kívül fájt, és a derekam, fejem is. Aztán egyszer tanügettem, egy díjlovas programot csináltam fedelesben, ahol ő elég kevés időt töltött előtte, ráadásul tele volt emberekkel, mivel verseny volt, úgyhogy elég ideges volt. Egyszer valami traktorfélét elindítottak, ő sima ügetésből minden előjel nélkül ki-felrúgott, majdnem leestem az egyik oldalra, de megtartottam magam a nyakában, gondolom parádézott tovább, így leestem a jobb oldalán. A kettő között volt egy alkalom, mikor vágtában szintén játszott kicsit, majdnem leestem, már dőltem, de a nyakában megkapaszkodtam, viszont csak a nyereg elé sikerült beülni, úgyhogy ment még egy fél kört, mire sikerült felvenni, és visszaülni a helyemre. Igazából a lóban bízok, csak magamban nem. Eddig úgy voltam vele, hogy bármit csinált, nem estem le róla, de mostmár bennem van, hogy sikerült lepakoljon, akkor ki tudja, mikor történik meg megint? Az eséstől sosem féltem, azt hiszem, legalábbis úgy voltam vele, hogy nem érdekel, ha leesek. A többi lónál. Nála mindig azt nézem, hogy úr isten, hová fogok érkezni. A többinél csak lepottyantam, rajta csüngök mint egy kismajom az anyján, és azt nézem, hogy hova érkezzek... Csomószor volt már, hogy már dőltem, és majdnem leestem, lett volna esélyem kiesni a kerítésen egy padra, a múltkor szerencsére csak a kerítés mellé estem. Bent nekivághatott volna fejjel az acéloszlopnak, szóval vannak cifra esetek... Utoljára egy másik lóról estem, nem ment a vágta az előbbivel, így átültem rá. Nincs patkolva, én még ott tartottam, hogy fél éve nem ültem más lovon, és hogy milyen kis keskenyke a másikhoz képest. Ha hozzáértem az oldalához nagyon ment, ha előre tettem a lábam, rúgtam a vállát. Ezzel voltam elfoglalva, neki kicsúszott a hátsó lába, majdnem leért a hasa a földre, aztán ahogy sikerült összeszedje magát, kirúgott egy nagyot, én pont akkor ültem volna vissza, és lenyomtam egy szaltót úgy, hogy a fejem a föld felé volt, nyújtott lábbal átfordultam, és leesetem, szerencsére a lábam ért előbb földet, nem a fejem vagy a hátam.


Én is néztem a földet, hogy hol érjek földet, viszont csak egyet tudok tanácsolni... Ilyenkor ne nézz le, ha tudod magad tartani, akkor arra figyelj, hogy visszamássz, ha viszont nem tudsz kapaszkodni, vagy nincs is lehetőséged, csak esel, akkor próbálj minél jobban begombócosodni, szóval ne ess mint egy béka, széttett kezekkel, lábakkal, hanem húzd össze magad! Ha jönnek mögötted, és úgy esel, akkor kuporodj össze, védd a fejed, stb, bár szerintem ez ösztönösen jön. Ha tudod tartani magad, akkor kiabálj mindenféleképp, hogy legalább a mögötted lévők tudják, hogy mi lesz. Ha tartod magad, kiabálj, hogy álljatok meg, vagy hogy baj van. Ha tartod magad, de tudod, hogy le fogsz esni, akkor kiabálj, hogy le fogsz esni, kerüljenek ki, vagy álljanak meg, valamit mindenképp jelezz. Mikor fentmaradtam, de beültem a nyereg elé, akkor az első néhány másodperc "sokk" után észhez tértem, és visszatért a lélekjelenlétem, ne nézz le, arra figyelj, hogy mit tudsz csinálni ilyenkor. Gondolom itt elgondolkoztál, hogy úristen, mennyire gyorsan mentek, és mi van ha leesel, de ne nézz le, vagy nagyon gyorsan szedd össze magad, hogy legalább megszólalni megtudj!

2011. dec. 11. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:

Én is ilyen helyzetben voltam, vágta tanulás közben estem egy hatalmasat, utána visszaültem, de 3 évig nem ültem lovon.

Tegnap kezdtem eleinte csak lépni akartam aztán már ügettem is, a ló meg vágtázni akart de a végére már nem féltem.

Ne aggódj ha nem ér rossz élmény el fog halványulni az emlék ;)

2011. dec. 11. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=WgjVO.. Ez sokat segíthet mindenkinek szerintem, nem árt, ha tudsz picit angolul, írja, hogy mikor jó, mikor rossz, mi a hiba, mit kell javítani... Nézd meg, ha nem beszélsz angolul, feltétlen használj legalább netes szótárat, nehogy azt hidd a rosszra, hogy úgy jó:)
2011. dec. 11. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
próblj meg futószáron vagy éppen elkerített karámban vagy pályán vágtázni, ha nagyon félsz egyszerűen ne vágtázz pár hétig. a terep nem jó ötlet ilyenkor...
2011. dec. 11. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!