Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Miért csinálja ezt velem anyósom?

Miért csinálja ezt velem anyósom?

Figyelt kérdés

Mindig kedveltük egymást anyósommal, sosem vitáztunk.

De mióta össze költöztem párommal azóta nagyon megváltozott.

Mikor legelsőnek feljött hozzánk, azt megnézni hogy mi hogyan rendezkedtünk be, már elkezdett nekem okoskodni hogy ő másképp rendezte volna be a lakást. Mikor benézett a kamrába akkor is mondta hogy ő nem így pakolt volna oda be. Végig nézte a szekrényeket és kérdőre vont hogy ez ez meg miért ide van rakva. Akkor utánna hogy minek van ennyi poharam. Utánna azt nézte hogy poros-e a pult. Megnézte a szekrényeket és rendesen kiakadt hogy mi az hogy az én ruháim több helyet foglalnak. Akkor utánna leszidott hogy miért a fia asztalán festek. Mikor elment megjegyezte hogy ráférne egy takarítás a lakásra.

Amúgy én a szüleimtől úgy jöttem el hogy nem tudtam főzni, de magamtól megtanultam.

És utánna azzal piszkált anyósom hogy én egyáltalán tudok főzni. Mondtam neki hogy valamennyire tudok. Mikor vittünk nekik paprikás krumplit kóstolóba rendesen leszidott hogy minek hoztam, én szerintem ők nem tudnak enni vagy mi. És erre mondtam neki hogy de ezt a fiad főzte, akkor meg mondta ja hát az más azt meg kell kóstolni. Meg akkor mérgelt fel, mikor leégettem a paprikás krumplit véletlenül, még beszól hogy csak a kezdők járnak így. Köszi. Akkor utánna csináltam marha pörköltet akkor megszólalt hogy ő ennél sokkal jobbat csinál.

Amúgy hozzájuk két hetente kötelező ebédre menni, ha nem megyünk akkor hiszti van. Most hétvégén nem voltam náluk ebédelni. És a páromat fagatta velem kapcsolatban, hogy én szoktam-e főzni, meg hogy egyáltalán ő megeszi. Erre párom mondta neki hogy igen szokott főzni és finoman, erre mondta neki az anyja hogy nála nem jobban, mert az ő főztje azért különlegesebb.

Szóval nem tudom mi a baja neki. Eddig azt hittem hogy bír, meg hogy jó lesz a kapcsolatunk erre ezeket csinálja, egyszerűen fogalmam sincs hogy miért.

Szerintettek mi lehet a baja?


2021. máj. 3. 10:32
1 2 3 4
 11/39 anonim ***** válasza:
28%

ő másképp rendezte volna be a lakást. Mikor benézett a kamrába akkor is mondta hogy ő nem így pakolt volna oda be


Igen, és? Lehet, hogy én is ezt mondtam volna, pedig nem vagyok az anyósod. Kötelező azt mmondani, hogy hű, szuper, de jó, pont így gondolom én is? Nem. VAn véleménye, elmondta. Meghallgatod, ennyi. Nem parancsolt rád, hogy pakold át, egyszerűen elmondta, mit gondol.

2021. máj. 3. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/39 anonim ***** válasza:
95%
Én a vénasszonyt is, de a gyáva fiacskáját is helyretettem volna, aki nem tudja az anyjának elmondani a helyzetet. Biztos nem tűrném.
2021. máj. 3. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/39 anonim ***** válasza:
23%

Nem a fia gyáva ,a kérdező. Van szája. Neki van baja a vén asszonnyal.

De ,szerintem a kérdező is felfújja az egészet. Ahogy a 11-es írja.

Mondja neki , hogy drága mama nekem így jó.

Ennyi.

2021. máj. 3. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/39 anonim ***** válasza:
73%
12-es sem merné a mama szemébe mondani. Az az igazi gyávaság.
2021. máj. 3. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/39 Tepfal ***** válasza:
97%
Hát nem tudom 11-es, hogy te találkoztál-e ilyen emberrel már, de az én anyósom is sajnos olyan, hogyha átjön, mindenbe bele kell kötnie. Téged ha vendégségbe hívnak, tényleg körbejárod a lakást, benézegetsz a szekrényekbe, és elkezded elmondani a véleményed? Szerintem ez irtó nagy bunkóság. Más az, hogyha valaki kikéri a véleményed, nyilván nem kell hazudni, ha nem tetszik. De lehúzni kérés nélkül, amikor vendégségben vagy? Ez szerintem bunkóság.
2021. máj. 3. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/39 anonim ***** válasza:
80%
14-es, de mondtam :) Voltam is minden, csak jó nem :) Nem kell a szomszédba mennem nagy pofáért, én nem vagyok a sarokban becsicskuló nő. 12#.
2021. máj. 3. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/39 anonim ***** válasza:
39%
15, első alkalommal történt, szerintem semmi kivetnivalót nem lehet találni abban, hogy körülnéz. Gondolom, te is megmutattad az új lakást másoknak.
2021. máj. 3. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/39 anonim ***** válasza:
100%
Mi is megmutattuk, de a szekrénybe nem nézett be senki, meg számolta nekem mennyi ruhám van, meg bögrém.
2021. máj. 3. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/39 anonim ***** válasza:
72%
Kéretlenül nem mondunk negatív véleményt, 11-es, mert aki ezt megteszi, az egy neveletlen, tapintatlan bunkó, kedves 11-es ...
2021. máj. 3. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/39 Tepfal ***** válasza:
100%

#17: Igen, megmutattam, és anyóson kívül senkinek nem jutott eszébe benyitogatni olyan helyiségekbe, kinyitni olyan bútorokat, amiket mi nem mutatattunk. Jó, hogy nem a fehérneműimet vagy a szexjátékainkat nézegeti :D

A finom véleménnyel sincs gond, vagy a kérdésekkel, tanácsokkal. Ettől más az, amikor valaki úgy jön be, hogy keresi, hogy mit szólhat le. Én örülök neki, ha neked nem ez a tapasztalatod.

2021. máj. 3. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!