Borostyán anyós? Mit csináljak vele? Jó ötlet a gyerekvállalás, vagy csak olaj a tűzre?

Anyósom nem tud elengedni minket.

Férjemmel 2 éve vagyunk házasok, 5 éve vagyunk együtt, anyósomékkal egy fedél alatt élünk.

Szeretnénk saját életet, és lassan saját családot, hiszen én már 30 éves vagyok.

Anyósom nem tudja elfogadni, hogy a fia felnőtt, még mindig "kisbabám"-nak hívja, gyerekként kezeli. Férjem a tőle telhető legjobban próbálja jelezni neki, hogy nem szükséges így viselkednie. De a falnak is beszélhetne.

Én szólni nem merek, csak magam ellen hívnám ki a sorsot, illetve anyósomat, akinek férjemen kívül még 3 fia van, s minddel így viselkedik. Férjem a legidősebb és legdrágább fiú számára.

Jó látni, hogy szeretik egymást, de lassan torokszorító és gyomorforgató érzésem kezd kialakulni. Mikor jeleztük, hogy házakat nézünk, és volt egy hely, ahová menni akartunk, anyósomnak egy hétig migrénje volt.

Most férjem egy új helyen dolgozik, és anyósom minden nap kimegy elé autóval, úgy hozza haza.

Rosszul esnek ezek a dolgok, hogy nem akarja, hogy önállósodjunk, saját családunk legyen, fáj neki, így nekem is fáj, hogy így érez.

Tehetetlennek érzem magam.

Mikor jeleztem, hogy mi is szeretnénk már családot, mert az én koromban neki már 4 gyereke volt, csak annyit mondott, hogy nekem máshogy alakult az életem. Mintha tagadná az idő múlását. Szobája falán ott van a 4 fiú képe, és bár én is már a család tagja vagyok, férjemről és rólam nem közös kép van.

Anyósom mindenbe beleszól, és nem merek visszaszólni, nem akarok összeveszni, elveszíteni a férjem. A szobánkat is ő akarta berendezni, ahogy külön a kis amerikai konyhánkat is. Mikor kész tervvel álltunk elé, hogyan szeretnénk. Akkor kicsit elszakadt nálam a cérna, és férjem végül szólt, hogy ne szóljanak bele ebbe. Azóta nem szóltak.

Férjemmel egyre többet vitázunk pár hete az anyós miatt. Ő nem akar előre szólni, mert azt mondja, úgy nem értené meg az anyja. Csak az adott feszült helyzetben egy jól irányzott jelzéssel érti csak meg, hogy eddig, ne tovább. De én már úgy érzem, torkig vagyok. Tudom, hogy meg kell nyugodnom, a házasságunk érdekében. Nagyon szeretem őt, mindent feladnék érte.

Családot szeretnénk, pár hónapon belül gyerekvállaláson gondolkodunk. Anyósomék házában azonban ez nem lenne kivitelezhető, mert nincs annyi szobánk. Első körben apámhoz költöznénk, aki egyedül él, egy három szobás lakásban. A költözést nem tudjuk előbb megtenni, a "családi béke érdekében". Jó érvek kellenek, hogy el tudjunk költözni, hogy ez "elfogadható legyen". Ha pedig gyereket vállalunk, az egy jó érv.

Attól is félek, hogy anyósom irányítani akar majd, hogy hogyan neveljem a gyerekem, mert neki 4 van. Erőtlennek érzem magam ehhez.

Úgy érzem, nem akarják, hogy önállósodjunk, függőségben akarnak tartani minket. Főleg anyósom, és az ő szülei. Mindent szeretnek kontroll alatt tartani.

Sógorom vidékre költözött, kollégiumban lakik mert egyetemre jár. Anyósom dúl-fúl, borzalmas kedve van emiatt. Mikor egyszer kicsúszott a számon, hogy nem is baj, mert sógorom legalább önállósodik kicsit, nekem is jót tett, mikor 5 évig kollégista voltam, rávágta dühösen, szikrázó szemekkel, hogy "Ne önállósodjon!". Mindezt egy nagykorú férfire. S mindez az összes többi sógoromra is igaz. Engem legutóbb "viccből" házisárkánynak hívott. Mikor mondtam, hogy ez nekem bántó volt, hitetlenkedve kérdezte, hogy "ezzel is megbántottalak?", ezzel éreztetve, hogy túl érzékeny vagyok. Mikor vicces, de én meg őt látom túl érzékenynek. Szeretnék jó kapcsolatban lenni, de úgy érzem, nem tudok határt szabni ebben a helyzetben, és nem vagyok biztos benne, hogy tovább kéne bonyolítani a dolgokat a gyerekvállalással. Viszont ha saját családot nem vállalunk, anyósomék házában maradunk, gyerekszerepben. Én meg ha még éveket várunk, addig kiöregszem abból, hogy anya lehessek. Anyósomat pedig látszólag ez nem izgatja, csak a fiai számítanak. Férjével, apósommal a kapcsolata nem túl meleg és közeli, inkább a gyerekeibe kapaszkodik. Mi férjemmel szeretjük egymást, sokat beszélgetünk, megöleljük egymást, figyelünk egymásra. Ő kitalálta, hogy társfüggőek vagyunk. Ez is nagyon fájt tőle.