Borostyán anyós? Mit csináljak vele? Jó ötlet a gyerekvállalás, vagy csak olaj a tűzre?
Anyósom nem tud elengedni minket.
Férjemmel 2 éve vagyunk házasok, 5 éve vagyunk együtt, anyósomékkal egy fedél alatt élünk.
Szeretnénk saját életet, és lassan saját családot, hiszen én már 30 éves vagyok.
Anyósom nem tudja elfogadni, hogy a fia felnőtt, még mindig "kisbabám"-nak hívja, gyerekként kezeli. Férjem a tőle telhető legjobban próbálja jelezni neki, hogy nem szükséges így viselkednie. De a falnak is beszélhetne.
Én szólni nem merek, csak magam ellen hívnám ki a sorsot, illetve anyósomat, akinek férjemen kívül még 3 fia van, s minddel így viselkedik. Férjem a legidősebb és legdrágább fiú számára.
Jó látni, hogy szeretik egymást, de lassan torokszorító és gyomorforgató érzésem kezd kialakulni. Mikor jeleztük, hogy házakat nézünk, és volt egy hely, ahová menni akartunk, anyósomnak egy hétig migrénje volt.
Most férjem egy új helyen dolgozik, és anyósom minden nap kimegy elé autóval, úgy hozza haza.
Rosszul esnek ezek a dolgok, hogy nem akarja, hogy önállósodjunk, saját családunk legyen, fáj neki, így nekem is fáj, hogy így érez.
Tehetetlennek érzem magam.
Mikor jeleztem, hogy mi is szeretnénk már családot, mert az én koromban neki már 4 gyereke volt, csak annyit mondott, hogy nekem máshogy alakult az életem. Mintha tagadná az idő múlását. Szobája falán ott van a 4 fiú képe, és bár én is már a család tagja vagyok, férjemről és rólam nem közös kép van.
Anyósom mindenbe beleszól, és nem merek visszaszólni, nem akarok összeveszni, elveszíteni a férjem. A szobánkat is ő akarta berendezni, ahogy külön a kis amerikai konyhánkat is. Mikor kész tervvel álltunk elé, hogyan szeretnénk. Akkor kicsit elszakadt nálam a cérna, és férjem végül szólt, hogy ne szóljanak bele ebbe. Azóta nem szóltak.
Férjemmel egyre többet vitázunk pár hete az anyós miatt. Ő nem akar előre szólni, mert azt mondja, úgy nem értené meg az anyja. Csak az adott feszült helyzetben egy jól irányzott jelzéssel érti csak meg, hogy eddig, ne tovább. De én már úgy érzem, torkig vagyok. Tudom, hogy meg kell nyugodnom, a házasságunk érdekében. Nagyon szeretem őt, mindent feladnék érte.
Családot szeretnénk, pár hónapon belül gyerekvállaláson gondolkodunk. Anyósomék házában azonban ez nem lenne kivitelezhető, mert nincs annyi szobánk. Első körben apámhoz költöznénk, aki egyedül él, egy három szobás lakásban. A költözést nem tudjuk előbb megtenni, a "családi béke érdekében". Jó érvek kellenek, hogy el tudjunk költözni, hogy ez "elfogadható legyen". Ha pedig gyereket vállalunk, az egy jó érv.
Attól is félek, hogy anyósom irányítani akar majd, hogy hogyan neveljem a gyerekem, mert neki 4 van. Erőtlennek érzem magam ehhez.
Úgy érzem, nem akarják, hogy önállósodjunk, függőségben akarnak tartani minket. Főleg anyósom, és az ő szülei. Mindent szeretnek kontroll alatt tartani.
Sógorom vidékre költözött, kollégiumban lakik mert egyetemre jár. Anyósom dúl-fúl, borzalmas kedve van emiatt. Mikor egyszer kicsúszott a számon, hogy nem is baj, mert sógorom legalább önállósodik kicsit, nekem is jót tett, mikor 5 évig kollégista voltam, rávágta dühösen, szikrázó szemekkel, hogy "Ne önállósodjon!". Mindezt egy nagykorú férfire. S mindez az összes többi sógoromra is igaz. Engem legutóbb "viccből" házisárkánynak hívott. Mikor mondtam, hogy ez nekem bántó volt, hitetlenkedve kérdezte, hogy "ezzel is megbántottalak?", ezzel éreztetve, hogy túl érzékeny vagyok. Mikor vicces, de én meg őt látom túl érzékenynek. Szeretnék jó kapcsolatban lenni, de úgy érzem, nem tudok határt szabni ebben a helyzetben, és nem vagyok biztos benne, hogy tovább kéne bonyolítani a dolgokat a gyerekvállalással. Viszont ha saját családot nem vállalunk, anyósomék házában maradunk, gyerekszerepben. Én meg ha még éveket várunk, addig kiöregszem abból, hogy anya lehessek. Anyósomat pedig látszólag ez nem izgatja, csak a fiai számítanak. Férjével, apósommal a kapcsolata nem túl meleg és közeli, inkább a gyerekeibe kapaszkodik. Mi férjemmel szeretjük egymást, sokat beszélgetünk, megöleljük egymást, figyelünk egymásra. Ő kitalálta, hogy társfüggőek vagyunk. Ez is nagyon fájt tőle.
válasza: válasza:
válasza:Nem bántásból, hanem teljesen őszintén, magam is járok, tehát szívemből mondom: nektek nem gyerek, hanem pszichológus kell! Az egész családnak! Nyilván anyósodat nem fogod tudni elküldeni, de te elmehetsz, esetleg a férjed is. Tanúlságos lesz.
Gyerekek vagytok ti még. Gyereknek meg nem kell gyerek. Továbbá nincs otthonotok sem. Anyósodék háza, apád háza meg nem a ti otthonotok, hanem az övüké. Ha más nyakára szülsz, még egy bajt csinálsz magadnak a meglévő mellé (aki a férjed).
Egyébként meg tudod ki ölelgetné anyóst. Minek alázkodsz meg ennél is jobban?
válasza:Nahát ez a gondolatsor is megér egy misét, amiről (legalábbis én) még nem beszéltem: "A költözést nem tudjuk előbb megtenni, a "családi béke érdekében". Jó érvek kellenek, hogy el tudjunk költözni, hogy ez "elfogadható legyen". Ha pedig gyereket vállalunk, az egy jó érv."
Családi béke: nem kell mindenáron családi béke. Nálatok háború van és ez nem család, a család összekötő kapcsa ugyanis a szeretet. A valós helyzetet nem kell elmaszkírozni, hanem a realitásokat tudomásul venni.
Érvek kellenek, magyarázkodni kell, elfogadást, engedélyt kell kérni az anyóstól, hogy egy házaspár külön éljen? Hol élsz te, kérdező? És ehhez eszközként használnál egy új életet, ürügyként, hogy rá való tekintettel áldást adja a mami a különköltözésre? Ezért jönne világra egy gyerek? Te valami elképesztően el vagy tájolódva! És mit eszel a férjeden, akivel csak veszekedtek, mert tutyimutyi módra tapad az anyjához, reszket tőle és nem áll ki melletted?
Miféle családból jöttél te, kérdező? Merthogy ti se voltatok százasok, az biztos!
válasza:Az apádhoz költözés sem megoldás. Látszik, hogy nulla önbizalmad van, van viszont megfelelési kényszered, konfliktuskerülő magatartásod és hibás önértékelésed. Ezekből teljesen világos, hogy a szüleid eleve elszúrták a gyerekkorodat, de még ezt le is írod később. Nem kéne egy olyan apához menekülni, ott kerülni alárendelt, kiszolgáltatott helyzetbe, akinek kb. az egészet köszönheted. Mert az, hogy bántalmazó kapcsolatba kerültél, meg hogy most milyen szituban vagy, ez mind ennek az eredménye, hogy nincs normál önértékelésed, nem tudod felismerni a saját érdekeidet, szükségleteidet, nem tudsz kiállni magadért, hagyod hogy uralkodjanak feletted. Amíg ezt nem dolgozod ki magadból PSZICHOTERÁPIÁN, addig ilyen bonyodalmakban lesz részed, olyan emberek fognak körülvenni, amilyenek.
Olyan nincs, hogy anyagi okokból szívjon valaki. Lehet csinálni ilyet, csak utólag belátni, hogy tök fölösleges volt - lesz igazán szívás. Engem ugyan nem érdekelt az, hogy nem tudok félretenni lakásra, csak úgy zúztam el a mérgező szüleimtől, amint lett keresetem. Tesókám meg maradt otthon a tiédhez hasonló elgondolásokkal. Eredmény: van saját lakása, közben egy lelkileg teljesen megkeseredett, frusztrált nyomorék lett, aki a mai napig a szüleit hibáztatja az életéért.
De ez is a Te pszichózisodnak köszönhető, hogy nem látod a lehetőségeket és csapdában érzed magad az életedben. Ez már csak ilyen sajnos. Ha ránk hallgatsz: terápiára mész. A többi jönni fog magától. Mármint a lehetőségek, megoldások.
válasza:#76: Baszki, ez még gázabb, mint eddig tűnt. Nem, a gyerek nem lesz jó indok, sőt, sokkal sokkal erősebb indok lesz, hogy ki nem tehetitek a lábatokat a házból, sőt lehetőleg nyissátok össze a lakrészeket, hogy az anyós kvázi lakótársként ott legyen veletek egy konyhában, egy fürdőben, hogy segítsen a gyerekkel, vagy csak szimplán a gyerek közelében legyen. A férjed akkor sem mer majd lelépni, amikor gyerek lenne, ahogy az igen bátor sógor is inkább hazaköltözött, akkora volt a nyomás. Ha te nem itt akarsz megöregedni, amíg a mama meg nem hal, akkor hagyni kell a pasit és lelépni.
#65,68
válasza: válasza:Ja igen, én inkább élném le egyedül az életemet, mint így. Értem, félsz magánytól, meg bántalmazás nélküli kapcsolatot kerestél - de ez is patológiai eset.
Ha a helyedben lennék elköltöznék apukámhoz (természetesen adnék lehetőséget a díszpintynek velem jönni - nem fogja megtenni) és sügősen elkezdenkék járni pszichológushoz. Addig is kezdj el pl. Eric Berne-t olvasni, jót fog tenni.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!