Anyóssal együttélni?

Nem.

Még a szüleimmel sem élnék egy házban, telken, hiába szeretjük a saját és egymás szüleit is. Gyakran is találkozunk egymással, de együttlakni nem tudnánk, mindenkinek megvannak a saját kiakakult szokásai, ami együttélve hosszú távon nem menne.

Egy telken igen, akkor, ha meg lenne határozva, kinek melyik rész jut a telken, és annak rendezésébe a másik nem szólna bele.

Házban nem. Amúgy én nagyon szeretem anyósom, ő is engem, amolyan anya-lánya kapcsolat van köztünk, apósommal semleges a kapcsolat ÉS laktunk is együtt 10 hónapot, míg kész lett a házunk.

Na, mi igyekeztünk alkalmazkodni mindenben, hiszen az ő hàzuk, köszöntük, hogy befogadtak minket, ők meg igyekeztek szintén alkalmazkodni ahhoz, hogy ott vagyunk, de a végén már atért érezhető volt némi feszültség amiatt, hogy nagyon másképp éltünk, másképp láttunk dolgokat.

Most mondok egy példát, ők pl. tisztaságmániásak, apósom azon is ki tudott akadni, ha 1 levél ott maradt a komódon. Ez van, nyilván elöfordult velünk, hogy mi ilyenekre nem figyeltünk, de egy dolog pár alkalommal csendben maradva lerakni valamit a polcról, hogy bocsi, eszünkbe se jutott, hogy ez baj, meg más napi szinten így élni, hogy minden apróságok oda kell figyelni, mert a másik nem bírja elviselni. Vagy anyósom pl. mindent is Domestossal takarít, ami az ő dolga, de én környezettudatos emberként ezt tuti nem nézném naponta a saját otthonomban, ő meg lemondani nem akarna róla, érted.

Ez a sok apróság azért hosszútávon felgyűlik.

Pont úgy gondolom, mint az 5-ös, 7-es, 13-as, és részben a 14-es.

Egy telken sem, még a saját szüleimmel sem.

Most mondjam azt apósomnak, hogy a lomjait, amiket "még jó lehet valamire" elven tartogat, mind elvitetjük, hogy legyen hely és rend, és a kertet többé nem használhatja hulladéklerakónak (ami feleslegessé válik, bútortól autóalkatrészig, azt csak oda kibssza, hogy se pénzt, se időt és energiát ne kelljen áldozni az eltakarítására), mert én egy normális kertet akarok, ahol lehet szabadidőt tölteni? Mondjam azt anyósomnak, hogy csepegtetőtálcát veszünk, és nem kiterített konyharuhára tesszük száradni az edényeket, mert hiába tiszta az a rongy, nekem ez nem gusztusos?

Anyámnak (és igazából apámnak is) inkább a benti dolgai zavarnak, és már akkor sem bírtam vele, mikor még ott laktam. Nem változtatna miattam. Anyósomék meg pláne nem, hát ki vagyok én nekik?

És ezeknél sokkal kisebb apróságokkal is kiidegelnénk egymást együttlakva.

"Vegyél vastagabb kabátot, hideg van, ne menjél ebben, de, vedd elő, megfázol", "vezetőváltás van a munkahelyeden, ÚRISTENMOSTMILEEEESZ?!", "*benyit* mit reggeliztek?", "nem kell az oda, minek az", "miért most nyírod a füvet?"

A mi szüleinkkel nem lehet együttélni. Anyósomék szemében sosem töltjük be a tíz évet sem, anyámék meg nem érik fel ésszel, hogy másoknak máshogy jó, kényelmes vagy praktikus, meg másoknak más fontos.

Mindig van, aki ilyen kérdéseknél azt írja, intelligenciától függ az egész. Szerintem nem, hanem életstílus és gondolkodásbeli hasonlóságoktól (avagy különbségektől). Legfeljebb csak ezután jön az intelligencia. Már az első kettőben lemorzsolódik 80 százalék, a maradék elsöprő többsége pedig simán nem elég intelligens ehhez. Az emberek általában nem azok, ez az igazság.

Embere válogatja.Enyémmel biztosan nem akarna senki,maximum

egy alien vagy predator bírná elviselni ideig óráig.

Egy telken de még egy városban SEM.

Kizárt, ugyanis nincs kedvem enni a kefét, ha az anyósom esetleg NEM intelligens és minden másnap átjárkál vagy folyamatosan belém köt, mondván az az ő háza, nekem k... a nevem.

Felejtős.