Hogyan hatott a családotok életére, az, hogy rosszba vagytok az anyósoddal, esetleg nem találkoztok? Esetleg van olyan valaki, akit a saját anyja sem értett meg igazán, miért döntött így?

5-ös! A szívem szakad meg, hogy ezt írtad. Mi is egy ilyen helyzetben vagyunk, a tesóm felesége gyűlöl bennünket. Sajnálom szegény gyerekeket, mert rengeteg szeretettől fosztja meg őket. Gyakorlatilag el vagyunk tiltva, de mi vagyunk a szemetek azért amit csinálunk, és azért is amit nem. Ha megyünk az a baj, ha nem az. Mindenbe belekötnek, a tesóm teljesen el van nyomva, már egy csomó gyógyszert szed. A feleség nem akarja rendezni a kapcsolatot, nem nyitott semmire. Már megtiltotta tesómnak, hogy a gyerekeket elvigye anyáékhoz. Szomorú történet, aminek a gyerekek lesznek a legnagyobb vesztesei.

Nem tudom, hogy a gyerekek mikor veszik észre, hogy az anyjuk mart el mindenkit mellőlük (nagymamát, nagynénit, nagybácsit, unokatesókat). Mindez egy beteg nő képzelgései miatt. Szomorú...

Kedves Kérdező! Hát még csak nem is hasonló a helyzetünk, mert a mi családunkban a meny bizony képzeleg. Nem én és anyukám nem bírja őt elviselni, hanem ő nem bír bennünket. Nem is értem miért olyan pasit választott akinek van családja. Nem mondom, hogy én semmiben nem vagyok hibás, de minden tőlem telhetőt megtettem először azért, hogy jóban legyünk, később már csak egy tűrhető viszonyért, de amikor az ember éveken keresztül csak lenézést, gyűlöletet és szájhúzogatást kap, akkor megutálja a másikat. Le se írom az aljas kis húzásait, mert annyira durvák, hogy lehet, hogy én se hinném el ha mástól olvasom. Ő kitalál dolgokat, utána pedig ő maga is elhiszi, hogy azok úgy történtek. Anyámat szemtől szemben meghazudtolta nem egy alkalommal. Szerintem van valami pszichés baja, mert normális ember nem tesz ilyen dolgokat. Légy szíves ne hasonlítsd magad hozzá. Ő terhesen azon élvezkedett, hogy nekem elment a babám. És ez még nem is az utolsó csepp volt nálam.

Ne haragudj, de egy ilyet mint ő, én már nem tudok emberszámba se venni. Én nem tiltanám meg a férjemnek, hogy a gyerekeinket elvigye a szüleihez. Azt sem tudom elképzelni, hogy ne köszönjek anyósomnak. Lehet, hogy anyukámban túltengett a segítő szándék, de ennek elintézésre akkor sem az a mód. Finoman is lehet szólni, ha valakinek valami nem tetszik. Tesóm elhívta anyukámat, a menynek nem tetszett. Ilyenkor ki a hibás? Nem tehetek róla, hogy ők nem beszélnek egymással. A gyerekeken is látszik már, hogy valami nagyon nem stimmel. Nem részletezem, nem az én dolgom, van saját családom. Szerettem volna viszont, ha a gyerekeimnek van nagybátyjuk és unokatestvéreik. A sógornőm viszont úgy gondolja, hogy neki ez nem kell, tehát a gyerekeket is megfosztja egy csomó szeretettől. MIndegy, hogy kinek mit terjeszt rólunk, már nem érdekel, az igazság akkor is igazság marad. Már csak azt nem értem hogy tud tükörbe nézni.

Nyugodtan lepontozhattok, az sem változtat a tényeken.

11, és 15 vagyok.

Amúgy nekem nagyon hasznos a "másik oldal" nézőpontját is megismerni. Sajnos a sógornőm abszolút nem volt nyitott egy normális viszonyra velem, hiába próbáltam vele többször is beszélni. Eleinte csak furcsa volt, hogy ha megyünk hozzájuk, akkor miért megy ki mindig a szobából. Először tesómtól kérdeztem, hogy mi baja, de ő csak annyit mondott, hogy semmi baja, csak ő ilyen furcsa. Évekig próbálkoztam sajnos, már bánom, mert nem érdemelte meg. Olyan szempontból viszont nem bánom, hogy ha magamba nézek, akkor nyugodtan állíthatom, hogy én mindent megtettem, de azzal nem tudok mit kezdeni, hogy zsarolja a tesómat (tesóm elszólta magát). Nyilván én érzékenyebb vagyok arra, amikor valaki mindenért az anyóst hibáztatja, ti pedig arra vagytok érzékenyek, amikor a meny a hibás. El kell fogadni, hogy vannak bunkó anyósok és bunkó menyek. Ki egyiket, ki másikat tapasztalja. Az viszont sosem árt, ha megismerjük a másik fél álláspontját.

Viszont ha a másik felet a rosszindulat és az önzés motiválja, akkor nincs mit tenni.

Kedves Utolsó, hozzánk viszont nagyon jönnének a gyerkőcök, sosem akarnak hazamenni. Az anyjuk nem szokott jönni. Egyik gyerek se anyás. A kisebbet a négy fal között tartotta, ő a szülein és a testvérén kívül mást nem is ismert. Mostanra már ő se anyás. Persze semmi közöm hozzá, de amikor pl. elmentünk hozzájuk, és anyuka a szobában traccsolt a kolleganőivel, miközben szegény baba kivörösödött fejjel sírt az éhségtől, akkor anyám kivette a sógornőm kezéből a gyereket, adott rá tiszta ruhát (olyan savanyúszagú volt szegény), és megetette. Teljesen be volt már horpadva a kutacsa. Tudod, én azt a tekintetet ahogy az a kisbaba akkor nézett, soha nem fogom elfelejteni. Persze anyám volt a sz.r szemét, hogy ezt meg merte tenni. Tudom, neki sincs semmi köze hozzá, de ha éhezik a gyerek, akkor nem biztos, hogy anyuci lelkét a legfontosabb ápolgatni.

Tudom, hogy szerinte én is egy sz.r alak vagyok, de sosem passzolnám le a beteg gyerekeimet azért, hogy egy hétre elutazhassak. Még ha normálisan foglalkozna a gyerekekkel, akkor oké, de ezt sem teszi. Szerinte az rendben van, ha két 2 éven aluli gyerekre rácsukja az ajtót, és a nagyobbik vigyáz a kicsire.

Hát igen, biztosan ilyen is van. De ez ellen a testvéred miért nem tesz semmit? Az ő felelőssége ebben hol van, ha a felesége nem gondozza megfelelően a gyerekeiket, magukra hagyja őket? Ezt mint az apjuknak, nem kellene elnézni, és tennie kellene valamit. Nem? Méghozzá neki, és nem a családjának. Mert azt csak nem akarod mondani, hogy a testvéred valami ügyefogyott, aki ezeket a dolgokat nem látja, nem tud róluk?

Egyébként az én férjemet is idiótának akarták beállítani, aki szegény nagyon befolyásolható. Látszik, hogy a szülők saját gyereküket sem ismerik, sem a testvérek egymást, mert nagyon nem így van.