Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Szerintetek jogos, ha emiatt...

Szerintetek jogos, ha emiatt nem szívesen bízom anyósra a gyerekemet?

Figyelt kérdés
Nem vagyok olyan anya, aki szerint csak ő vigyázhat a gyerekre, mindent neki kell csinálnia, mert más úgyse tudja. Már pár hetesen is rá mertem bízni anyukámra a lányom, amíg elmentem boltba vagy hagytam, hogy elvigye babakocsival sétálni, amíg én otthon kicsit pihenek. Anyósnak is lenne erre igénye és kérdezi is, hogy mikor lehet nála. Már az elején meg volt köztünk az a pár lépés távolság, mert teljesen más típusúak vagyunk, más a gondolkodásunk, de ez nem befolyásolna abban, hogy az unokájával milyen legyen a kapcsolata. De a férjem már a kapcsolatunk elején mondta, hogy nincs jó emléke a gyerekkoráról, mert mindenért leszidták, sokszor meg is verték. Olyan dolgokért ordítottak vele és verték meg, amiről nem is tehet (nem mintha szerintem erre lenne mentség), például hogy véletlen eltört valamit vagy rosszul csinált. Nem gondolom, hogy most annyira mások lennének és nem hagynám, hogy a gyerekemmel is így bánjanak.
2014. nov. 27. 22:47
1 2 3 4 5
 21/41 anonim ***** válasza:
91%
Bocs elkuldtem hamarabb. Szoval a ferjemmel is ilyen volt az anyja,de a gyerekunkkel teljesen mas. Raszolni sem mer,mindent megenged neki,ugy kell szolnom hogy fogja szigorubban mert a popoja kivan nyalva. En azt javaslom probald ki es meglatod. Ha gond van akkor tobbet nem adod oda.
2014. nov. 27. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/41 anonim ***** válasza:
Jött itt elég sokrétű hozzászólás. Ezt neked kell tudnod. Amíg nincs bűntudatod, emiatt addig...... mivel kiírtad nyilván már van egy kicsi. :D Megerősítést szeretnél kapni, de nincs is ezzel baj a te gyereked nem kísérleti bárány, rábízd és ha rosszul bánik vele többet nem viszed. Ugyanakkor az unokája is, tehát joga van látni. :D Döntsd el te. Én nem érezném magam rosszul emiatt a helyedben, ha nem akkor nem.
2014. nov. 28. 00:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/41 anonim ***** válasza:
93%
21: Nálunk is ez van... Nálunk több étkezés hisztibe fulladt, emlékszem hányszor ültem a tányér felett mert "addig innen fel nem állsz amíg meg nem eszed", most meg minden unokának a kedvence van sütve-főzve, ha kell többféle. Édesség vacsora előtt? Hát persze! Amit csak megkívánnak! Már inkább a túlzott kényeztetés a baj nálunk.
2014. nov. 28. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/41 anonim ***** válasza:
36%

Csak szólok a nagyszülőknek jogilag van láthatási joguk.

Veszélyes vizekre evezel, például én ezt a társammal beszélném meg, férjeddel gondolom beszéltetek erről.

Az meg, hogy kinek milyen emléke van, hát lehet a férjed egy átok kölök volt.

2014. nov. 28. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/41 anonim ***** válasza:
89%

Aranyosak vagytok, szinte mindenki ajanlgatja az anyost, hogy biztos milyen jo nagymama, es csak anyanak volt csapnivalo.

Lassuk akkor, az en nagyszuleim agyonvagtak szinte naponta, bezartak fel napra a szekrenybe, nagyanyam a fejemre boritotta a forro huslevest stb.

Es kepzeljetek, anyamat sosem bantottak...

Anyos szinten verte a ferjem, egy eves volt a fiunk, es mama racsapott a kezere, mert kilottyent a levese a kanalbol.

Nem bizom ra, inkabb a szomszedra...

2014. nov. 28. 06:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/41 anonim ***** válasza:

Én is azt mondom, hogy amíg nem ad rá okot, addig ne tiltsd el.

Ez majdnem olyan, min a nyuszika esete a medvevel és a fűynírójával. Csak mert a orzzal nem volt kedves a medv, nyuszika azonnal nekitámad, mert biztos vele is olyan lenne.


Nem mondom, hogy minden nagyszülő jó, lásd az egyik válaszadó esetét, az eséyt viszont érdemes megadni.


Én is ültem ott estig asztalnal, viszont anyukám már évek óta tudja, hogy hibázott, meg is beszéltük.

Ngyon sok dologban hibáztak, ezeket már látják és tudják, sosem követnék el újram plusz ő is vallja,mhogy az unokát nem neki kell nevelni.

Azért várja annyira, azt mondja nem az ő felelőssége a nevelés( persze nem hagyna rá mindent, de az más)

Szerencsére nekem jő a viszonyom velük,més már nst felhívtáka. Figyelmünket mire figyeljünk, mármint azokra amik nekik utőbb egyértelműek, akkor rosszul kezelték, mikor gyerekek voltunk.

A nagyapám is oszttt 1-2 pofont az apukámnak,msőt 18 évesen kítette itthonról egy vita hevében( kibékültek utána) de ránk, unokáira maximum erélyesebben rászólt.


A férjem nagybátyja ütötte-verte a gyerekeit, mai napig emlegetik, és hogy egyvadállat volt, a unokáira sosem emelt kezet és imádják, és sosem értik,mha bezselgetésnvan, akkor miről van szó...

Vegül annyit mndanak nekik,mhogy a papi nem mindig volt ilyen kedves..


Persze teljesen érthető az aggodalmad, az lenne furcsa, ha nem tennéd.

Szerintem a nevelési elveket érdemes tisztázni, vagy csak beszélgetni róla, hogy mindenki tisztán lásson ;)

2014. nov. 28. 07:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/41 anonim ***** válasza:
89%
Nem értem miért kéne mindenáron ott hagyni??? Menjetek együtt maradj ott te is. Nem kötelező neki kettesbe lenni a gyerekkel. Ott vagytok nála 2 hetente pár órát már látja, alakula kapcsolat. Nem mered akkor ne bízd rá.Majd lesz nagyobb amikor magától menni akar.
2014. nov. 28. 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/41 anonim ***** válasza:
91%
Kérdező! Szerintem adj anyósodnak egy esélyt. EGYET! Ha a jelét látod hogy nem úgy bánik vele ahogy te jónak látod, akkor el lehet gondolkodni, hogy mit tegyetek. Amúgy azok után ahogy a férjeddel bánt gondolod, hogy megkockáztatja, hogy egy meggondolatlan tettével elveszítheti a fiát és a családját?
2014. nov. 28. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/41 anonim ***** válasza:
13%

Nem akarok védeni senkit, de azért itt csak az egyik oldalt hallottuk, a férjedet.


A mama lehet másképpen adná elő a történteket, és nem biztos, hogy valaki is hazudik, csak nyilván másként élték meg.


Bizonyára van igazság a férjed történetében, de lehet nem volt az annyira "gáz" mint ahogy neki tűnik. A gyerekek felnagyíthatnak sok mindent és aztán így marad meg az emlékekben, főleg a negatívakat. Pl. ha félnek egy kutyától, akkor később úgy emlékeznek rá, hogy óriási volt, közben meg egy tacskóról van szó.

2014. nov. 28. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/41 anonim ***** válasza:
Annak idején ha megérdemeltük,nálunk is elcsattant egy-egy pofon.De anyukám az unokáihoz teljesen máshogy viszonyul.Azt mondja,hogy a szülő dolga a nevelés,a nagyszülőé a kényeztetés.Kérdező,amíg nem ad rá okot,addig ne tiltsd el tőle.Lehet kiváló nagymama.
2014. nov. 28. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!