Hogy mondjam el a páromnak hogy nem akarom hogy az anyja bejöjjön a kórházba amikor szülök?

30-as, biztos, hogy ugyanazt a sztorit olvassuk???

Én ezeket látom, a kérdezőtől...

hogy vetessem el a gyereket mert "minek az nekünk"

hivogatni a szüleimet hogy beszéljenek rá az abortuszra.

a hátam mögött hivogatta a családomat hogy vetessem el beszéljenek rá

a másik unokáját is utálja

akkor már az volt az indok, hogy szerinte nem fogunk együtt maradni (közben unokatesomnak azt mondta hogy azon lesz hogy szetszedjen minket).

aznap ott voltam anyosomnal beszélgettünk, meg sem említette hogy szeretne beszélni a szüleimmel, majd miután eljottem tőle elkezdett "intézkedni"

Te meg egy felelősségteljes, kedves nénikét, aki majd megfeszül a jóindulattól...

Gondolatébresztő, ahogy kicsavarod a történtet, de inkább nem írom ide, miféle gondolatokat ébreszt.

Sajnos a gondolatébresztőnek semmi keresnivalója olyan helyen, ahol az emberek nem gondolkodnak...

"Én ezeket látom, a kérdezőtől... "

Így van, és még mindig nem fogod fel, hogy ezek NEM TÉNYEK, hanem a kérdező verziója, amiről csak az alapján formálsz véleményt, amit itt olvastál. Nem semmi, ahogy az emberek képesek egy hetek-hónapok óta húzódó bonyolult családi konfliktusról ítéletet hirdetni úgy, hogy az egyik fél ír pár felindult sort a saját sérelmeiről.

Egyszerűen jött valaki, aki azt mondta, hogy az anyósa meg akarja ölni a gyerekét, és innentől nálatok nincs kérdés, csak ítélet. Számomra az a döbbenet, hogy ti mind - a kérdezőt is beleértve - tényleg szó nélkül úgy gondoljátok, hogy természetes az, hogy puszta gonoszságból valaki meg akarja ölni a fia gyerekét, és még kérdéseket sem tesztek fel.

Ezért próbáltam korábban írni arról, mennyi nőt hallottam már így panaszkodni, és MINDEN alkalommal igaz volt, hogy mindent kiforgatva, féloldalasan hallottam. Nem is hallottátok, milyen környezetben, mire és miért mondta, amit mondott. Az is lehet, hogy a kérdező csak félreértette egy mondatot, az is lehet, nem is így hangzott el, amit itt olvasunk.

Egyszer egy csaj bepukkadt rám, mert egy mondatom elején nem hallott egy "nem"-et, és nem akart velem szóba állni (kb te hibád vs NEM a te hibád). Egy hét múlva derült ki, hogy "jaaa, hoppá". Nem rajta múlt, hogy megbeszéltük, maradjunk ennyiben, ő ítélt, kész. Egy kollégám felesége egyszer kitalálta, hogy én lenézem és elítélem őt, mert egy másik kapcsolatban volt, amikor összejött a férjével. Mindezt arra alapozta, hogy nem szóltam semmit, amikor elmesélte (ezt ő fogalmazta meg így). Pedig csak feszülten figyeltem, mert nagyon érdekelt. Ha ez a két csaj akkor leírja nektek a problémáját, biztosan azt mondtátok volna, hogy egy tahó vagyok, pedig amit ők gondoltak, az valójában meg sem történt!

Gimiben egy csaj közölte, hogy a barátunk akar lenni, be akar kerülni a társaságunkba. Nem értettük, hogy gondolhatja valaki, hogy így kell barátkozni, ezért heccből azt mondtuk, hogy a mi társaságunkban felvételi vizsgaként ezt meg azt kell csinálni. Mire észbe kaptunk, már megcsinálta az egyik igen megalázó részt, holott senki sem kérte rá, még szóltunk is neki, hogy ne csinálja, csak poén volt. Később egy (majd több) teljesen másik csajtól hallottam vissza, hogy mi milyen aljas férgek vagyunk, hogy ilyenekre KÉNYSZERÍTETTÜK.

A kényszer azt jelentette, hogy öt percig hülyéskedtünk a témán, majd a végén szóltunk, hogy el ne higgye. Elhitte. Szóltunk, hogy ne csinálja. Megcsinálta. Ha feljött volna ide, úgy tette volna fel a kérdést, hogy mégis hogy lehet valaki ennyire szemét. Nem hazudott, ő komolyan, tiszta szívből úgy gondolta, hogy mi kényszerítettük. Ti meg javasoltátok volna, hogy engem meg kell verni, vagy fel kell jelenteni, vagy nem tudom. Így megy ez...

Egy csaj haverom totál kiakadt nekem a húgáról (most volt nemrég), hogy az mindig azt hiszi, körülötte forog a világ. Bejelentés nélkül hazajön, és elvárja, hogy akkor egyből mindenki ugorjon. Persze, aztán, ha az ember nincs ott azonnal, még neki áll feljebb, és még kis oktatja, hogy hogyan ossza be az idejét. Naná, úgy könnyű ugatni, hogy őt eltartja a párja, majd ha keményen dolgozik, mint a nővére, akkor járjon a szája.

Kíváncsiságból megkérdeztem már a hugit is. Annyi történt, hogy párkapcsolati válság miatt maga alatt volt, ezért hazajött az apjához, mert haza vágyott. Gondolta, megkérdezi a nővérét, hogy ráér e dumálni kicsit, aki leosztotta a telefonba, hogy mi a szarért nem szólt hamarabb, hát ő nem ér rá egész nap. Ezen a huginak is elszállt az agya és visszavágott, hogy "miért mi vagy te, valami politikus?". Így szoktak összeveszni a nők, és elhangzottnak tekinteni dolgokat, amik nincsenek ott, vagy pedig nem ok nélkül hangzottak el.

Oldalakon keresztül tudnám sorolni, hány ilyet tapasztaltam már életemben, hány ilyen családi konfliktust láttam már, de a bosszantó az, hogy nem is próbálja senki megérteni, mert le van ragadva azon a ponton, hogy "de hát azt mondta, hogy abortusz, mert minek az nekik". Mindenesetre ha legalább valaki elgondolkodik, hogy miért kell mindig meghallgatni a másik oldalt, már boldog ember lennék.

"Te meg egy felelősségteljes, kedves nénikét, aki majd megfeszül a jóindulattól... "

Ez a másik kedvencem. Ha valaki nem ért veled egyet, akkor miért kell azt gondolni, hogy mindenben egész pontosan az ellenkezőjét gondolja? Sem a harmincas hozzászóló, sem én nem mondtunk olyat, hogy az anyós jól csinálta volna, amit csinált! Azt mondtuk, hogy hülye volt, de fel van fújva a történet, ENNYI! Amit én szajkózom az az, hogy a fél igazság NEM igazság!.

Amit a harmincas hozzászóló próbál - teljes joggal - megértetni veletek az az, hogy akármilyen hülye is az anyós, attól nem kell a szintjére süllyedni, nem kell felhúzott orral hisztizni és dzsihádot hirdetni. Ha a kérdezőt zavarja az anyósa, miért húzza fel az orrát, és hisztizik némán, miért nem tesz ellene? Ha olyan biztos benne, hogy igaza van, miért nem mondja ezt meg az anyósának? Miért nem mondja meg neki, hogy "anyuka b***a meg, most nagyon meg tetszett bántani, mégis hogy gondolta ezt?"? Fél? Mitől? Hogy ott kiderül, hogy nem is volt teljesen igaza?

Egy felnőtt ember megoldásra törekszik, a gyerek bűnöst keres. Egy felnőtt ember felfogja, hogy ha a férjét választja, az anyóssal együtt választja, ezért megpróbál valamilyen módon együtt élni vele, és változtatni a helyzeten, mert akármilyen is az anyós, ilyenkor hozott anyagból kell dolgozni. A gyerek az első konfliktusnál megkeresi azt, ami őt igazolja, amin jól megsértődhet, ami alapján joggal mondhatja, hogy nem ő a hibás, majd önigazolásképpen megbeszéli ezt olyan emberekkel, akik csak az ő álláspontját ismerik.

Pontozzatok le, nem érdekel, de könyörgöm, gondoljátok már végig! Egyszerűen van kedvem főbelőni magam, amikor azt látom, hogy az emberek szerint valószínűbb magyarázat az, hogy egy anyós direkt azért idegesíti a fia párját, hogy elvetéljen, mint azt, hogy esetleg a kérdező túllihegi a történetet.

Ja, de le vagytok ragadva, hogy az anyós "egyszer" rosszat mondott: ez nem igaz, hiába gondolod, hogy

"fel van fújva" a történet.

Hogy lehet valakivel megbeszélni valamit, aki szemtől-szembe tán kedves is tán, de az unokatestvérnek elmondja, hogy azon van, hogy szétszedje őket?

Nem bíróság ez, hogy meghallgassunk mindenkit, idejön egy asszony egy problémával te meg azt mondod, hogy hülyeség, hazudik, felfújta.

Nem láttál te még egy sunyi, bunkó parasztot sem?

Vagy az a viselkedés nem annyira gáz, mint a rá adott reakció.

Nekem van lányom, ha az anyósa azzal keresne, hogy beszéljem rá abortusz re, mert szerinte nem jó ötlet a gyerek, hát nem is tudom... ledarálnám kutyatápnak, mert szerintem meg nem jó ötlet, hogy ilyenek is éljenek.

Igen, írtál valamit a másik fiáról, aki a gyerekvállalással lett végre felnőtt... hátha a te férjed is rájön, hogy a férfi helye a családjánál van, nem a gyerekkorában.

Tényleg nem értem, ha folyton ellenezte, ilyen durva módokon is, akkor most miért gondolja, hogy bárki is elhiszi majd, hogy most meg örül?