Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Anyósom nagyon megsértődött...

Anyósom nagyon megsértődött rám. Lehet tenni valamit?

Figyelt kérdés

Egy éve vagyunk házasok a férjemmel, anyukám révén van saját lakásunk is.

Mióta összeházasodtunk, anyósom konkrétan zaklat azzal a kérdéssel, hogy mikor lesz unoka. Eleinte csak kérdezgette néha, hogy tervben van-e, mondtam, hogy nem. Azóta is így ment, családi ebédeken rendre feljött ez a téma.

A múlt hétvégén viszont tovább ütötte a vasat, olyanokat vágott már a fejemhez idegesen, hogy bezzeg a lánya (mármint anyós lánya, férjem nővére) tudja, hogy mi a dolga egy nőnek, ő már szült kettőt is, és képtelen felfogni, hogy én miért nem szülök már, nem vagyok tán képes rá??

Erre nagyon felbosszantottam magam, és mondtam neki, hogy képes vagyok, anyuka, de sem most, sem később nem szeretnék gyereket.

Na ezen teljesen kiakadt, rácsapott az asztalra, hogy akkor lehet kimenni, meg hogy lehet ilyen felesége az ő fiának. Fogtam magam, megköszöntem az ebédet, hozzátettem, hogy ilyen hangon nem kívánom, hogy beszéljen velem, majd hazamentem. Férjem jött utánam, ő is nekem adott igazat. Természetesen tudja a férjem is, hogy nem akarok gyereket. Már csak attól bosszús leszek, ha meglátom leírva, hogy elsírta magát a gyerek egy-egy játék, semmiség miatt, pláne ha még meghallom, látom, csak ideges leszek. Nem kedvelem őket, egyszerűen sosem ment.

Anyuka azóta felhívta a férjemet, hogy menjen CSAK Ő át hétvégére, én meg majd azután, hogy ha megjött az eszem...

Persze azt mondta a férjem, hogy vagy ketten, vagy senki. Erre anyós, hogy akkor ő se jöjjön... De ma már megjelent a férjem munkahelyén, hogy hozott neki ebédet, mert tudja, hogy nem olyan a felesége...

Hát... Ezen még inkább felidegesítettem magam.

Haragtartó az anyós, de nem érzem úgy, hogy ki kéne engesztelnem. Tanácsokat tudtok adni? Hogy kéne vele elfogadtatni ezt? 32/N



2017. márc. 2. 19:53
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
100%
Miért rád sértődött meg? Nyilván a fia sem akar gyereket, ha veled van. Inkább örülhetne, hogy a fia talált olyan nőt, aki ebben partner.
2017. márc. 2. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
82%
orulj neki hogy nem kell vele talalkozni :D
2017. márc. 2. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 Martin3410 ***** válasza:
87%
SZ*RD LE MIT MOND AZ ÖREGLÁNY NEM KELL FELVENNI A TELEFONT A HÍV TILTSD LE.Valószinűleg soha nem fogja elfogadni de az égvilágon semmi köze ahhoz hogy te nem akarsz gyereket.
2017. márc. 2. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
99%

Jahaaaajjj... részvétem.

Férjeden sok múlik. Mamikát azzal lehetne falhoz állítani, hogy ha a férjed négyszemközt közölné vele, hogy Ő nem akar gyereket, és éppen EZÉRT vett el pont téged, mert te se akarsz.

2017. márc. 2. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
66%
Ne haragudj, de én semmi jót nem jósolok a házasságotoknak. Ha a férjed tényleg melletted állna és nem akarna gyereket, nem úgy lenne vele, hogy hátha meggondolod magad, akkor nem tartanátok itt, mert nem neked kellene veszekedni, meg védekezni, meg hazarohanni, és a férjed nem csak menne utánad, hogy jaj hát igazad van, hanem már réges rég lerendezte volna az anyját, de minimum a mostani esetnél Ő állt volna fel és közölte volna, hogy TI nem akartok gyereket, és dolgozza fel és ne beszéljen így veled, viszontlátásra. De nem így történik.
2017. márc. 3. 10:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
100%

Nem hiszem,hogy sokat lehet tenni. Anyósnak ez a mániája és inkább a fiát is ellöki mint hogy engedjen a gyerekből. Nem normális, egyáltalán nem érzi, hogy ez kettőtök döntése és neki semmi köze hozzá. A másik oldalról még unokája is van, szóval még ki sem marad semmiből... A férjed próbálja valahogy letisztázni vele, hogy ez kettőtök döntése és akkor is így marad, ha hisztizik. Nem gondolom, hogy neked kéne pitizni neki, nem kis bunkóság azzal vegzálni embereket éveken át, hogy miért nincs gyereke, miért nincs kistesó, mikor jön még egy, hogy legyen lány/fiú is és természetesen a jóég, hogy lehet ennyi gyereket egy ilyen világba.

Tényleg eszem megáll, mi lett volna, ha nagyon akarnátok babát, csak nem jönne össze ő meg ilyenekkel traktálna, hogy nem tudsz szülni? Kifejezetten gonosz komment volt anyóstól, nem neked kéne bocsánatot kérni.

2017. márc. 3. 19:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
94%

mi közöd van neked az anyósodhoz ??

Pontosan miért is kellene barátoknak lenni ?

Én se megyek anyóshoz semmiért, voltak nálunk pénzt lejmolni, amikor nem kaptak üvöltözött a lányának hogy "válj el válj el".


És ?? mit ért el ?? semmit. Csak te túráztatod magad ezen az anyós projecten, teljesen feleslegesen.

2017. márc. 3. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
68%
Hát én leköptem volna azta vén szatyor.
2017. márc. 3. 23:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!