Fiatal asszonyok, mennyi idő után mondtátok ki azt, hogy az én házam?

Exem szülei is ilyenek. Ők vettem egy lakást a fiuknak, szerettünk volna összeköltözni, logikus volt hogy ott. Szerettem volna pár apróságot: új függönyt, a konyhát kicsit felturbózni; kb ennyi. Én fizettem volna természetesen. De anyósom nem engedte, mert azt a lakást ők fizették, ha nem tetszik költözzek el. Egy idő után meg is tettem.

Ennek bő 10 éve, azóta sem volt tartós kapcsolata.

Nem a pénzre mentem, de mit kellett volna tennem? Albérletbe menni amikor ott a lakás? Külön élni.... meddig? Úgy élni ott hogy nem érzem otthon magam?

A tulajdonjog a fiadé, de a feleségével ez lesz a(z első) közös otthonuk. Nagyon becsülendő dolog, hogy ilyen nagy dologgal segítitek a fiatokat, nyilván hálásak is érte. De vagy fogadjátok el, hogy ők élnek ott, közösen, vagy gondoljátok át a dolgot.

Én akkor mondom ezt, ha a ház tulajdonjoga legalább részben az enyém, az időnek ehhez semmi köze.

De nem tudom, az adott személy hogyan értette, bár ha nem lakik ott, nekem is furább. Mert ha ott lakik, otthon érzi magát, végülis oké, bár én tényleg csak sajátra mondom rá a dolgot, úgy érzem korrektnek.

Igenis fura, hogy így fogalmaz!

Akkor is az lenne, ha öt éve házasok lennének és ott laknának.

Egész másképp hangozna, ha azt mondaná: "a mi házunk". Vagyis a kérdező fiáé és az övé. De a másik fél szülei által építettre, ami különvagyona a férjének és neki egy fillér hozzájárulása sincs benne, azért elég erős, hogy E/1-ben (nem T/1-ben!) a magáénak nevezi!

Egyetértek azzal, aki azt írta, hogy fogsz még, kérdező, különbeket is hallani, úgyhogy próbáld befogni a füledet!

Nyugi kérdező, az a kommentelő egy ostoba, előítéletes 3,14csa.

Előre is leszögezném az anyósgyűlölőknek, hogy ugyanannyi ostoba anyós létezik a földön, mint ostoba meny. Teljesen irreleváns, hogy valaki anyós vagy sem, ha az illető egy hülye 3,14csa, azaz nem a státusz, hanem a személyiség a meghatározó. Szóval nem ártana, ha félretennétek az előítéleteiteket.

Amúgy én is nagyot néztem volna a kérdező helyében. Nem az a baj, hogy a kedves meny otthon érzi magát, sőt az inkább megnyugtató, hanem az, hogy saját tulajdonának tulajdonítja azt, ami nem az övé. Persze lehet, hogy neki ezzel semmilyen célzása nem volt, de ennek ellenére igazán megválogathatta volna a szavait mielőtt megszólal. Csak az a kérdés, hogy mire föl mondhatta ezt?

Nem olyan nagy dolog ez, hisz ő is ott fog élni.

Mondjuk ezt így én akkor se mondanám ki. Azt esetleg, hogy mi házunk, vagy én otthonom. Inkább az utóbbi.