Eltudja fogadni egy szülő azt, hogy a gyereke egy kudarc? Hogy lehetne meggyőzni arról, hogy felesleges küzdeni a gyereke boldogságáért, hiszen az nem fog bekövetkezni?
A kevés jó a dolog 30. születésnapomban az volt, hogy rádöbbentem, minden felesleges és értelmetlen.
Két nagy hibát követtem el az életemben: megszülettem és amikor még elég bátor lettem volna hozzá, nem öltem meg magam. Alapvetően egy ostoba férfi vagyok, de arra még én is rájöttem évekkel ezelőtt, hogy nem működhet. Az én életem nem működhet, nem lehet sikeres. Nem lehet olyan, mint másoké. Nagyrészt, mert így akarták (isten, sors, hívjuk akárhogy), másrészt - nyilvánvalóan - én is sokat hibáztam. A két fentin kívül pl. abban, hogy rossz iskolákat választottam. Hogy elkezdtem pszichológushoz járni, "hátha" alapon - bíztam abban, hogy ha én lépek, a helyzetem is megváltozik. Nem így történt. Az időközben megjelent betegségem (illetve én inkább degenerációnak hívom) végképp elrendezte a dolgokat. Felesleges volt minden és felesleges lesz minden. Ezt a csatát nem nyerhetem meg.
Én ezt tudom. Már évek óta rájöttem. Persze, volt, hogy nem fókuszáltam erre. Olyankor próbálkoztam, pénzt tettem félre, bíztam, harcoltam. Az eredmény mindig ugyanaz volt. Kudarc. Vereség. Az élet/isten mindig megtanított, vagy legalábbis megmutatta, hol a helyem. A nyomorban. A vesztesek között.
Ezért váltottam stratégiát. A próbálkozás, harc helyett a (majdnem) teljes passzivitás lett/lesz az életem. Lemondok az álmaimról, a céljaimról. Nem próbálok karriert építeni (nem is lehetne, lásd fentebb). Hiszen felesleges. Mások jobbak, illetve nagyobb esélyük van a sikerre.
Arra rendezkedek be, hogy hátralévő időmet a lehető legkevesebb ember társaságában, egyedül töltsem. Ami után (közben) két nagy út fog előttem állni. Ha esetleg "rosszabbodik" az állapotom, talán képes leszek befejezni. Ha nem, akkor majd a természet megoldja - ilyen élményekkel, ilyen negatív, pesszimista hozzáállással, ilyen mértékű szorongással, idegeskedéssel, rossz emlékekkel nem sok esélyt látok arra, hogy évtizedekig húzzam. Talán. Hátha.
Nem is velem van a baj. Hanem a családommal. Illetve szüleimmel. Bár lehet, hogy nem kell a többes szám - én úgy érzem, Apám már évek óta tudja, látja az igazságot. Hogy a kisfia egy kudarc. Inkább Anyám a kemény dió. Ő még küzd. Próbál segíteni, tanácsokat adni, rajta látom, hogy - kettőnk közül egyedül - tervez. Bízik. Remél. Naívan. Nem irányít, ne értsétek félre. Csak hibásan úgy gondolja, többet is kilehetne hozni belőlem, illetve abból a sz..rkupacból, amit az életemnek hívunk. Nem látja, nem akarja látni, hogy a csatát elvesztettem. Soha nem is álltam nyerésre, az oddsok mindvégig ellenem voltak.
Vajon mi az, ami rávezetné, ami rádöbbentené arra, hogy nincs értelme küzdeni? Hogy ez (sajnos?) így alakult. Kellettem hozzá én is, a hibáim, meg persze a teljes elutasítás, amit az élettől kaptam. Nyilván rossz enkik látni, hogy haszontalan volt az egész. A sok rám fordított idő, a sok rám költött pénz. Mehet a kukába. De küzdeni értelmetlen. Nyerni nem lehet. Inkább beletörődök a vereségbe, mint 100x elkezdjek kimászni a gödörből és visszaessek.
válasza:
válasza:Jézusom ennyi szarságtól összeírtál, lassan én is depi majd öngyi leszek 🤣🤣
Te egy kamu vagy kérdező, lázítod a népet! Írj egy regényt, ennyire borult lelkivilágod nem lehet, viszont élénk fantáziád annál inkább 😉
válasza:Valószínűleg olyan betegsége van,ami kizárja a munkavégzést.
Sajnos létezik ilyen,sokan nincsenek vele tisztában,valószínűleg nem csak depresszióról van szó.
Valószínűleg az segítene,ha olyan munkát végezhetnél,amit otthonról is lehet.
Én is hasonló helyzetben vagyok.
Nálam erős fizikai tünetei vannak a szorongásnak.
Ilyen adottságokkal nem lehet bírni az alkalmazotti létet,mert ott mindig a maximumot kell nyújtani,és senkit nem érdekel,ha te fizikailag rosszul vagy.
#83: Nem, erről szó sincs. Tudok dolgozni a betegségemtől, ahogy meg is tettem éveken keresztül. Lelkileg megvisel, önbizalomhiányt, frusztrációt, szorongast, idegességet okoz, de a tényleges munkavégzésben nem befolyásol.
#81: Nyilván aktatologatóként kezdve.
Szóval azt mondod, hogy 18 évesen felkerült. Elkezdett dolgozni, közben angolul tanult. Mennyi idő kell a fluent angolhoz? Mondjuk 3 év. Szóval 21 évesen megpályázta az asszisztensi pozíciót (amit, ezek szerint 3 éven keresztül fent tartottak egy embernek). Ergo 9 év alatt asszisztensből mondjuk ügyintéző, aztán középvezető, aztán felsővezető lett, úgy, hogy nincs pénzügyi/gazdasági végzettsége és úgy, hogy rajta kívül valószínűleg egy tucatnyian megpályázták az adott pozíciót (végzettséggel és tapasztalattal). Azt meg már meg sem említem, hogy a digitalizáció miatt a bankszektor épp átalakulóban van, ami többek között létszámcsökkentésben nyilvánul meg.
Még egyszer leírom: gratulálok neki!
válasza:Láttad a Shameless című sorozatot? (Nem a brit, hanem az amerikai változatra gondolok.) A Bianca jutott eszembe rólad. Nagyon jó kis sorozat, érdemes megnézni az elejétől a végéig. :) Ajánlom figyelmedbe. :)
Szóval van ez a Bianca, egy fiatal doktornő, egyetemet végzett, kórházban dolgozik, az egész életét erkölcsösen, szabálykövetően élte. Mindig ő volt a jó kislány. De megbetegedett, gyógyíthatatlan betegség alakult ki nála, rákos lett. Hosszú-hosszú hónapokig, évekig küzdött a rák ellen, de belefáradt a küzdelembe. Feladta a küzdelmet. Amikor a Bianca már feladta, mert nem volt több ereje, a családja még mindig arra kérlelte, hogy küzdjön, ne adja fel. (Szerintem ez érthető a család részéről. Más részről viszont az is érthető, ha az ember elfárad a folyamatos küzdelemben.)
A kérdés az, hogy aki megbetegszik (akár fizikailag, akár mentálisan), aki elfárad, feladja az életét és lemond mindenről, annak VAN-E JOGA ugyanezt elvárni a családjától, azoktól az emberektől, akik a legjobban szeretik őt?! Én megértem, ha te már elfogadtad a sorsod, beletörődtél a reménytelenségbe. (Megjegyzem, nem helyeslem. De ez a te döntésed, nem az enyém.) De van-e jogod ugyanezt elvárni a szeretteidtől is? Van-e jogod azt kérni tőlük, hogy mondjanak le rólad végérvényesen? Nem túl önző dolog ez? Ez nem arról szól, hogy megint csak az legyen, amit "én" szeretnék? És akkor engem meg nem érdekel az, hogy mások mit szeretnének? Én nem foglalkozom azzal, hogy másnak mi lenne a jó? Csak saját magammal törődjek?
Egy szülő (főként egy anya) sohasem mond le a gyermekéről (ideális esetben), legyen bármilyen nehéz helyzetben is a gyermeke. Egy szülő az élete utolsó erejével is azon fog küzdeni, hogy a gyermeke sorsát jobbá tegye. Nem veheted el tőlük a reményt. Nem foszthatod meg őket attól a reménytől, hogy higgyenek abban, hogy egyszer majd jobb sorsod lesz. Te feladhatod az életed. De mi lesz velük nélküled? Annyi áldozat, annyi átvirrasztott éjszaka után, amit a betegágyadnál töltöttek kisgyermekkorodban. Annyi befektetett energia, annyi munka után, amit érted végeztek.
Képzeld el a szituációt fordítva. Tegyük fel, hogy van egy gyermeked. Te el tudnád engedni a kezét? Le tudnál mondani róla? Hagynád, hogy önmagát pusztítsa el a szemed láttára? Szerintem nem várhatod el ezt a szüleidtől.
Megértem, hogy depressziós vagy. De szerintem a kérdés kiírása is végtelenül önző, meg az is, hogy egyáltalán ez megfogalmazódott benned. Csak rólad szól, hogy hagyjanak békén téged, mondjanak le rólad és úgy legyen minden, ahogy neked jó. Figyelembe sem veszed a szüleid áldozatos, szeretetteljes, odaadó munkáját és erőfeszítéseit, amit érted tesznek nap mint nap.
Bocs, nem leszólni vagy hibáztatni szerettelek volna. Ezeket csak tényszerűen állapítom meg, hogy lásd az ő oldalukat is, ne tegyen teljesen vakká a világfájdalmad. Amúgy meg a depresszióból mindenkinek(!) van kiút. És nem a sors vagy az élet a hibás, meg nem is a szerencse, ne fogd rá.
Nézd meg a Shameless-t, jó sorozat. :)
válasza:Azt hittem,hogy más betegséged is van a depresszión kívül.
Engem fizikailag is gátolnak bizonyos dolgok,így hosszabb ideig,mondjuk 8-10 órán keresztül nem tudok ott maradni egy idegen helyen,mert fájdalmaim lesznek.
És bizony úgy nem lehet koncentrálni,hogy valamid fáj.
Észreveszik rajtad.
Habár ha csak mentálisan nem vagy a topon azt is meglátják,a depresszió amúgy is levertséget okoz,és senki nem akar életunt embert látni a csapatban,főleg ha olyan területen dolgozol,ahol emberekkel kell kedvesnek lenni.
#85: És az nem önzés, ha az, aki nincs benne az életemben azt várja el tőlem, hogy küzdjek? A másik oldal miért nem lehet önző? Miért csak egy oldalt vizsgálsz? Miért csak egy perspektívát nézel?
Amúgy megértem, mit mondasz. Jogos is. A gond a hipotéziseddel az, hogy nem veszed figyelembe azt, hogy mindenki önző. A maga módján. Nem a családomat, szüleimet akarom leszólni, mert ahogy írtam, megértem őket. A gond az az, hogy te beállítottál egy szemléletet rosszabbnak, mint a másik oldal, és mellette kardoskodsz. Pedig az a szemlélet tapasztalatokon nyugszik, valamint egy olyan személy alkalmazza és találta ki, aki a saját attribútumai mentén alkotta meg ezt a hozzáállást. És ezeket a jellemzőket a másik oldal nem ismeri - még a szülők sem. Akik amúgy érthető módon inkább az optimistább verziót részesítik előnyben.
Megértem őket, nyilván én sem szeretném ezt a gyerekemnek, családtagomnak. A helyzetem abból a szempontból mégis más, hogy nem rendelkezek azokkal a tulajdonságokkal, amikről a többiek azt gondolják, a birtokomban vannak.
#86: A degenerációm okoz depressziót, szorongast, frusztrációt, önbizalomhiányt, pesszimizmust.
Nem fizikai tünetek, de bőven elég ahhiz, hogy elpusztítsa az embert.
válasza:De mi az a "degeneráció"?
Most itt szerintem arra gondolsz,hogy introvertált vagy.
Vagy nem szereted annyira a társaságot.
Hidd el sokan vannak így vele.
Én is leginkább akkor érzem jól magam,ha egyedül lehetek.
Olyan munkát kell keresni,ahol nincs állandó tömeg,sok ember,hanem elvonultan lehet dolgozni.
Valamilyen állandó éjszakai műszak,vagy hasonló.
És az még jobban is fizetne,mert sokan nem szeretnek éjszakázni.
#88 A degenerációm a betegségem. Csak én így hívom, mert annyira gyűlölöm, meg nevetségesnek tartom, hogy ez a definíció jutott neki.
Nem az introveltságomra gondolok. Az vagyok, de tudok tömegben "létezni", dolgozni. De ezen kívül van egy betegségem, amiből az előbb leírtak táplálkoznak.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!