Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A lányunk közel 4 év után...

A lányunk közel 4 év után otthagyná az egyetemet, hogy anya legyen? Mit tudunk tenni?

Figyelt kérdés

Sosem erőltettük, hogy neki mindenképpen orvosnak kell állnia, ő választotta ezt a hivatást. És középiskolásként nagyon elszántnak tűnt, sőt, még egyetemistaként is. Aztán tavaly átjelentkezett Pestre, lett hirtelen egy párja, össze is költöztek és egyre inkább úgy tűnt, hogy hanyagolja a tanulást. Nem csak onnan gondoltuk, hogy míg régen egy hétvégére alig jött haza, most meg folyamatosan utaztak (volt olyan hónap, hogy két országban is voltak). A jegyei is ezt mutatták, meg hogy vizsgaidőszakban végig tiszta stressz volt, hogy ő évközben alig tanult, mindennel el van úszva.

Aztán most bejelentették, hogy terhes... Nálunk a férjemmel nem volt felhőtlen az öröm, mert még egy éve sincsenek együtt a barátjával. Ami ráadásul aggaszt, hogy amíg a párjának megvan mindene (több lakása van kiadva, van kocsija, állása, minden utat ő fizetett a lányunknak), addig mi nem tudtuk sajnos így elindítani az életben. Lehetőségeinkhez mérten támogattuk mindig is, de sajnos az, hogy mi neki 30-50 millióért vegyünk lakást, vagy félmilliós nyaralásra küldjük, az sosem volt opció. Ne értsetek félre, dolgozunk a férjemmel, nem is nyomorgunk, de nem élünk nagy lábon. És most is hiába vesznek családi házat, a párja lesz 1/1 a tulajdonos. Ugyanez van az autóval. Hogy most kapott egy autót tőle a lányunk, de aztán kiderült, hogy teljesen az ő nevén van. Ezeket hiába mondjuk a gyereknek, hogy legyen már esze, ne dobjon el mindent, szerinte mi nem látjuk át az ő helyzetét, meg hogy mit számítana, ha az ő neve is a tulajdoni lapon lenne, így is a közös otthonuk lesz... De az esküvő még most sem prioritás, mert hogy a barátja ideges lesz, ha felhozza ezt a témát, meg hogy még alig vannak együtt fél éve, hova siessenek az esküvővel. Igen, de nyáron már közös gyerekük lesz, az nem siettség?! Meg hogy ők akarnak minimum 3 gyereket, azok mellett úgysem tudna a lányunk dolgozni és hogy két félévnél többet nem is tudnak passziváltatni egymás után, szóval mindegy, hogy ő iratkozik ki, vagy egy év múlva rúgják ki emiatt. Komolyan, egy évvel ezelőtt még azt sem tudta, hogy ez az ember a világon van, most meg eldobja az életét miatta.


Negyedéves, már tényleg szinte egy karnyújtásra van a diplomája.


2020. márc. 10. 20:16
1 2 3 4 5 6
 11/59 A kérdező kommentje:

Persze, éljen csak, legyen boldog. Nem is azt szeretnénk, hogy boldogtalan legyen!


De ha (esetleg) szakítanak, mi nem fogjuk tudni eltartani őt és az unokánkat pluszba... Akkor sem lesznek hirtelen millióink, nem fogunk tudni lakást venni nekik.

És ez az, ami érdekes, hogyha annyira vele képzeli el a jövőjét a párja, akkor miért csak az övé lesz papíron az új ház, miért nem akar esküvőt (szűk körűt sem). Mert volt már az ismerettségi körben olyan, hogy váratlanul jött a baba, de ott lett azonnal mellé lánykérés, rá pár hónappal esküvő is. Itt meg ezt fel sem lehet hozni, mert "ideges lesz".

2020. márc. 10. 20:31
 12/59 anonim ***** válasza:
89%

Mondjuk mi az, hogy ebben nincs jövő?

Sokat kell melózni, de hol nem?


Ha magánkorházban kap állást, egy piacképesebb területen, akkor itthon is milliókat kereshet...

Nyugaton még sokkal többet.


Az nem szimpi, ha a párja lebeszéli egy ilyen dologról, de így látatlanban persze nem tudom, hogy mennyire vagy objektív kérdező.

2020. márc. 10. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/59 anonim ***** válasza:
92%

Ennek a pasinak vsz. csak egy ingyen házicseléd kell.


Ez az élet, nagyon úgy tűnik, végletesen el lesz szúrva :(

2020. márc. 10. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/59 anonim ***** válasza:
95%

Ha kitartott akar lenni, legalább az eskuvővel és közös házzal biztosítsa be magát! Amúgy mégis mit dolgozik ez a pasi, hogy 37 évesen ennyire kőgazdag? Hogy találkoztak?

Én 35 évesen a havi 450es fizummal azt hittem jól keresek de ezek szerint nagyon nem :(

2020. márc. 10. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/59 anonim ***** válasza:
100%
Semmit nem tudsz tenni ,de jogosan aggódsz .
2020. márc. 10. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/59 anonim ***** válasza:
89%

Sajnálom a lányt a férfi egyértelműen nem vállalja fel, egy engedelmes cselédre van szüksége, nem lepödnék meg ha pár éven belül egyedül álló anyuka lenne a lányodból.


Szomorú, nem túl okos, az ilyennek nincs jó vége

2020. márc. 10. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/59 anonim ***** válasza:
6%
Mekkora a valószínűsége, hogy minden nap megfordul itt egy orvostanhallgató vagy annak szülője?
2020. márc. 10. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/59 anonim ***** válasza:
82%

Én is negyedéves orvostanhallgató vagyok. Tudom, hogy nehéz lesz ezt megemészteni, de hagyd a lányod. Nyilván az első három év után már bennetek is tudatosult, hogy ez nem az a szak, amit motiváció és szorgalom nélkül tudna elvégezni az ember, sokszor még ezek mellett is nehézségek merülnek fel. A lányodban már egyik sincs meg, a leírtak alapján abszolút nem is érdekli, hogy orvos legyen, semmi hivatástudata nincs. Nem gond, sokakkal előfordul, hogy időközben rájönnek, hogy nem ez a nekik való pálya még pasi és gyerekek nélkül is. Elhiszem, hogy nehéz elfogadni, hogy eldobja az egészet, biztos az én szüleim is hasonlóan reagálnának, de ezzel ti sajnos nem tudtok mit tenni.

Amiatt egyáltalán nem kell rosszul éreznetek magatokat, hogy nem tudtok külföldi nyaralásokat és egyebeket fizetni a lányotoknak. Az én szüleimnek sem futja ilyesmire, nem is vártam el soha, hálás vagyok már azért is, hogy nem kell megszakadnom valami gyárban éjszakánként, hanem kapok tőlük annyi pénzt, amennyi a kolira és az alapvető szükségleteimre elég és így van elég időm tanulni és pihenni is. Sok évfolyamtársamnak ez nem adatott meg és látom, hogy mennyire szenvednek a diákmunka melletti tanulással. Ezen felül bármi szerintem már luxus lenne, jó annak, aki megengedheti magának, de abszolút nem "alapszükséglet". Ha a lányod erre a luxusra vágyik, az a szíve joga, de nem kell semmilyen lelkiismeretfurdalást érezned amiatt, hogy ezt nem te adod meg neki, hanem valaki más.

Szóval elég semmitmondó válasz lett, inkább csak megnyugtatni szerettelek volna. Tényleg nem tudtok mit tenni, ha nem tudjátok jó szívvel támogatni az új terveiben, akkor egyszerűen csak ne tegyétek. Csak legyetek ott, ha egyszer pofára esik és egyedül marad.

2020. márc. 10. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/59 anonim ***** válasza:
84%

Jaj, ne hagyja ott!!!

Passziváltasson, simán megadják.

2020. márc. 10. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/59 anonim ***** válasza:
90%

A lányod eladta a jövőjét egy autóért és pár utazásért.

Ráadásul ki tudja meddig tart ez a kapcsolat.

Őszinte részvéten, de nagyon ostoba a lányotok.

2020. márc. 10. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!