Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A lányunk közel 4 év után...

A lányunk közel 4 év után otthagyná az egyetemet, hogy anya legyen? Mit tudunk tenni?

Figyelt kérdés

Sosem erőltettük, hogy neki mindenképpen orvosnak kell állnia, ő választotta ezt a hivatást. És középiskolásként nagyon elszántnak tűnt, sőt, még egyetemistaként is. Aztán tavaly átjelentkezett Pestre, lett hirtelen egy párja, össze is költöztek és egyre inkább úgy tűnt, hogy hanyagolja a tanulást. Nem csak onnan gondoltuk, hogy míg régen egy hétvégére alig jött haza, most meg folyamatosan utaztak (volt olyan hónap, hogy két országban is voltak). A jegyei is ezt mutatták, meg hogy vizsgaidőszakban végig tiszta stressz volt, hogy ő évközben alig tanult, mindennel el van úszva.

Aztán most bejelentették, hogy terhes... Nálunk a férjemmel nem volt felhőtlen az öröm, mert még egy éve sincsenek együtt a barátjával. Ami ráadásul aggaszt, hogy amíg a párjának megvan mindene (több lakása van kiadva, van kocsija, állása, minden utat ő fizetett a lányunknak), addig mi nem tudtuk sajnos így elindítani az életben. Lehetőségeinkhez mérten támogattuk mindig is, de sajnos az, hogy mi neki 30-50 millióért vegyünk lakást, vagy félmilliós nyaralásra küldjük, az sosem volt opció. Ne értsetek félre, dolgozunk a férjemmel, nem is nyomorgunk, de nem élünk nagy lábon. És most is hiába vesznek családi házat, a párja lesz 1/1 a tulajdonos. Ugyanez van az autóval. Hogy most kapott egy autót tőle a lányunk, de aztán kiderült, hogy teljesen az ő nevén van. Ezeket hiába mondjuk a gyereknek, hogy legyen már esze, ne dobjon el mindent, szerinte mi nem látjuk át az ő helyzetét, meg hogy mit számítana, ha az ő neve is a tulajdoni lapon lenne, így is a közös otthonuk lesz... De az esküvő még most sem prioritás, mert hogy a barátja ideges lesz, ha felhozza ezt a témát, meg hogy még alig vannak együtt fél éve, hova siessenek az esküvővel. Igen, de nyáron már közös gyerekük lesz, az nem siettség?! Meg hogy ők akarnak minimum 3 gyereket, azok mellett úgysem tudna a lányunk dolgozni és hogy két félévnél többet nem is tudnak passziváltatni egymás után, szóval mindegy, hogy ő iratkozik ki, vagy egy év múlva rúgják ki emiatt. Komolyan, egy évvel ezelőtt még azt sem tudta, hogy ez az ember a világon van, most meg eldobja az életét miatta.


Negyedéves, már tényleg szinte egy karnyújtásra van a diplomája.


2020. márc. 10. 20:16
1 2 3 4 5 6
 41/59 anonim ***** válasza:
90%

#18 vagyok, még annyit, hogy igazából mindennapos jelenség, ha valaki kiég az egyeremtől. Egy csomó ismerősöm a sikeresen befejezett harmadév után döntött úgy, hogy nekik ez nem kell. Viszont aki tényleg elhivatott és motivált volt, azt azért jobban zavarja a kiégés annál, hogy csak megvonja a vállát és úgy otthagyja az egészet, mintha egy papírzsebkendőt dobna ki a szemétbe, hanem azért még küzd, ha már ennyi energiát beleölt. Az egyetemeken (nálunk legalábbis, de biztos máshol is) van lehetőség ingyenesen pszichológiai tanácsadásra, rengeteg évfolyamtársam vette igénybe a lehetőséget pont a kiégés miatt és pár alkalom elég is volt nekik, hogy helyretegyék magukban a dolgokat, mert ők is akarták. Nyilván a lányod is hasonló megoldást keresett volna, ha még mindig érdekelné legalább minimálisan az orvosi pálya, de nem így történt, az már mindegy, hogy a saját elhatározása vagy a pasi bátorítása miatt.

Szerintem egy ilyen szinten instabil és felszínes kapcsolat nem is biztos, hogy kibír x évet, ameddig a minimum három gyerek megszületik. Egyértelmű, hogy nem érzelmeken alapul a dolog (legalábbis a pasi részéről biztosan nem), reméljük, előbb-utóbb kinyílik a lányod szeme és rájön, hogy valójában pucér seggel él a nagy luxusban és valószínűleg a pasit is zavarni fogja, hogy a 2 hete szült barátnője nem olyan feszes, mint előtte és nincs kedve reggel-délben-este szexelni és külföldre utazgatni, hanem pl aludna. Ha ennél mélyebb szintekre nem terjed a kapcsolatuk, akkor itt vége is lesz, legfeljebb pár hónapot lehet húzni és élni egymás mellett. Persze nem tudhatjuk, lehet, hogy örökre együtt maradnak.

Ha szétmennének, akkor legalább gyerektartást kellene fizetni a pasinak, úgyhogy nem egyedül neked kelleni eltartani a lányod és az óvodányi gyerekét.

2020. márc. 11. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/59 anonim ***** válasza:
76%

38-asnak..

És elnézést, hogy nem a kérdező témájához szólok hozzá .

Nem tudtam elmenni a válaszod mellett, anélkül, hogy ezt ne írjam le.

Egyszerűen nem értem, hogy hol vannak a józan gondolkodású emberek, az olyanok, mint te?

Hogy mi ütött az emberek többségébe, hogy nem látnak tovább a saját pillanatnyi igényeiknél.

Hogy legtöbbször a bármi áron, de az lesz amit akarok és úgy ahogy akarom. És most azonnal, ha már tegnapra nem lehet.

Én értem, hogy rövid az élet és hogy mennyire csábító a gondtalan élet, a jómód..

De tényleg teljesen mindegy, hogy azt hogyan és milyen áron?

Mindenre van kifogás és magyarázat, de egy épkézláb megoldást nem akarnak az emberek, ha csak 1%ban is sérül az ő érdeke...

Az nem baj, ha 2-5-10 embernek totál rossz lesz tőle, de én nem fogok lemondani az elképzelésem egy töredékéről sem...

Szóval, csak annyit akartam mondani, hogy jó volt úgy kávézgatni ma reggel, hogy elolvastam, amit írtál.

Csak azt szeretném neked kívánni, hogy sikerüljön leküzdeni a nehézségeket és legyen boldog életed!

Feldobtad a napom és köszönöm neked.

2020. márc. 11. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/59 anonim ***** válasza:
91%

Nem tudsz mit tenni. Sajnos teljesen egyértelmű, hogy a férfi nem szereti és nem fontos neki.

Én is egyetemista voltam nem is olyan rég. A párom már dolgozott évek óta. Mégis támogatott (lelkileg) hogy csináljam a sulit és haladjak előre az életben. Aki lazán végignezi, hogy 4 évet a kukába dob a másik és ott marad érettségivel, munkatapasztalat nélkül, annak nem is fontos.

Az meg, hogy ideges lesz az esküvő gondolatra elég sokat elarul. Egy közös gyerek sokkal komolyabb elköteleződés! Az esküvő gyakorlatilag egy szerződés lenne és egyfajta vagyonkozosseg a házasságtol számítva.

Minden ingatlan, autó stb amit házasság alatt vesz, válás esetén megszerezhető fele arányban. Ráadásul egy jó ügyvéddel akár asszonytartásra is jogosult lehetne, ha a férfi keresere hagyta ott az egyetemet és lett htb.

Egyszerűen nem akar semmiben osztozkodni a férfi és valószínű nem is tervez túl hosszútávon.

Viszont így valóban ott fog maradni a lányod pucér seggel, ha szakítanak.

Ezt meg kéne értetni vele, hogy a saját érdeke (és a gyereké) hogy befejezze a sulit. Gondolom lenne pénz bébicsőszre később is, amíg órára kell járnia meg vizsgázni

Baromira nehéz lenne baba mellett még 2 ecet tanulni, de megérné. Orvosként mindig lenne munkája, bárhol a világon. Érettségivel, tapasztalat nélkül és anyaként még itthon sem lesz takarítónál magasabb poziban.

2020. márc. 11. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/59 anonim ***** válasza:
83%
Nincs egy legjobb barátnője akivel tudnátok beszélni, hogy térítse észhez? Ha több helyről hallja, hogy hülyeséget csinál, akkor hátha észhez tér.
2020. márc. 11. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/59 anonim ***** válasza:
57%
Mi feleslegesen okoskodunk itt, ez az Ő élete. És mindenki CSAK a saját hibájából képes tanulni, és mindenki a saját szerencséjének a kovácsa.Legyen igaza, döntsön úgy, ahogyan élni szeretne, és nem feltétlenül az elvárásoknak megfelelően.Látom én, hogy eddig ő volt a jótanuló,a jógyerek,akivel a családban dicsekedni lehetett, eddig mindent úgy csinált, ahogyan a neveltetéséből adódóan mindenki jónak tartott.Nem tudom, kérdező, hogy neked mi a szakmád, vagy a férjednek, gondolom, nem orvosok vagytok. Mert ha így lenne, tudnád, hogy nőként (épkézláb kapcsolat nélkül, eminensként) ez a pálya a bányászokénál is nehezebb, arra, hogy egyetem után, rezidensként kezdjen el társat keresni (amikor még mindig irtózatosan sok szellemi erőfeszítés munka mellett a szakorvosit is megcsinálni), kisebb esélye van a boldog házasságra, mint egy analfabéta utcaseprőnek.Nem beszélve arról, hogy az internet korában az orvosi pálya egyre csapdásabb, a szakma sárbatiprása folyik éppen, és aki úgy érzi, hogy már most kiégett, amikor még beteg közelében sem volt, hogyan fog helytállni egy(vagy több) fárasztó ügyelet után akkor, mikor lépten-nyomon a betegek baromi nagy öntudatával (betegjogokkal)kell majd szembetalálkozni, vagy akkor, amikor nem lehet egy magazint úgy kinyitni, hogy valamelyik riportalany ne taglalná azt az "égbekiáltó orvosi műhibát", ami miatt az ő élete nem úgy alakult, mint ahogyan azt ő elképzelte.
2020. márc. 11. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/59 anonim ***** válasza:
15%

Kellene az ingyenház meg ingyenlakás? A férfi kereste meg a rávalót, a lányodnak teljesen normális a felfogása, hogy nem irattatja magára a dolgokat. Semmi köze hozzá. Ha ezt feazegetné, akkor lapátra is kerülhet rövid úton. Hol van a bizalom a férfi iránt? Vagy úgy gondolkozol ott fogja hagyni a lányodat és akkor legalább szakítson egy nagyot? Remélem ezekkel a mérgező gondolatokkal nem tömted tele a fejét, hogy jár neki. Legyél kedves és befogadó a férfivel, ne egy rossz anyós és akkor nem mennék szét.

Várandósság miatt ki lehet hagyni több évet is. Még ha beaktivát egy félévet, utána megint kettőt passziválhat.

2020. márc. 11. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/59 anonim ***** válasza:
84%
Nem tudsz mit tenni. Ha most folyamatosan nyomatod neki a véleményed, akkor csak összevesztek és eltávolodtok. Akkor is, ha Neked van igazad. Valószínű a pasi nem akar egy okos nőt, aki jól is keres, inkább csak egy olyasvalakit, aki tőle függ és akit tud irányítani. A lányod ezt sajnos nem látja át, nagyon meg fogja bánni.
2020. márc. 11. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/59 anonim ***** válasza:
24%

Megertem az aggodalmad. Elképzelhető hogy kiegett, nem akar mar orvos lenni. Sokan vannak.igy. remelhetoleg majd talal masik eletcelt maganak. Ra fog jonni hogy a gyerekcsinalas nem az, remeljuk nem tul keson. Ha kiegett azt javaslom passzivaltassa magat egy evre, menjen el dolgozni, vagy probaljon ki valami egeszen mast. Aztan meglatja hogy akarja e folytatni.

A sracról..az erdekes hogy eskuvot nem akar, de lehet neki nem ez számit. Ha csak a sajat penze van benne persze hogy csak az ő neven van minden. De normal esetben tamogatnia kene a lanyod hogy neki is legyen jovedelme, egzisztenciaja. De mivel 37 eves inkabb bebiztosítja magat, hogy tutira legyen csalad meg gyerek. Gondolj bele ha a lanyod befejezné a sulit es utana szulne hany eves lenne a pasi... igy csak magara gondol hogy meglegyen amit elkepzelt. A lanyod meg naiv. Azért furcs a ti gondolkodasotok is ..nem tudtok neki semmit adni, de a pasija miert nem irat ra hazat, autot.. A gyerekvallalasba nem kellene belefognia, még túl korai, alig ismeri a pasit. Varnia kellene.

2020. márc. 11. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/59 anonim ***** válasza:
66%

Az, hogy anyagilag kiszolgáltatottá teszi, az a bántalmazó kapcsolat előiskolája.

Egyik barátnőm járt így pont most, hogy gazdag vállalkozó pasi, megad neki mindent, nyaralás, kocsi, házépítés, csak mondjon fel a munkahelyén,adja ki a lakását és költözzön hozzá. Szintén pár hónap után már a gyerekcsinálás volt a téma, ne keressen munkát, majd ő eltartja és társai. A srác 3 hónap együttélés után verte meg. A barátnőm azonnal otthagyta, most itt van munka,lakás,pénz nélkül,rokonoknál lakva.

Ebből azt tudom levonni, hogy előbb utóbb a lányodból is ez lesz, csak gyerekkel megspékelve. Terhesen még csak nem fogja megverni, majd talán utána. Készüljetek fel, legyen egy szabad szobátok, ahova a lányod és az unokád tudjon majd jönni. Ha családi házban laktok és nincs rá hely, akkor bővítsetek. Mindezt jó szándékból mondom, hogy az első verésnél azonnal tudjon lépni a lányod. Támogasd lelkileg, ápolj vele jó kapcsolatot, hogy tudjon hozzád fordulni,ha baj lesz. Ne szégyellje előtted, ami történt és ne legyél az 'én megmondtam,hogy ez lesz' ember, mert akkor nem mer majd lépni a szar kapcsolatából.


A másik pedig, hogy itthon 5 éves együttélés esetén ugyanúgy jár a ház fele vagy egy része, ebben nem vagyok biztos. De abban igen, hogy állandó lakcímre kell bejelentkeznie a pasihoz és bizonyítható kapcsolat, de ott a gyerek, úgyhogy egyszerű lesz. Egy jó ügyvéd majd tud ebben segíteni. Ha a pasi nem akarja bejelenteni állandóra a lányodat, akkor ő is tisztában van ezzel a törvénnyel. Ilyenkor azt javaslom, hogy valami kamu szöveggel próbáljátok kiíratni a lányotokat a ti házatokból, hitelfelvétel vagy ilyesmi okkal. Legyen rákényszerítve a pasi, hogy oda legyen bejelentve a lányod. Ha ezt sem engedi, akkor pedig csak észhez fog térni a lányod. Reménykedj. Sajnálom ami történt, de te sajnos nem fogod tudni észhez téríteni :(

2020. márc. 11. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/59 anonim ***** válasza:
59%

49.#nak: 5 év együttélés után NEM jár neki a ház fele, sem az autó, a világon semmi, mert a pasi vette, ez az ő magánvagyona, kizárólagos tulajdonos. Még házasságban sem (50 év után sem!),élettársi kapcsolatban meg kizárt.

Akkor lenne tulajdonjoga, ha a pasi ráíratna valamit, de ez nem valószínű (lásd az autó esete).

2020. márc. 11. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!