Mit gondoltok a szülőkkel/vel való együtt éléssel?

nos, egészséges vagy nem, nem mindig megoldható a külön költözés!

Én 22 éves lány vagyok, a férjem 24, most születik az elsö babánk. Édesanyámmal élünk és húgommal egy 3 szobás panellakásban. Nincs kevés bevételünk, de anyukám drága elintézte, hogy ne tudjak elköltözni itthonról. Még kiskorú voltam és húgom is, mikor a mi nevünkre felvett 25 évre egy 5 milliós lakáshitelt. Nos, ebböl 5 év telt el...egész 42 éves koromig terhelve vagyok, így mi sem tudunk elöre lépni. Az albérlet meg gáz, sosem csinálhatod azt amit gondolsz, nem festhetsz mert nem a te tulajdonod, nem tarthatsz állatot szintén ugyanamiatt, szóval nekünk végülis jobb mint az albérlet, de azért örülnék nagyon egy saját lakásnak:(

Az én párom 30 éves és az anyjával lakik. Nem tartom cikinek, mert manapság elég nehéz megteremteni a saját otthont. Ésszerűnek tartom a gondolkodását, hogy nem költözik el, így nem kell drága lakbért fizetnie. Az anyjának otton beszáll a költségekbe, így viszont tud félretenni magának és szépen gyűjtöget, hogy ha végre össze tudunk költözni akkor minden simán menjen.

Ez van.

Javítsatok ki, ha tévedek, de 18 év alatt sem hitelt felvenni, de még hitelt örökölni sem lehet, tehát az utolsó anyukájával nagyon nem stimmel valami, érdemes lenne megkérdezni egy ügyvédet, vagy simán feltenni ezt a kérdést egy másik (jogi?) kategóriába.

Amit viszont nem értek: miért van lepontozva a legtöbb válasz, főleg azok, akik szerint jobb szülőktől külön?

Igaz, hogy manapság nehéz a fiataloknak külön költözni, de ettől még tény, hogy legtöbb esetben problémás az együttélés. Ha valaki jól érzi magát otthon, és nincs párja, szerintem is fölösleges albérletre kidobni egy csomó pénzt, de ha valaki dolgozik, illik beszállni a költségekbe. Ha viszont valakinek komoly kapcsolata van (élettárs vagy házasság), akkor - HA MEGTEHETIK - igenis jobb külön, ez az élet rendje. Hangsúlyozom: ha megtehetik.

én tuti nem fogok a szüleimmel lakni, se anyóséknál. Több okból is. Az egyik, hogy utálom, ha beleszólnak a dolgaimba, és valljuk be vagy jóindulattal vagy a nélkül de beleszólnának vagy így vagy úgy. Én ezt nehezen viselem, szóval nem akarok botrányt. Később meg ha gyerekem lesz ne szóljanak bele, mit eszik, iszik, mikor alszik, hogyan nevelem. (persze kikérem a tanácsaikat és meghallgatom őket, de ez ne legyen állandó jelleggel).

A legfőbb okok pedig, hogy a városban ahol lakom kevés a munkalehetőség, a páromnak egy nagyobb városban, ahol most egyetemista jobbak az esélyei.

A másik pedig, hogy nem lakunk sem mi, sem ők akkora lakásban, hogy elférjen plusz egy család. (2 szobás panel)

úgyhogy gond megoldva...:P

Annak idején én különköltöztem, távolabbi városba mentem főiskolára, kaptam kolit, aztán a suli után 1 évig otthon laktam, alig vártam, hogy újra külön tudjak menni! Immár 9 éve külön élek. Szóval, én a különköltözés pártján vagyok, még akkor is, ha most albérletet fizetek. Kompromisszumot kötöttem, nincs háziállatom és a fal színét is megegyezéssel választottuk ki, de ennyit tudok engedni, ha arról van szó, hogy a konyhában azt és úgy csinálhatok, ahogy nekem tetszik, akkor megyek haza, amikor és nem kell folyton beszámolnom, hogy kivel mit csináltam. Mondjuk nekünk nem olyan jó a kapcsolatunk, ez is hozzátartozik, plusz 300 km-re lakunk egymástól, mert itt találtam csak munkát.

Viszont, ami feltűnt a kérdésedben és a hozzászólásaidban: 17 éves vagy, majdani szakmát és egyetemet emlegetsz, amiről már most tudod, hogy nem tudsz majd elhelyezkedni vele otthon. Nem értem, hogy akkor miért nem olyan pályát választasz, amivel el is tudsz helyezkedni, ráadásul a helyesírásod alapján kicsi az esélyed hogy felvesznek és el is végzed az egyetemet. Fogadd meg a tanácsom és gondold ezt át még egyszer.