Nem akarom befejezni a jogsimat, de nem érdekli a családomat. Mit tegyek?

5. és 6. válaszoló véleményével értek leginkább egyet.

Egyrészt tényleg jól jöhet, ha valakinek van jogsija. Egy bunkó oktató miatt kár lenne eleve elzárkózni az egésztől.

Viszont!

A döntés a te jogod!

Ha te nem akarod, akkor ezt a párodnak is tiszteletben kéne tartania, nemhogy anyósodnak. Lebeszélte az oktatót a te beleegyezésed nélkül? Akkor magának csinált kellemetlenséget, neki kell majd magyarázkodnia az illető előtt. Anyósod tanulja meg, hogy nem kéne helyetted, hátad mögött, határozott álláspontod ellenére intézkednie, szervezkednie.

Ez most pl. egy erős intő jel volt, hogy anyóssal általában véve mire számíthatsz!

És még valami. Nem mindenki való autóvezetőnek, akkor sem, ha manapság sokan közülük jogosítványt szereznek és ott szerencsétlenkednek az utakon. Feleségemnek sincs (nekem van). Két kisgyereket nevelünk, mindent meg tudunk oldani így is. Tehát akárki akármit mond, ne gondold azt, hogy jogsi nélkül nem lehet élni és gyerekeket felnevelni.

Egyébként ha 10 év múlva gondolnád meg magadat, ugyanúgy meg tudsz tanulni vezetni akkor is (legföljebb kisgyerekek mellett bonyolultabb lesz megszervezni)

Életedben először állj ki magadért! Mondd meg párodnak is, anyósodnak is, hogy mivel NEM AKARSZ, ezért NEM MÉSZ el semmiféle oktatóval semmilyen órára. És többet ezt ne hozzák elő előtted. Párodtól várd el, hogy segítsen anyósodat leállítani. Párod pedig tartsa tiszteletben a te döntésedet. Így ismert meg, fogadjon is el ilyennek, ne akarjon átnevelni. Ha nem tudja a döntésedet elfogadni, akkor meggondolandó, hogy összekösd-e az életedet vele!

Akkor veszekedjen,te meg ne menj el.

Aztán majdeglatja h nem szorakoztal, hiaba akart befolyásolni, manipulálni

Mindd meg nekik hogy panikolsz, nem akarsz, nem mersz vezetni és lássák be, hogy ha te nem vezetsz, az a többi, közlekedésben résztvevő autósnak is jobb, biztonságosabb.

Tény hogy nagy előny egy jogosítvány, de ugyanúgy mint a gyerek, a vezetés sem való mindenkinek.

Menj el az oktatohoz, mondd el neki, hogy erőltetik, te meg nem akarsz vezetni, talán tud segíteni, hogy a család lenyugodjon. Más nem elmondja anyosodnak hogy nem neked való ez és ne erőltesse.

Nincs annál nagyobb hülyeség, mint rettegve vezetni, mert nem csak a saját, de más életét is veszélybe sodrod. Az anyós minimum egy pofont érdemelne, hogy felnőtt ember helyett dönt, ekkora taplót, komolyan mondom. Egy pánikszerű rettegésre az erőltetés a megoldás, így van...

Kérdező, állj ki magadért, 22 éves vagy, nem ovis. Felnőtt nő. NEM mész el vezetni.

35-ös, van, amiben egyetértek veled, de szerintem ne menjen el a kérdező az oktatóhoz. Nem ő szervezte le, sőt akarata ellenére történt a dolog. Nem neki kell magyarázkodnia az oktató előtt, hogy miért nem akar járni. És az oktató, ha olyan, simán felkaphatja a vizet, hogy minek bolondítják őt, és ezt arra zúdíthatja rá, aki ott van - vagyis a kérdezőre.

Nem! Beszéljen csak az anyós az oktatóval, hisz ő szervezte le az egészet! Nem a kérdezőnek kell tartania a hátát emiatt!

Én is utáltam az oktatómat.

Sírtam is mindig mikor hozzá mentem. Egyszerűen mikor valamit elrontottam, olyan stresszes voltam hihetetlen hogy elsőre átmentem vele a vizsgán, de csak azért maradtam nála mert itt Pesten ahol én lakok több hónap, mire mást találsz és kitudja ő is milyen, az én oktatóm csak akkor volt ilyen barom, mikor valamit hibáztam. Egyszerűen nem tudtam kiszűrni ki lehet normális.

Egyszer még ordítva a műszerfalra is csapott miközben vezettem, úgy megijedtem majdnem elrántottam a kormányt...

Bár igaz ami igaz, nem kellett új órákat vennem mert abba lelkileg bele is pusztultam volna, ha még ebből órákat elkell viselnem.

Borzalmas volt, és mikor végeztem, alapból már előtte vettem meg az autómat. Elintéztem, megkaptam a jogsimat postán, majd örömködve beültünk a férjemmel a kocsimba, és ahogy elindultam sírógörcsöt kaptam, szinte már már pánikrohamot. Az elején csak úgy tudtam leküzdeni ezt, hogy nem üllt mellettem senki, mert attól kivoltam idegileg, mintha ptsd-m lenne. Aztán ez lassan feloldódott, és most már imádok vezetni. Ehhez félév kellett. Sok pozitív visszacsatolást kaptam, támogatást, tehát így azért könnyebb volt.

De közben soha, de soha még eszembe se jutott az hogy nem folytatom tovább, sok tényező miatt. Pl a pénz, mivel én mélyszegénységben nőttem fel, nehezen törtünk ki közösen ebből a családdal, közösen dobtunk össze a jogsimra, nem akartam hogy kárba vesszen ennyi pénz, hát rhadt drága egy jogsi.

Én nagyon nagyon szívesen furikázom édesanyám a munkába, mert közöttünk hatalmas a szeretet, azért akartam hogy legyen jogsi, ne kelljen neki mindig éjjeli járattal buszoznia.

Apukám már olyan idős, hogy bármikor jól jöhet egy ember aki tud vezetni és van is autója, és ennek tetejében én utálom a tömegközlekedést.

Tehát nem volt opció a feladás, és neked sem javaslom. De azt javaslom, hogy keress mások oktatót, próbald ki azt akit anyósod szervezett, viszont azonnal hagyd ott ha idegbeteg. Én nem tudtam ezzel játszani, mert minél előbb szerettem volna jogsihoz jutni, de ha neked van időd ezzel kapcsolatban, miért ne próbálhatnád meg?

Nagyon jó ha van az embernek jogsija, hasznos.

"cicácskát látott, lelassított, el ne üsse"

ja mert marha jo ugy kezdeni a vezetest hogy mar tanulas kozben macskakat ut el. idiota

#39, ja, azon én is néztem. Nem tök alap kéne hogy legyen mindenkinél, hogy ha ott egy állat az úton, lelassítunk (hacsak nem megoldhatatlan), hogy ne üssük el?

Mit kellett volna csinálnia annak a tanulónak, a harmadik vezetési óráján rögtön elgázolni egy macskát??