Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Kiküszöbölhető a vegetáriánus-...

Kiküszöbölhető a vegetáriánus-húsevő konfliktus?

Figyelt kérdés

8hónapja vagyok együtt a barátnőmmel aki vegetáriánus, de el tudja fogadni, hogy én nem vagyok az. Most hétvégén volt először a szüleimnél vidéken, és hát nem telt túl kellemesen. A szüleim kertes házban élnek és sok állatot tartanak: tyúk, lúd, nyúl, sertés és jelenleg egy növendék bikát is. Persze mielőtt elmentünk a szüleimhez meséltem róla, hogy sok állat lesz és azokat vidéken nem csupán kedvtelésből tartják.

Majd ott heves eszmecserét folytattak apámmal (aki mellesleg praktizáló állatorvos) a felelősségteljes állattartásről. Tehát dióhélyban kioktatta apámat, hogy az állatok levágása milyen maradi barbár szokás, stb. Ez már az érkezésünket követő első órában történt, aztán végül sikerült elterelni a témát és látszólag nem volt probléma. Ez szombat délután történt, az éjszakát ott töltöttük, aztán vasárnap délelőtt eljöttünk. Ezt leszmítva minden rendben volt, látszólag sikerült elhárítani a konfliktust. Csakhogy azóta ma beszéltem először apámmal telefonon és azt mondta, hogy többet ne vigyem oda a barátnőmet mert csak felmegy tőle a vérnyomása és "pimasz csitri"-nek titulálta.



2022. szept. 8. 12:14
1 2 3 4 5
 41/48 Darius- ***** válasza:
82%

40. Nem tudom más hogyan gondolkodik, én a magam nevében írok, én nem utálom a vegánokat, mert azok. Ha ők azok akarnak lenni, akkor legyenek azok. De a kiíró szülei nem vegánok, így jogtalan volt a beszólás, ráadásul a saját házukban.

Helytelen állattartás itt nincs példaként. De azt jól írod, akkor bizony szólni kell, ha ilyet tapasztalunk.

2022. szept. 8. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/48 anonim ***** válasza:
17%

41. "Helytelen állattartás itt nincs példaként. De azt jól írod, akkor bizony szólni kell, ha ilyet tapasztalunk."


Ezt nem igazán értem. Az, hogy mi a helytelen állattartás nem objektív dolog. A vegánok szerint gyakran az állat leölése is a helytelen állattartáshoz tartozik. Ennyi erővel a nem kért kiskutyák megfojtása is a helyes állattartáshoz tartozik (van aki szerint igen, van aki szerint nem). Ha a nagynéném szerint okés nem ivartalanítani a kutyát aztán minden évben megfojtani a felesleges kölyköket (csak példa de ismerek embert ilyen véleménnyel) akkor azért most szerinted szabad/kell szólni vagy nem, mert az ő háza?

2022. szept. 8. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/48 anonim ***** válasza:
19%

"Nem tudom más hogyan gondolkodik, én a magam nevében írok, én nem utálom a vegánokat, mert azok. "


Nem utálni a vegánokat nem annyit tesz, hogy nem vered őket agyon. Ha valóban nem utálod a vegánokat, akkor képes vagy meghallgatni az eltérő véleményüket a saját házadban is. Ha szerinted ez sértő, hogy valaki elmondja a nagyon eltérő véleményét, akkor te bizony utálod.


Ha azt mondod nem utálod a melegeket, de a házadban senki nem beszélhet arról, hogy ő meleg, akkor te utálod a melegeket.

2022. szept. 8. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/48 Darius- ***** válasza:
100%
43- Nem, nem az kioktatás volt, az áll a szövegben, én úgy írtam beszólás. Nem mindegy hogyan mondd el valaki valamit. Szerintem nem sértődtetek volna meg, ha elmondja normálisan, nem barbár és hasonló szavakkal minősít le.
2022. szept. 9. 01:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/48 anonim ***** válasza:
11%

"Majd ott heves eszmecserét folytattak apámmal (aki mellesleg praktizáló állatorvos) a felelősségteljes állattartásről. Tehát dióhélyban kioktatta apámat, hogy az állatok levágása milyen maradi barbár szokás, stb. "


Tehát eszerint heves eszmecsere volt, csak nem tetszett a csaj véleménye, ezért a kérdező kioktatásnak módosította, hogy hergeljen. Amúgy eszerint oda-vissza ment az adok kapok.

2022. szept. 9. 01:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/48 anonim ***** válasza:
85%

Nem hogy nem vinném oda, de szakítanék.


Nincs bajom a vegánokkal, egy időben én is voltam az, de:

1. nem tűröm, hogy bárki kioktasson és beszóljon az étkezésem miatt

2. amikor nem ettem húst, soha senkit nem próbáltam meg téríteni


A barátnőd nem elég, hogy bunkó, de ostoba is - és nem az elvei miatt.

2022. szept. 9. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/48 anonim ***** válasza:
77%
Csak hát vacsoránál ő hiába salátát evett, közben végig kellett néznie ahogy apámék rántott húst esznek. - és? Nem hiszem, hogy belehal, de egy hisztis piii.
2022. szept. 9. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/48 anonim ***** válasza:
78%
Egy bizonyos értelmi szint felett igen. Látszólag sem a kislány, sem apuka nem ugrotta meg ezt a szintet.
2022. szept. 9. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!