Van, aki ingázik a munkája és a család között? Milyen így az élet? Beszéljek a férjemmel arról, hogy én ezt nem bírom itt?
Budapesten éltünk, én ott is születtem, nőttem fel. Imádtam az ottani életemet/életünket, az a tipikus nagyvárosi lány/nő voltam mindig. Összeházasodtunk, lett egy kisbabánk, úgy terveztük, hogy maradunk a fővárosban, már megvolt a telkünk is, amire építkeztünk volna.
Aztán a férjem kibékült az édesapjával, aminek egyrészt örültem én is nagyon, viszont másrészt akkor kezdődtek a gondok... Apósoméknak van egy cégük, régen a férjem is dolgozott benne, úgy volt, hogy később ő veszi át. Mikor összevesztek, ez a terv füstbe ment, de voltak más munkái, nem is a pénz bántotta, hanem az egész viszály az apjával. Mikor kibékültek és megvolt a nagy összeborulás, a szülők mondták, hogy költözzünk ide, a városba, dolgozzon újra a családi cégben a férjem, mert az apja már nem bírja úgy a munkát, nem is csinálja már akkora szeretettel, lassan szeretne többet otthon lenni. Én ezt az ötletet akkor sem fogadtam kitörő örömmel, de a férjem annyira boldog és lelkes volt, hogy úgy voltam vele, adjunk ennek egy esélyt.
Szeptemberben költöztünk ide, ez egy kisváros. A környéken nincs nagyon semmi, se szórakozási lehetőség, se vásárlási opciók, se jó éttermek, kávézók. Nyáron több a turista, de ilyenkor, télen kb. embert nem látni az utcákon, lehangoló az egész. Nincsenek barátnőim itt, a lányunkkal vagyok napközben (10 hónapos). Annyira utálok itt, hogy mostanában már nem is próbálom meg itthon elütni az időt, hanem amikor a férjem elmegy dolgozni, fogom a babát, kocsiba ülünk és elautózunk Budapestre. Napközben ott vagyunk, vagy valamelyik barátnőmnél, vagy szüleimnél. Akkor érzem, hogy kicsit megint élek... Tudom, ez drámaian hangzik, de hazafele nem egyszer elkap a sírás, mert azt érzem, itt az életünk semerre nem halad, itt nincs hová fejlődni, nincs semmi. Egyedül vagyok teljesen.
Anyósomék, sógornőmék nem rossz emberek, de nagyon más a gondolkodásunk és arra már rájöttem, hogy nem jó sok időt velük töltenem, mert ott vannak az apró súrlódások, amikből könnyen sértődés lesz. De az sem megoldás, hogy én egész nap a babával vagyok, és várjuk haza a férjemet. Szeretnék visszaköltözni Pestre, visszakapni a régi életemet, újra jól érezni magam. De ő meg annyira szeret itt... Pont ezért nem mondtam neki még, hogy nekem ez a hely a pokollal ér fel körülbelül. Nem akarom tények elé állítani, próbálnék valami kompromisszumos megoldást keresni.
160 km az út, forgalomtól függően 1,5-2 óra autóval. Napi szinten ez szerintem sok lenne, de nyilván annak örülnék a legjobban, ha minden nap együtt zárnánk a napot. Szerintem az lenne a legjárhatóbb, ha mondjuk hétfőtől csütörtökig itt lenne, csinálná a munkáját, csütörtök estétől vasárnap estig/hétfő reggelig pedig otthon, Budapesten velünk.
Vagy állítsam választás elé, hogy vagy mi és a költözés, vagy a szülei és a munkája? Nem tudom, mi lenne a legjobb megoldás.
válasza:Ne haragudj, de nagyon tévedsz... Nem az életemmel van bajom, hanem az itteni léttel.
A kislányom nonstop velem van, viszem mindenhová. Mint írtam, nagyon jó baba, bárhová el tudok vele menni. Legyen az akár étterem, akár edzés (személyi, csak én vagyok és az edzőm). Utazások alatt sincs vele sosem probléma. Nincs "lepasszolva" a gyerek, velem van. Mindig.
válasza:Hát igen, ez a kérdés nekem is fura!
Pici gyerek mellett nekem enni, de aludni sem jutott elég időm, nemhogy utazgatni meg szórakozni?!
Örültem, ha van pár perc nyugalmam.
Oké, hogy itt egy nyugis baba lehet, de akkor is úgy vélem, hogy jobb neki a friss, vidéki levegő, mint a főváros zaja, pora.
A probléma viszont az, hogy az anya már utál itt élni és így ebből előbb-utóbb súlyos konfliktus lehet, ha a férje ezt nem fogja megérteni....
válasza:Én megértelek.
Az első gyerekkel egy ugyan külső kerülteben, de annak a városközpontjában laktunk, volt sok ismerős, barátoknak egykorú babáik, le lehetett menni kirakatot nézegetni sétáltatás címén, jól éreztem magam.
De másfél éves korában jött egy lehetőség, hogy a panelből házba költözhessünk, és kiköltöztünk az agglomerációba. Ekkor visszamentem dolgozni, így nem is volt gond, reggel együtt elindultunk, gyerek a bölcsibe, apa-anya a munkahelyre, délután meg busszal hazavittem a kölköt, ha apja sokáig elvolt.
Aztán jött a második baba, és egy légüres térben találtam magam. Itt helyben nem voltak kisbabás foglalkozások, nem voltak barátaim, senki nem szült velem egyszerre pont akkor, de házat, a környéket szerettem, de rohadtul unatkoztam.
De elkezdtünk kijárni a játszótérre, és összeismerkedtünk más családokkal. A nagy elkezdte az óvodát, és végre újra lett szociális életem. És mire megszületett a harmadik, őt már cipelte újszülött korától a középső kisgyerekes foglalkozásaira, meg az óvodába, meg a játszótérre a haverokkal.
Szóval ne add fel, tél van, a baba meg még pici, most egy nagy nihil az egész, de hidd el nekem, tapasztalat, hogy ahogy jön a jóidő, egyre jobb lesz. Lesznek ismerőseid, és jobban fogod magad érezni, csak tessék cvároson belül menni, és minél több dolgot felfedezni.
Plázázni meg majd évente kétszer felautózhatsz Pestre, ha már nagyon nem bírod. :D
Nem tudom, hogy az anyák hogy nem tudják, hogy egyik baba sem ugyanolyan?!
Engem is ijesztgettek, hogy aludjam ki magam terhesen, mert ha megszületik a babánk, egy órát nem alhatok végig ébredés nélkül... 2 hetes kora óta végigalussza az éjszakákat, reggel 8-nál hamarabb nem ébred. Nem szokott torkaszakadtából ordítani, sosem volt gond sem a babakocsizással, sem a hordozással, sem az autózással, repüléssel. Sőt, amíg a mózest használtuk, ahogy elindultunk sétálni, azonnal aludt benne. Nem fél az emberektől, akiket ismer, azokkal ott lehet hagyni nyugodtan, mert elvan velük (egyedül az esti altatáshoz kellek szigorúan én).
Budai részen éltünk, ott van a lakásom. A szüleimnek is arra felé van a házuk, zöld minden a környéken. Sokkal tisztább és kellemesebb a levegő, mint itt, ahol kis túlzással lassan már mindent is felhasználnak fűteni... Kicsit sok a sztereotípia, nem?
Budapest csakis koszos, büdös, zajos lesz, míg vidéken mindig jó a levegő és madárcsicsergés van. Akinek kisbabája van, az legyen otthon, mert mosottsz_rnak kell lenni az első 2 évben minimum, mit képzel, hogy van ideje, kedve mások társaságához, vagy kimozdulni.
válasza: válasza:#11
Valami ilyesmire gondoltam én is.
Történetesen edző vagyok. Elképzelem, ahogy hozod a gyereket az edzésre, kb mint ez táskában hordozható pincsikutyát. Közel egyéves gyerekkel úton lenni, mint a lóxar egész nap? Nekem nem való gyerek, de én legalább belátom. Neked se kellett volna.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!