Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan mondjam el ezt a...

Hogyan mondjam el ezt a szüleimnek, hogy baba lett a vége esküvő előtt? (bőv. Lennt. )

Figyelt kérdés
A helyzet az, hogy a szüleim nagyon régimódi gondolkodású emberek. Ez alatt azt értem: hogy házasság után van szex. Valószínű azért ilyenek, mert igen jómódúak, és a társasági körük is hasonlóan gondolkodik. Egyszerűen ebben a világban élnek, nem haladnak a korral. Szóval, 22 éves vagyok. 4 éve van udvarlóm. A párom fél éve megkérte a kezem. A szüleim úgy tartják, hogy ne válással végződjön, éljünk együtt egy évet, persze testi kapcsolat nélkül, és nézzük meg, mi hogy működik. Sajnos a testi kapcsolat kihagyása nem sikerült. Én már nem úgy gondolkodom ahogy ők, hiába tudom, hogy ez nekik fontos lett volna. Imádom a párom, eddig is elfogadta a rigojáikat, azaz, 26 éves létére csak hétvégente mehettünk el, akkor is csak pár órára. Lopott csókok és egyebek. Míg iskolába jártam a szüleim semmit sem engedtek. Így mikor megengedték, hogy összeköltözzünk, nagyon szabadnak éreztem magam. Úgy voltam vele, a szüleimnek nem kell tudniuk mikor voltam elsőre úgy a párommal. De sajnos becsúszott a pici. 6 hetes terhes vagyok, viszont a szüleim ezt nem fogadnák el. Április elejére van kitűzve az esküvőnk, már hellyel-közzel szervezik. Viszont akkora nagy hasam lenne. A szüleim így nem engednék, hogy oltár elé álljak. A terhességem sem tudom, hogy fogják fogadni. Eddig a nagynénémnek mondtam el, de csak egy pofonnal tudta jutalmazni, és avval, hogy csak várjam meg, mit kapok a szüleimtől. Félek a vitától, a családi botránytól, de a családunkban fel sem merülhet az abortusz. :S
2010. okt. 15. 17:18
1 2 3 4 5 6 7
 21/64 anonim ***** válasza:
100%
Lépjetek le pároddal,esküvő két tanu,költözés,bnőmnek sikerült nektek is fog....
2010. okt. 15. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/64 anonim ***** válasza:
95%
Akkor meg szökj meg, hagyj egy búcsú levelet amiben leírod, hogy bocsi de nem szerettem volna agyon veretni magam terhesen, majd meglátod, ha meglesz a baba a világon az ember a gyerekét szereti mindennél jobban, ilyet nem tehetnek nem skatujázhatnak be, ha szeretnek igazán a boldogságod nézik! Tanácsolnám, hogy szakemberrel beszélgessenek kicsit, de legalábbis szálljanak magukba, még nem késő, mert esetleg unalmas magányos estéken unatkozhatnak kis majd a nagy fene büszkeségük helyett.
2010. okt. 15. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/64 anonim ***** válasza:
100%

ha ilyen rokonaim lennének nem is érdekelne, hogy kitagadnak...pofájukba röhögnék és ott hagynám őket...

nem normálisak a szüleid már bocsi


és 20 évesen el kellett szöknöd? 20 évesen már szabad gondolkodású ember vagy aki már saját döntései útján mehet

hát a szüleid nem régimódiak hanem nem normálisak komolyan ...


am kérlek ha elmondod nekik írd le, hogy hogyan reagáltak

2010. okt. 15. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/64 anonim ***** válasza:
100%

Mi az, hogy agyonver??? Édes istenem, térj már észhez! Én se mondanám el, majd meglátják és az esküvőn sem kell kérni agresszív résztvevőket, a végén még szétcseszik az egészet! A párod tudja egyébként, hogy várandós vagy? És az ő szülei? Ők mellettetek állnak? Te szeretnéd a babát?

Az abortusz meg nem a család dolga! Nem kell hozzá engedély és soha nem derül ki, de a családod miatt ne menj abortuszra!!!! Ha szeretnéd azt a babát legyetek boldogok!

2010. okt. 15. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/64 anonim ***** válasza:
100%
Én katolikus vagyok, akiket ugye illik régimódinak tartani, de szerintem nyugodtan házasodj össze a szüleid nélkül. Nem várhatják el, hogy egész életükben mindenre a beleegyezésüket kérd. Ha nem jönnek el az esküvőre, akkor nem jönnek. Ne akarj nekik félelemből megfelelni. 22 éves vagy, elvileg felnőtt, ki kell lépned a szüleid árnyékából. Tudom, milyen ez a rigolyás, öreges, hiperkonzervatív díszkeresztény közeg, és ha nem lennék hívő, magam sem vágynék az lenni ezek láttán. Szerintem keress egy jó papot, aztán hajrá! A "jó pap" alatt nem egy öreg, fösvény falusi plébánost értek, aki pár tízezresét mindent elintéz, hanem egy fiatalos papot, aki meg is érti a helyzetet és akár tud segíteni több tekintetben, fel tud készíteni, stb.
2010. okt. 15. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/64 anonim ***** válasza:
100%
17.37-es vagyok, unalmas estéken UNOKÁZHATNAK is bocs, elírtam
2010. okt. 15. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/64 anonim ***** válasza:
100%
Addig menekülj amíg van esélyed mekülni...
2010. okt. 15. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/64 anonim ***** válasza:
100%
Elérted azt a kort, hogy a régi családodból átlépsz egy újba. Az új családod legyen a fontosabb! A babád, aki életed végéig melletted lesz, feltétel nélkül fog szeretni. A jövődre gondolj inkább! A szüleiddel már úgysem fogsz sokáig élni! Ne ők legyenek az fontosabbak! Nehogymár azt is ők döntsék el, hogy 22 évesen legyen gyereked, vagy nem! Egy élet múlik rajta! Soha nem tudnád megbocsájtani a szüleidnek, hogy elveszíted miattad a babádat! Költözzetek össze a pároddal! (hol fogtok lakni? mert ha a szüleidnél, az nem jó, próbáljatok más helyet keresni!) Új családod lesz, semmi közük hozzá, hogy mit csináltok, és mikor vállaltok gyereket! Tudom, nehéz lehet, de ne törődj velük! Az ilyen szülők később se fognak megváltozni! Az egész életedet tönkreteheti, és még válás is lehet a vége!
2010. okt. 15. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/64 A kérdező kommentje:
Sokan gondolják ezt róluk, tudom aki nem volt még ilyen helyzetben hülyének néz, miért tűröm, de ez nem ilyen egyszerű. Én ebben a szigorban nőttem fel, sosem mertem átlépni a határokat mert féltem. Az egész családom ilyen. Minden a látszat, és mintha nem is tudom melyik korban élnénk. Nem tudunk lelépni, a szüleim biztosítják a lakást, a párom nem gazdag. Nekem lenne pénzem, de csak az esküvő után nyúlhatok hozzá. A párom szülei egy másfélszobás kis lakásban élnek, ahol a páromnak a testvérével van közös szobája. De félek a szüleimtől. Tudom, hogy én hibáztam, de 22 évesen már vágytam a párom közelségére. És gyógyszer mellett lettem terhes, mivel nem szedtem elég ideje.
2010. okt. 15. 17:43
 30/64 anonim ***** válasza:
86%

Hozzátok előrébb az esküvőt.

Találj ki valami okot, ami miatt most akartok esküdni. Pl hogy most akciós a nászút... jó ez hülyeség.. de nincs erre ötletem. Csak valahogy oldd meg, hogy 1 hónapon belül megtartsátok az esküvőt, addig pedig ne zabálj, hogy ne látszódjon annyira.


Az esküvő után már a párodhoz tartozol, semmi joguk nincs felelősségre vonni. Bár már most sincs. A kitagadástól pedig ne félj, mert általában visszafogadás a vége... a szülőknek nagyobb szükségük van rád, mint neked rájuk.


Szóval vagy valld be és hozzátok előrébb az esküvőt, vagy ne valld be és úgy hozzátok előrébb... vagy valld be és esküdjetek nagy hassal, vagy szülés után. :) De semmiképp se legyen bűntudatod, és ha kezet emelnek rád térj ki előle, aztán te tagadd ki őket... a baba életéből.

2010. okt. 15. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!